Apple iPhone 5s - tud ujjat mutatni

Előszó, tartozékok

Rajongók és a céggel kevésbé szimpatizáló emberek szájából egyaránt lehet hallani, hogy ez az Apple már sajnos nem olyan, mint a Steve Jobs vezette vállalat. A jelenlegi alkalmazottak persze valószínűleg a szívükre veszik az efféle vádakat, amire jó példa Phil Schiller odabökése az új Mac Pro bemutatóján. Az én véleményem szerint az Apple még mindig nincs hiányában innovációnak, de az okostelefonok piaca ma már egészen más, mint 6 éve, az első iPhone bemutatásakor volt. Az ösvények már ki vannak járva, a gyártók jól működő, kiforrott rendszerekkel és szoftverekkel dolgoznak, ezért ma már sokkal nehezebb olyat mutatni, amilyet még nem látott a világ.

Apple iPhone 5S
[+]

Az iPhone-okkal szemben persze ettől függetlenül nagyok az elvárások, amiben nyilván szerepet játszik, hogy maga a cég is úgy mutatja be az újdonságokat, mintha azok legalábbis a világ megváltásának részesei és mozgatórugói lennének. Ettől függetlenül sokan csalódottak lehettek a bemutató végén, hiszen a pletykálkodási stádiumban még az "olcsó iPhone" jelzővel illetett iPhone 5c egyáltalán nem lett olcsó, tesztünk tárgya pedig egyenesen drágult is elődjéhez képest. A nagy kérdés persze az, hogy az infláción kívül ezt mi indokolja, de a válasz ennél bizonyára egyszerűbb, az iPhone 5s azért kerül annyiba, amennyibe, mert így is el lehet adni. Hogy egy sima iPhone 5-öt érdemes-e lecserélni rá, azt majd cikkünk végén áruljuk el. Persze azt is hozzá kell tenni, hogy az Apple soha nem állította, hogy egy olcsó készüléket fog piacra dobni, az efféle pletykák inkább a piac elvárásait mutatták. Ennek ellenére tény, hogy sokan kicsit csalódottak.

Apple iPhone 5S
[+]

A VIP-Phone által biztosított készülék a szokásos méretű, fehér színű dobozban érkezett, melyben zsúfoltan, de rendezetten találhatók a különféle tartozékok, melyekből nyilván nincs túl sok. Kapunk egy EarPods névre hallgató, kiváló hangminőségű headsetet, melynek kábelén nyilván található mikrofon és vezérlőgomb is (és egy frankó kis tokban van), valamint jár egy Lightning adatkábel és egy USB-s falitöltő.

Külső

A készülék külseje nem sokat változott az iPhone 5-höz képest, de azért van pár jel, ami alapján a szakavatott szemek könnyedén észrevehetik, hogy ott van-e az az S betű. Az előlapon egyértelműen azonosítható az ujjlenyomat-olvasóval egybeépített Home gomb, melyről hiányzik a lecsapott sarkú négyzet, van viszont egy fémes keret körülötte, melynek egyébként funkciója is van, de erről majd a megfelelő helyen lehet olvasni. A hátlapon pedig a világosabb szürke színtónus tűnhet fel a space gray modellnél, ami nálunk járt; a fehérnél nem tudjuk, hogy van-e különbség, aranyszínű változat viszont nem volt az iPhone 5-ből, úgyhogy ha ilyet látunk, az biztosan 5s. Vagy egy jóféle kínai hamisítvány...

