ASUS MeMO Pad 8 - túlárazott nyolcas

Bevezető, tartozékok

Az ASUS meghatározó alakja az androidos táblagépek piacának: nem elég, hogy immár két éve a tajvani vállalat gyártja a Google hét hüvelykes referenciakészülékeit (természetesen a Nexus 7 modellekről van szó), a Transformer eszközökkel anno szinte új kategóriát is teremtettek. A felpattintható billentyűzetes dokkolóval remek lóra tett a cég, a dokkoló mellett pedig maguk a táblagépek is remekül sikerültek, így minden adott volt a sikerhez. Ám a Transformerek jellemzően a felső árkategóriában indultak, így az ASUS-nál megalkották a MeMO Pad szériát, melynek tagjai a középkategóriát célozták be. A csapat két legfrissebb tagja elnyerte lapunk tetszését, a MeMO Pad HD 7 és a MeMO Pad 10 Smart gépeket egyaránt korrekt kivitelezés és kedvező ár jellemezte, így már vártuk a 8 hüvelykes kijelzővel szerelt MeMo Pad 8 érkezését.

ASUS MeMO Pad 8
[+]

A táblagép a specifikációk alapján a középkategóriában indul, a 80 ezer forintos ajánlott végfelhasználói árral viszont úgy tűnik, hogy saját magának állított konkurenciát a gyártó. A tesztalanyunkkal körülbelül egy szinten levő előző generációs Nexus 7 már 58 ezer forintért hazavihető, a minden téren előremutató 2013-as kiadás pedig 80 ezer forintot kóstál. Igaz, az említett eszközök csupán 7 hüvelykes kijelzővel rendelkeznek a legújabb MeMOPad 8 hüvelykes paneljével szemben, ám a méretbeli eltérés nem feltétlenül indokolja az árkülönbséget. Egy szó, mint száz, az ASUS újdonságának tehát nagyon oda kell csapnia szoftveresen, ha labdába akar rúgni a piacon.

ASUS MeMO Pad 8
[+]

A készülék egy kartondobozban érkezett hozzánk, mely a szokásos tartozékokat tartalmazta. Kicsomagolás után néhány kézikönyvvel, egy microUSB-kábellel és egy hálózati töltővel gazdagodik az ember, headset tehát nem jár a táblagép mellé.

Külső

Az ASUS újdonsága egyaránt hasonlít az idei és a tavalyi Nexus 7 táblagépre: előbbire a forma, utóbbira az anyaghasználat emlékeztette ezen sorok íróját. A borítás puha, ám olcsónak tűmő tapintású plasztikból készült, nálunk a sötétszürke modell járt, ám fehér és piros színben is piacra kerül majd az eszköz. A 212,8 x 127,4 milliméteres alapterület mellé 9,95 milliméteres vastagság tartozik, azaz a csúcsgépek mellett egy kissé ducinak tűnhet a gép, a 350 grammjával viszont a pehelysúlyúak mezőnyét erősíti. Az összeszerelési minőség általában rendben van, ám a kopogós hátlap és a készülékház erős nyomására elszíneződő kijelző nem tesz jót az eszköz megítélésének.

ASUS MeMO Pad 8
[+]

A kijelzőt egy viszonylag széles káva öleli körbe, az 1,2 megapixeles előlapi kamera felül középen kapott helyet. Maga a panel 8 hüvelykes képátlóval és 1280 x 800 képpontos felbontással rendelkezik, a pixelsűrűség körülbelül 189 ppi, mely a középmezőnybe tartozik. A kép ennek megfelelően nem tűéles, egy magasabb pixelsűrűségű megjelenítő mellett mikroszkóp nélkül szemlélve is észre lehet venni az éleket és képpontokat. A képminőségre ezen kívül nem lehet panasz, magas betekintési szögek, szép színek és nagy fényerő jellemzik az IPS technológiával operáló kijelzőt. Az érintéseket kapacitív módon érzékeli, egyszerre legfeljebb 10 pontot tud figyelni.