Apple iPhone 5S
[+]

A kijelző mérete, felbontása nem változott, továbbra is egy 4 hüvelykes átlójú, 640 x 1136 pixeles felbontású IPS-panellel van dolgunk, aminek a pixelsűrűsége 326-os értéket mutat, amit a Full HD megjelenítővel szerelt androidos eszközök már alaposan leköröznek, de nem biztos, hogy ennek ténylegesen van is értelme. Az Apple szerint a tipikus kontrasztarány 800:1-hez, aminél mi jobb értéket mértünk, ugyanakkor az 500 nites fénysűrűséget nem értük el, 482-nél nem mutatott többet a műszerünk. Mindenesetre ez is egy kimagasló érték, valószínűleg többek között ennek és a tükröződésmentességnek köszönhető a napfényben való kiváló olvashatóság, de a panelre betekintési szög és színhűség tekintetében sem lehet panasz.

Készülékek kijelzőinek fénysűrűsége, kontrasztaránya és színhőmérséklete
Mérés Apple iPhone 5s LG G2 Samsung G. S4 mini LG Optimus L9
Fehér fénysűrűség 482 nit 399 nit 168 nit 332 nit
Fekete fénysűrűség 0,44 nit 0,29 nit 0 nit 0,4 nit
Kontrasztarány 1095:1 1375:1 1680:1 831:1
Színhőmérséklet 7335 K 8261 K 8030 K 8700 K

A hátlap az említett vakus dolgot leszámítva nem változott, alul-felül fekete, bal felül van a kamera és a villanó, valamint a mozgóképek felvételénél használatos másodlagos mikrofon. A készülék egyébként 123,8 x 58,6 x 7,6 milliméteres kiterjedésű, 112 grammot nyom, jó érzés kézben tartani, stabilan ül, nem csúszkál. Ugyanakkor a sok téglatelefon után nekem már egy picit aprónak tűnt, így változnak meg az igényeink, ha évek alatt a használati tárgyaink lassacskán növekszenek.

Apple iPhone 5S
[+]

Felülre került a bekapcsológomb, balra a gyors lenémítást segítő csúszka és a két hangerőszabályzó billentyűt rakták a dizájnerek. Alul a 3,5 milliméteres fülhallgató csatlakozóval, a kihangosító hangszóróval, a mikrofonnal és a Lightning csatlakozóval találkozhatunk, míg jobbra a tűvel kinyitható nanoSIM-foglalat került. Érdekes, hogy míg a szintén az Apple által bevezetett microSIM gyakorlatilag ma már szabvány és az új telefonokba ilyen kerül, addig a nanoSIM-mel mintha árnyékra vetődtek volna, mert az almás cégen kívül senki sem használja ezt a formátumot.

Apple iPhone 5S
[+]

A lenti kép a színösszeállítás megfigyelésének jegyében készült, jól látható, hogy az 5s sokkal világosabb szürke festést kapott, mint a sima 5-ös verzió. A kamera is megváltozott, nem csak a dupla LED a szembetűnő különbség, hanem az is, hogy az 5s-nél már az egész fotómodul az üveglappal egy síkba került, egyáltalán nem türemkedik ki, nincs pereme.

Apple iPhone 5S
[+] Apple iPhone 5S vs. Apple iPhone 5

Hardver, sebesség

Az iPhone 5s-ben új hardver debütált, mely egy nagyon fontos különbség az iPhone 5 hardverével dolgozó 5c-hez képest. Az új SoC típusneve nem meglepő módon Apple A7, két darab Cyclone névre hallgató processzormag került bele, melyek 1,3 GHz-es órajelen ketyegnek. A felépítmény 102 mm²-es kiterjedésű, 1 milliárdnál is több tranzisztorból áll, a Samsung gyártja és 28 nanométeres node-on, gate first HKMG eljárással készül. Bár ez nem az elérhető legalacsonyabb csíkszélesség, tranzisztorsűrűség szempontjból ennél a méretnél ez az elérhető legjobb technológia. A RAM mérete egyébként 1 GB, a memóriavezérlő maradt 64 bites, de immáron támogatja az LPDDR3 szabványú memóriákat.

Apple iPhone 5S
[+]

A bemutatón a processzornál a 64 bites architektúrát hangsúlyozták a leginkább, ami egyben azt is jelenti, hogy ARMv8 architektúrával van dolgunk, ez az első ilyen okostelefon a piacon. Ebből adódóan maga az iOS 7 is 64 bites rendszer, de nem minden esetben, mivel visszafelé is kompatibilis, azaz a régebbi készülékekre is fel lehet telepíteni. A nagy kérdés viszont az, hogy pontosan mi is az a 64 bites architektúra és milyen előnyei lehetnek egy ilyen rendszernek egy okostelefon esetén.

De mi az a koherencia?

A koherencia lényege többmagos processzorok esetében az, hogy az  egyik szál által kiírt adatot szinte rögtön elérhesse egy másik szál. Másként megfogalmazva mindez azt jelenti, hogy az összes processzormag ugyanúgy látja a memóriát. A bidirekcionalitás az IGP (integrált grafikus processzor) miatt jön be a képbe: mivel a processzormagok és az IGP multiprocesszorai eltérő architektúrára épülnek, egy olyan koherenciát kell kiépíteni, ami kétirányú, vagyis a processzor által kiírt adatokat látja az IGP, és ugyanez fordítva is igaz. Olvasásra ezt mindenképp érdemes megvalósítani, az írásnál viszont nem szerencsés, ha ez a két részegység ugyanabba a gyorsítótárba dolgozik. Itt ugyanis az a probléma, hogy a processzor nem venné jó néven, ha egy grafikus multiprocesszor sokszáz szála elkezdené bombázni azt a gyorsítótárat, amiben a lokalitási elv miatt fontos és jó eséllyel hasznosítható adatok vannak egy késleltetésre érzékeny feldolgozó számára. Eközben pedig egy jól felépített grafikus processzornak mindegy, hogy gyorsan eléri-e az adatokat.

A teljesen hardveres koherencia tehát azt jelenti, hogy mindenről a hardver gondoskodik, kezeskedik azért, hogy amennyiben egy szál kiolvas valahonnan egy adatot, akkor az nem piszkos (tehát lehet vele dolgozni, mert ha piszkos, akkor minden arra épülő számítást el kell dobni és az elejéről kell kezdeni). A mai integrált rendszerek flageléssel és alapvető szoftveres koherenciával dolgoznak a CPU és az IGP között, vagyis a programfejlesztőnek kell arról gondoskodni, hogy a részegységek egymás munkáját ne akadályozzák, és az elérhető adatok mindig tiszták legyenek.

A hardveres koherencia egyébként azért fontos a jövő integrációja során, hogy a fejlesztők tudjanak gondoskodni pár mag pár száláról. Konzumer hardverben maximum 8 szálról lehet szó, de az IGP-k közül a legkevesebb szállal dolgozó opció is 50 szálat használ, és idén lesz olyan ami majdnem 10000-rel dolgozik. Ennek kezelését nem feltétlenül jó ötlet emberi erőre bízni.

A leggyorsabb válaszunk az, hogy a 64 bitnek egyelőre nincs sok értelme egy telefonnál. A 32 bit duplájának a legfontosabb része a memória címzésével kapcsolatos, 64 biten már 4 GB-nál több rendszermemóriát is a meg lehet címezni, a RAM mérete viszont mindössze 1 GB az iPhone 5s-nél. Ráadásul az sem feltétlenül indokolná a 64 bit bevezetését, ha nyolcszor ekkora központi memóriával dolgozna az eszköz, hiszen elvileg 32 biten is megoldható a dolog a különböző PAE kiterjesztésekkel. A másik előny, hogy a 64 bites címzés miatt a regisztereken komoly változások kellenek; nyilván 64 bites regiszter kell a 64 bites memóriacímek tárolásához, és ez magával hozza a szélesebb pointereket is, a 64 bit hozománya tehát az is, hogy a regiszterek szélesebbek, aminek igazából csak 64 bites módban van lényegi szerepe, viszont a számuk megduplázódik. Bár nem taglalták a készülék bemutatóján, de ha egy fejlesztő kihasználja ezt a lehetőséget, akkor az értékelhető teljesítménynövelést hoz, de ez 1-2 évig még szinte biztos, hogy nem fog tömegesen megtörténni, ugyanakkor a fejlesztőknek most könnyebb dolguk van a 64 bitre váltásnál, mint annak idején PC-n volt, hiszen az út már ki van taposva, nem teljesen ismeretlen a terep. Szintén előrelépés egyébként, hogy 64 bites módban már 64 bites egész számokkal való munkára is van lehetőség, de ez egy telefonnál szintén teljesen érdektelen. A jelenlegi ismeretek szerint tehát a 64 bit tartogat lehetőségeket, de jelenleg inkább marketinges értékkel bír és csak a jövőben jelenthet érzékelhető fejlődést; ettől függetlenül a hardver átállítását valakinek meg kellett lépnie, az Apple tette meg elsőként.