Kijelző-teszt
Mérés ASUS MeMO Pad 8 LG G Pad 8.3 ConCorde Tab SLIM Google Nexus 7 (2013)
Fehér fényerő 336,3 nit 284 nit 360 nit 524 nit
Fekete fényerő 0,42 nit 0,27 nit 0,34 nit 0,25 nit
Kontrasztarány 1:801 1:1053 1:1058 1:2096
Színhőmérséklet 6755K 8357K 7500K 7390K

ASUS MeMO Pad 8
[+]

A táblagép hátlapját nem lehet leszedni (ez egyébként szinte minden konkurensre igaz), így az akkumulátorhoz sem férhet hozzá az ember. A kivitelezés sallangmentes és letisztult, mindössze egy ezüst színű ASUS felirat és egy 5 megapixeles elsődleges kamera töri meg a plasztik egyhangúságát. A hangszóró alul található, rács alkalmazása helyett a lyukakat egyenesen a műanyagba fúrták, így bizonyos szögből alig lehet látni a hangkeltő nyílásait. A hangerő magas, a hangminőség korrektnek mondható a táblagépes mezőnyben, minőségi zenehallgatásra viszont természetesen nem alkalmas.

ASUS MeMO Pad 8
[+]

A MeMO Pad 8 oldala enyhén íves kialakítással rendelkezik, a gombok ennek közepére kerültek, így a nyomáspont nem minden esetben megfelelő. Érdekes, ám egyáltalán nem rossz megoldás a microUSB-aljzat pozicionálása, mely rendhagyó módon a készülék tetején kapott helyet, tőle néhány centiméterre a 3,5 milliméteres kimenet kacsint vissza. A microSD-kártya bemenete a jobb szélen található, a hangerőt a bal oldalon lehet szabályozni. Ugyanitt üldögél a ki- és bekapcsoló gomb is, mely kijelzőzárként is funkcionál.

Hardver, rendszer, szoftverezettség

A borítás alatt egy Rockchip RK3188 lapka teszi a dolgát, mellyel már több táblagép borítása alatt találkozhattunk. Jellemzően kisebb gyártók alkalmazzák a Rockchip (egyébként korrekt) megoldását, többek között a Concorde-féle Tab Slim és a WayteQ-gyártású xTAB-100 QCR is erre a chipre épül. A 28 nanométeres csíkszélességű lapka egy négymagos, magonként 1,6 GHz órajelen pörgő, ARMv7-a utasításkészletű Cortex-A9 processzort és egy MALI-400 MP grafikus gyorsítót tartalmaz, melyek mellett 1 GB RAM található. A háttértár kapacitása 16 GB, mely microSD-kártyával bővíthető.

ASUS MeMO Pad 8

Teljesítmény-teszt
Benchmark ASUS MeMO Pad 8 LG G Pad 8.3 Samsung Galaxy Tab 3 8.0 Google Nexus 7 (2013)
Quadrant Standard 5818 pont 10912 pont 4758 pont 5032 pont
Linpack for Android (single) 59,121 MF. / 1,42 s 312,811 MF. / 0,27 s 55,008 MF. / 1,52 s 98,744 MF. / 0,85 s
Linpack for Android (multi) 167,995 MF. / 1 s 730,159 MF. / 0,23 s 95,550 MF. / 1,77 s 263,131 MF. / 0,64 s
Smartbench 2012 Prod. 4826 pont 7303 pont 3005 pont 4908 pont
Smartbench 2012 Games 2531 pont 3164 pont 1687 pont 3201 pont
AnTuTu 4.x Benchmark 19560 pont 21224 pont ? pont 20249 pont
Geekbench 3 (single/multi) 502 / 1387 pont 618 / 1891 pont ? pont 624 / 1935 pont

A működési sebességgel kapcsolatban kettős érzéseink vannak. Általában rendben teszi a dolgát a masina (ezzel a felbontással simán megbirkózik a lapkakészlet), néha viszont hajlamos beakadni, ekkor akár néhány másodpercen át is tart a hatás. A Full HD videókat gond nélkül viszi, az összetett weboldalak megjelenítése sem okoz fennakadást, a csúcsjátékok (mi a Real Racing harmadik részével és a Dead Trigger 2-vel próbáltuk ki az eszközt) esetében azért nem beszélhetünk tökéletes élményről.