Lényegesebb kérdés azonban az integrált grafikus vezérlő mibenléte, amire az Apple csak A7 GPU-ként utal. A Prohardver egy korábbi hírben azt írta, hogy az almás vállalat minden bizonnyal egy közös tervezést kért az Imagination nevű céggel, az új IGP-t ezért nem nevezik konkrétan a nevén. Az alapokat tekintve azonban kiderült, hogy egy Rogue architektúrára épülő megoldásról van szó, vagyis az új PowerVR G6000 sorozat valamelyik tagja bújik meg a szilíciumban. Arról nincs pontos adat, hogy melyik, de a teljesítmény alapján az AnandTech a PowerVR G6430-as opcióra tippel, de ezt nem lehet konkrétan megmondani.

Apple A7 GPU

Nagyon lényeges módosításokat valószínűleg nem kértek, hiszen egy grafikus vezérlőnél az architektúrából adódóan nem lehet olyan egyszerűen összelegózni az egyes elemeket, mint mondjuk egy központi processzornál. Ennek megfelelően nyugodtan elemezhető a rendszer egy PowerVR G6000-ként is. Az IGP nem mindenhol szerepel annyira fényesen, de fontos kiemelni, hogy az Imagination új architektúrája több szempontból hasonlít az ARM Mali-T600 sorozathoz. Utóbbiról is elmondható, hogy helyenként nem acélos a teljesítménye, de ezek a rendszerek már arra készültek, hogy általános számítási feladatokkal is jól bánjanak, azaz klasszikus értelemben a GPGPU-nak terítik le a vörös szőnyeget.

Teljesítmény-teszt
Benchmark iPhone 5s iPhone 5c LG G2 ASUS TF701T
Geekbench 3 (single-core) 1411 pont 710 pont 722 pont 901 pont
Geekbench 3 (multi-core) 2556 pont 1268 pont 1303 pont 2775 pont

Ez bizonyos tesztprogramokban áldozatokkal jár, hiszen az architektúra működése annyira megváltozott, hogy a hagyományosabb elvek szerint tervezett, úgymond egyszerűbb grafikus vezérlők előnyt élveznek, de amint általános számításra kerül a sor a PowerVR G6000 – a Mali-T600-hoz hasonlóan – abszolút lehengerli az előző generációt. A gond az, hogy jelenleg ezt a tudáskülönbséget egyetlen tesztprogram sem képes tökéletesen kimutatni. Az új 3DMark az, ami egy picit az ALU kapacitás erősebb kihasználása felé lépdel az Ice Storm tesztjével, és a két grafikus jelenet sebességének mérésénél rögtön meg is villan az Apple A7 IGP-je. Az igazán releváns adatok azonban az OpenGL ES 3.0-t is kihasználó alkalmazásokkal való mérésekből születnek majd.