A készüléken Android 4.2.2 fut, mely már több, mint egy éves, jelenleg a KitKat becenévre hallgató, 4.4-es számmal ellátott variáns a legfrissebb. A gyári felhasználói felületet jó néhány helyen átrajzolta az ASUS grafikusainak csapata, ám a végeredmény szépen illeszkedik a gyári Android UI mellé. Az új külső mellett funkcionális vonzata is van a dolognak, számos kényelmi funkciót kapunk. A bal alsó sarokból mindig látható minialkalmazásokat indíthatunk el, a fentről lehúzható értesítési felület számos vezérlési lehetőséget tartalmaz (ez egyébként visszaállítható a gyári verzióra), az energiatakarékossági beállítások az egész rendszert behálózzák. Az alsó navigációs sáv lezárható, ami játék közben jöhet jól, így az ember nem lép ki merő véletlenből a programból. Ezek mellett néhány gyári szoftvert és az ikonkészletet is lecserélték, melyek mellé egy csokornyi bónusz widget jár.

ASUS MeMO Pad 8 ASUS MeMO Pad 8 ASUS MeMO Pad 8 ASUS MeMO Pad 8

Az ASUS szokásához híven egy rakás extra szoftvert kapunk előre telepítve. Az Amazon Kindle és a MyLibrary az elektronikus könyvek kedvelőit célozza be, az App Backup biztonsági mentést készít, az App Lockerrel jelszót rendelhetünk bármely alkalmazás indításához. Az AudioWizard a hangkeltő finomhangolására használható, a File Manager személyében egy fájlkezelőt tisztelhetünk, illetve a táblagép menüjében a Flipboard hírolvasó is elérhető. A Power Saver a már említett energiatakarékossági opciókat rejti, a MyBitCast, a SuperNote és a Task egy-egy jegyzetelőt testesítenek meg. A Splendid a kijelző kalibrálására használható, végül, de nem utolsósorban pedig érdemes megemlíteni a WebStorage alkalmazást, mellyel az ASUS felhőszolgáltatását érhetjük el (a táblagép mellé 16 GB ingyen jár egy éven át).

ASUS MeMO Pad 8

Kamera, adatkommunikáció, akkumulátor

A készülék hátlapján egy autofókuszos kamera is helyet kapott, mellyel legfeljebb 5 megapixeles, azaz 2592 x 1944 képpontos felbontású fotókat és 1280 x 720 képpontos felbontású videókat rögzíthetünk (a tesztfelvétel itt található). A kameraszoftver viszonylag sok kalibrálási opciót kínál: átállítható többek között a fehéregyensúly, az érzékenység, az expozíció, a felbontás és a fókuszmód, aktiválható a geotagging, a HDR, a panoráma mód és az önkioldó, illetve jó néhány effekt közül is lehet válogatni. Ezek mellett néhány speciális funkció is elérhető, melyekkel például kivághatjuk a képbe besétáló embereket, gif formátumú mozgóképet állíthatunk elő, valamint a morcos arcokat is mosolygósra tudja cserélni. A fotókat nézegetve már kis méretben is feltűnik az alacsony dinamikatartomány, száz százalékos nagyításban a többi hibára is fény derül: magas a képzaj, a zajszűrő algoritmus elmossa a részleteket, ráadásul néhol a kromatikus aberráció nyomait is fel véltük fedezni.

Adatkommunikációs szempontból is a középkategóriát erősíti az ASUS újdonsága. SIM-kártyát nem eszik, így internetezni WiFi-kapcsolaton (802.11b/g/n) keresztül lehet. A Bluetooth-model 3.0-s verzióval rendelkezik, pozicionálás során a GPS és GLONASS műholdakat egyaránt figyelembe tudja venni a készülék, a helymeghatározás gyors és pontos volt. Extraként Miracast-támogatást kapunk.

ASUS MeMO Pad 8
[+] ASUS MeMO Pad 8 vs. Nexus 7 2013

Értékelés: ASUS MeMO Pad 8
Külső
Ergonómia 7 pont
Anyaghasználat 7 pont
Összeszerelés minősége 7 pont
Kijelző mérete, minősége 6 pont
Belső
Kezelhetőség 9 pont
Sebesség 7 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 9 pont
Felhasználói felület élménye 8 pont
Alapfunkciók
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 7 pont
Multimédia
Vizuális 5 pont
Audio 6 pont
Egyebek
Üzemidő 7 pont
Ár/érték aránya 5 pont
Hogyan értékelünk?