Aki átugrotta az előző részeket, annak összefoglalva azt mondhatjuk, hogy az Apple A7 segítségével az iPhone 5s nagyjából dupla akkora teljesítményre képes, mint az iPhone 5 (és egyébként nagyjából negyvenszer gyorsabb az első iPhone-nál). Az A7 SoC-vel együtt egyébként bemutatkozott az M7 nevű segédprocesszor is, mely egy úgynevezett motion processor, a különféle szenzorok kezelésében lesz szerepe és külön API-t is kap.

Touch ID, szoftverek

A készülék egyik legfontosabb újítása a Touch ID névre keresztelt ujjlenyomat-olvasó, melyet az Apple mérnökei nagyon ügyesen a Home gombba építettek bele úgy, hogy annak funkcionalitása nem változott, viszont lekerült róla az aprócska piktogram, amelyhez a tulajdonosok az évek alatt hozzászokhattak. Sok rajongó ugyanakkor tévesen gondolja úgy, hogy a cupertioni vállalat ismét valami nagy újdonságot talált fel, bizonyos notebookokban ugyanis évek óta teljesen elterjedtek az ujjlenyomat-olvasók, valamint annak idején a Pocket PC-k világában sem voltak ismeretlenek, a HTC Sednán is volt ilyen. Az újdonság itt inkább a működési elvben keresendő.

Apple iPhone 5S
[+]

Persze maga az ötlet sem rossz, mert ha leolvasztjuk a cukormázat az Apple marketingesei által kitalált szövegekről, akkor gyorsan rájöhetünk, hogy ujjunk lenyomata tényleg nem egy rossz jelszó. Az ujjunk mindig velünk van, azzal használjuk a telefont, nem lehet túlságosan könnyen hamisítani. Ugyanakkor a kényelmes használathoz szükség van arra, hogy az olvasó jól és gyorsan működjön, de úgy tűnik, hogy az iPhone 5s esetében ez megvalósult. A kialakítás némileg újszerű, egyrészt a gomb körül van egy fémes keret, ami gyakorlatilag az olvasást aktiválja, másrészt van egy zafírüveg borítás az egész külsején, ami elvileg ellenállóvá teszi ezt a megoldást.

Apple iPhone 5S

Egyébiránt egy viszonylag nagy felbontású szenzorról van szó, mely elvileg csak élő szöveten működik (ennek nem tudom, hogy mennyi jelentősége van), de főleg azért kellemes a használata, mert elég csak egy érintés, nem kell végighúznunk az ujjunkat rajta. Az ujjunk szöge nem befolyásolja az eredményt, cserébe a konfigurálás simán eltart egy percig is, hiszen mindenféle szögben oda kell nyomnunk ujjbegyünket ahhoz, hogy a szoftver elmentse az információkat. A készülék feloldásán kívül vásárláskor történő azonosításra is lehet használni a Touch ID-t, úgyhogy az Apple mostantól tényleg védekezhet azokkal a szülőkkel szemben, akik talán tudatlanságból, talán nemtörődömségből, de hagyták, hogy gyerekük több ezer dollárt költsön el a szoftverboltban. A feloldásnál egyébként van alternatíva, a Touch ID használata mellett kötelező számokból álló jelszót is megadnunk, hogy ha a flex leviszi az ujjunkat, akkor is hozzáférhessünk telefonunkhoz.

iPhone 5S screen shot Phone 5S screen shot

Az iPhone 5s-sel egy időben az iOS 7 is debütált, mely sokkal letisztultabb dizájnt, valamint teljesen átrajzolt felületet kapott. A működés alapkoncepciója megmaradt, ám végre megjelent a vezérlőközpont, de fejlesztették a multitasking képességeket is, valamint az eddig megszokott szoftverek szolgáltatásai is kibővültek. A mappákba több alkalmazás ikonja belepakolható, a Facetime külön applikációban is elérhető, de végre az Újságos is elrejthető a főoldalakról. Az értesítési központ is új ruhát kapott, mondjuk nekünk a régi jobban tetszett, plusz még mindig kimaradt az események egyesével történő kiszortírozása is. Aki a részletekre is kíváncsi, annak mindenképpen ajánlott elolvasni az iOS 7-ről szóló rendszerbemutatónkat, amelyben szinte minden program egyenként került elemzésre.

Nagyon fontos része volt a bemutatónak az, hogy az új készülékekhez (5s, 5c) ingyenesen letölthetővé vált az Apple iWork irodai programcsomagja, melynek keretében a Keynote, Pages és Numbers alkalmazásokat tudhatjuk magunkénak, körülbelül 27 dollárt spórolva. Nem ez az egyetlen ajándék, hiszen almáék ugyanezeknél a telefonoknál for free engedélyezték az iMovie és iPhoto telepítését is, szóval egy egész korrekt ajándékkal lehetnek gazdagabbak az új iPhone-ok vásárlói, ráadásul ezek azért nem harmadrangú appok, hanem jól összerakott, minőségi szoftverek.

Adatkommunikáció, internet

Adatkommunikációs téren nem érheti sok kritika a készüléket. GSM, UMTS és LTE is jöhet neki, ráadásul utóbbiból az európai változatok szinte az összes csatornát támogatják, úgyhogy hazánkban is tökéletesen működött az egyébként Németországból érkező készülék. Ha mégsem szeretnénk 4G-t használni, HSPA-val is nagyon kellemes értékeket érhetünk el internetezéskor, lefelé 42, felfelé 5,76 Mbps sebességgel tudnak száguldani az adatok. A WiFi a 802.11a/b/g/n szabványokat ismeri, 2,4 és 5 GHz-es módban is tud működni. A Bluetooth 4.0-s, az adatkommunikációt és a töltést az Apple Lightning csatlakozón keresztül valósíthatjuk meg, egyelőre nem derült ki, hogy ez már USB 3.0-s sebességre képes-e. GPS és GLONASS van, NFC azonban sajnálatos módon továbbra sincs.

A böngésző iszonyat gyors, pillanatok alatt betöltődik az olvasni kívánt honlap, azonban a Flash továbbra sem támogatott. Végre állóhelyzetben is tudunk teljes képernyőn keresztül böngészni, jobbra-balra történő ujjmozdulatokkal pedig az nézegetett oldalak között lépkedhetünk. A lapok közötti váltás új és átláthatóbb animációt kapott, működik a kétujjas nagyítás, a szövegtördelés viszont továbbra is álom marad. Alternatívaként érdemes használni az olvasó üzemmódot, ekkor egy felugró ablakban egy sokkal jobban látható és szabadon betűméretezhető verziót alkot a szoftver.

Szintetikus tesztek
Benchmark Apple iPhone 5s Apple iPhone 5 (iOS 7) Apple iPhone 5 (iOS 6) Sony Xperia Z1
Sunspider 1.01
(A kisebb a jobb!)
404,8 ms 706,7 ms 844,2 ms 767 ms
HTML5test
(A nagyobb a jobb!)
399 + 9 pont (Safari) 399 + 9 pont (Safari) 386 + 9 pont (Safari) 429 +11 pont
Acid3 100 pont 100 pont 100 pont 100 pont

A térerő mindig velem volt, még olyan helyeken is tudtam telefonálni, ahol mondjuk sok más telefon elvérzett korábban. Szerencsére az annak idején iPhone 4-nél ismert "antennagate" probléma sem jelentkezett, akárhogy fogjuk tehát a telefont, a térerő nem fog redukálódni. Híváskor a hangminőség tökéletes, tisztán és jól érthetően lehet hallani mindkét beszélgető felet, a másodlagos mikrofonnak köszönhetően pedig a háttérzaj is tökéletesen kiszűrődik.

Multimédia

A készülék kamerája 8 megapixeles, autofókuszos, a megvilágítást dupla ledes villanó segíti. Ezt az Apple hangsúlyozta is a bemutatón, a nagy durranás itt az, hogy a két led más-más színtónusú, a szoftver pedig a fényviszonyok függvényében variálja, hogy melyiket mennyire villantja meg, aminek köszönhetően a vakuval készült felvételeknél kicsit színhelyesebb és természetesebbnek tűnő fotókat kaphatunk. A kamera beállításai között találhatunk hozzáférést a vakuhoz, van nyolc darab filter, bekapcsolhatjuk a HDR-módot, valamint van lehetőség panorámafelvétel rögzítésére is. A legnagyobb elérhető felbontás állóképeknél 3264 x 2448 pixel, mozgóképeket pedig 1080p-s (Full HD) felbontásban rögzíthetünk 30 képkocka/másodperc sebességgel. A 120 fps-es lassított felvétel csak 720p-nél érhető el, de a végeredmény nagyon látványos.

Apple iPhone 5S
[+]

A képminőségre nem lehet panasz, az f/2.2-es apertúrájú, öt lencsetagból álló szerkezet és a megnövelt méretű BSI-szenzor jól teszi a dolgát. A Nokia PureView készülékek létezése miatt nem mondhatjuk, hogy ez a létező legjobb mobilos kamera, de mint az a lenti felvételeken is látszik, a legtöbb konkurensét lemossa a pályáról. A színek nagyon szépek, a dinamikatartomány nagy, a vonalélesség kellemes, egyedül a képek széleinél látható mosódás szembetűnő hiba. Makró módban sem rossz a gép, a vaku tényleg jól működik, éjszaka viszont az 5s-től sem számíthatunk csodára. Videózásban külön kiemelendő a nagyon jól működő digitális képstabilizáció, meg a lassítás is jópofa, de a számítógépen való lejátszás problémás, a lassítás csak akkor lesz benne a klippekben, ha azokat a kamera vagy fotós alkalmazással YouTube-ra, Facebookra vagy Vimeóra exportálunk. A dolgot ugyanakkor meg lehet kerülni és akár Instagramra is feltölthetjük a lassított felvételt, de ehhez először emailben magunknak kell elküldenünk (az iPhone-ra) a felvételt, amit aztán ismét lementve már bárhova feltölthetjük a működő felvételt.

A zenelejátszó dalok, albumok, listák, előadók, műfajok szerint képes elrendezni az elmentett zenéket. Lejátszáskor a nagy albumborítón kívül a legfontosabb információk kerülnek fel a kijelzőre, két külön gomb segítségével pedig az ismétléses és a véletlenszerű lejátszás aktiválható. Nincs FM-rádió, van viszont iTunes Radio, ami egyelőre itthon még nem használható. Kihangosítva rendkívül jól szól a telefon, hangos, de mégsem zavaró, persze a basszus nem tökéletes. A füles továbbra is nagyon jó, érdemes inkább ezt használni muzsikák hallgatásakor. A videolejátszó nem tud sokat, iTunes-zal kell szinkronizálni rá a filmeket, de elég kevés formátumot ismer, érdemes inkább valami másik alkalmazást választani és azt az App Store-ból letölteni.

Üzemidő, összegzés

A lítium-polimer akkumulátor kapacitása 1560 mAh, ami nem sokat, de fejlődött az elődhöz viszonyítva, ám az Apple szerint még így is 8 óra beszélgetést, 10 óra WiFin keresztüli böngészést, és 225 óra készenlétet képes kibírni. Ezek az adatok persze mindig tájékoztató jellegűek, a napi használat mást mutat. Személyes tapasztalataink szerint egész napos nyomkodás, telepítgetés, némi játék, sok böngészés, zene és fotózás mellett egy teljes napot bírt ki a cucc, ami azért nem rossz eredmény, annál is inkább, mivel a 3G, a WiFi és a Bluetooth is mindvégig aktiválva volt. Következtetésképpen azt lehet mondani, hogy átlagos használat mellett a másfél, de még a két napos üzemidő is elcsíphető, mielőtt töltőre kellene dugni szeretett telefonunkat.

Apple iPhone 5S
[+] Apple iPhone 5s vs. LG G2

Értékelés: Apple iPhone 5s
Külső
Ergonómia 9 pont
Anyaghasználat 9 pont
Összeszerelés minősége 10 pont
Kijelző minősége 9 pont
Belső
Kezelhetőség 9 pont
Sebesség 9 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 7 pont
Felhasználói felület élménye 8 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 10 pont
PIM funkciók 9 pont
Adatkommunikációs képességek 9 pont
Multimédia
Vizuális 8 pont
Audio 8 pont
Egyebek
Üzemidő 7 pont
Ár/érték aránya 4 pont
Hogyan értékelünk?

A helyzet az, hogy az iPhone 5s egy nagyon jó készülék. Nincs sok hibája, az ujjlenyomat-olvasó nagyon jól működik és ténylegesen használható is, a kamera kimondottan kellemesen sikerült, a hardver pedig gyors és előremutató. Szoftveres téren sincs hiba, az iOS 7 pár hét, hónap múlva valószínűleg kiforrottabb, gyorsabb, jobb lesz jelenlegi önmagánál, de már most is használható, látványos, plusz komoly változatosságot mutat a már-már fapadosnak tűnő, sok éve használt felhasználói felülethez képest. Ettől még a grafikai elemek megítélése elsősorban ízlés dolga.

Ugyanakkor az iPhone 5s 4 hüvelykes kijelzője sok ember számára kicsinek tűnhet (még ha ez tényleg egy kényelmesen kezelhető méret is) a mai trendekhez képest, ami persze nem biztos, hogy azt is jelenti majd, hogy az Apple vásárlókat fog veszteni, de azért a műanyag alternatíva helyett lehet, hogy egy kicsit nagyobb telefont kellett volna piacra dobni. Persze annak valószínűleg még elszálltabb lett volna az ára, mert már ez sem lesz egy filléres termék, kártyafüggetlenül 210-240 ezer forint körüli összegre számíthatunk, és ez csak a legkisebb, vagyis a 16 GB-os verzióra értendő árcímke. Majd negyedmilláért pedig még az iPhone 5s sem lehet ajánlott, hiszen annyi újdonsággal nem találkoztunk benne az elődmodellhez képest, amennyi egyértelművé tenné a csere szükségét. Ettől függetlenül hangsúlyozzuk: ez egy nagyon jó készülék!

Apple iPhone 5s

Bocha feat. Legendd

A tesztkészülék a VIP-Phone jóvoltából jutott el hozzánk. Vásárláshoz kérem, kattintson ide!

A cikk elkészítésében a Telekom 4G mobilinternet volt segítségünkre.

Specifikáció

Apple iPhone 5s
Apple iPhone 5S Általános
Technológia GSM/UMTS/LTE
Méret 123,8 x 58,6 x 7,6 milliméter
Tömeg 112 gramm
Színvariációk szürke + fekete, arany, ezüst
SIM-foglalat nanoSIM
Kijelző
Kijelző átlója 4 hüvelyk
Kijelző felbontása 640 x 1136 pixel (326 ppi)
Kijelző típusa kapacitív IPS érintőkijelző
Színárnyalatok száma 16 millió
Hardver
SoC típusa Apple A7
Processzor típusa kétmagos, 1,3 GHz-es Cyclone
Processzor csíkszélessége 28 nm
Processzor utasításkészlete ARMv8
Grafikus chip PowerVR G6000 széria
RAM mérete 1 GB RAM
Memória
Telefonkönyv kapacitása dinamikus
SMS memória dinamikus
Belső tárhely 16/32/64 GB (szabadon felhasználható 13/27,8/57,6 GB)