A megbonthatatlan készülékház egy 15Wh-s lítium-polimer akkumulátort rejt (ez átszámítva körülbelül 4050 mAh). A készülék egy feltöltéssel egy napig simán elmegy, visszafogott használat mellett a másfél-két nap sem tűnik irreálisnak, ha az ember aktiválja az energiatakarékossági funkciókat. A hivatalos adatok szerint egy feltöltéssel 9 órányi masszív használatra képes az eszköz.

Ha csak magát a táblagépet nézi az ember, összességében egy korrekt középkategóriás eszköz képét mutatja a MeMO Pad 8. A középkategóriában nem is szenvedne hátrányt a relatív alacsony felbontás, a közepes kamera és az egy éves rendszerverzió miatt, ám az árat tekintve más a helyzet. A tudásához képest igen sokba kerül az ASUS újdonsága, az ajánlott ár 80 ezer magyar forint. A konkurenciát elnézve ez igen nagy összeg, ráadásul házon belül is van jobb vétel, nem is egy. A tavalyi Nexus 7 ugyanilyen felbontású kijelzővel, ám NVIDIA Tegra 3 lapkakészlettel és immár Android 4.4-gyel támad 58 ezer forintért, az idei kivitel Full HD felbontást, jóval erősebb hardvert és külsőt tud felmutatni szintén 80 ezer forintért. Igaz, utóbbi két eszköz csak 7 hüvelykes kijelzővel van szerelve, ám a méretbeli különbség nem igazolja az ár-érték arány eltérését. Egy kicsit drágábban pedig már LG G Pad 8.3-at is lehet venni, mely az új Nexus 7-hez hasonlóan minden paraméterben jobb az ASUS versenyzőjénél. Plecsnit ennek fényében nem tudok adni.

dr. Kind

A cikk elkészítésében a Telekom 4G/LTE mobilinternet volt segítségünkre.

Specifikáció

ASUS MeMO Pad 8
ASUS MeMO Pad 8 Általános
Technológia WiFi only
Méret 212,8 × 127,4 × 9,95 milliméter
Tömeg 350 gramm
Színvariációk fekete, fehér, rózsaszín
SIM-foglalat nincs
Kijelző
Kijelző átlója 8 hüvelyk
Kijelző felbontása 1280 x 800 pixel (189 ppi)
Kijelző típusa IPS LCD kapacitív érintőkijelző
Színárnyalatok száma 16 millió
Hardver
SoC típusa Rockchip RK3188
Processzor típusa 1,6 GHz-es négymagos Cortex-A9
Processzor csíkszélessége 28 nm
Processzor utasításkészlete ARMv7-a
Grafikus chip MALI-400 MP
RAM mérete 1 GB
Memória
Telefonkönyv kapacitása dinamikus
SMS memória dinamikus
Belső tárhely 16 GB
Memória bővíthetősége microSD
Adatátvitel
Frekvenciasávok nincsenek
GPRS / EDGE nincs / nincs
UMTS / HSDPA / HSUPA nincs / nincs / nincs
LTE nincs
IrDA / Bluetooth van / 3.0 (A2DP)
WiFi 802.11b/g/n, Miracast
USB microUSB 2.0
Push-to-talk / RSS nincs / van
GPS vevő van
GLONASS van
NFC nincs
Alapfunkciók
Profilok néma/rezgés
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés van / van
Hangrögzítés telepíthető
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform Android 4.2.2 (Jelly Bean)
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Játékok telepíthetők
Valutakonverter telepíthető
Extra szoftverek Amazon Kindle, App Backup, App Locker, AudioWizard, File Manager, Flipboard, Mirror, MyBitCast, MyLibrary, Parental Lock, Power Saver, Splendid, Story, SuperNote, Tasks, WebStorage
Multimédia
Fő kamera 5 megapixel, autófókusz
Másodlagos kamera 1,2 megapixel
Videófelvétel 720p
Zenelejátszó szoftver van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó van
FM-rádió nincs
Üzemidő
Alap akkumulátor 15 Wh-s lítium-polimer (4050 mAh)
Használati idő 9 óra
Egyebek
3,5 mm-es jack kimenet, giroszenzor, orientációs szenzor, mágnesszenzor
  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés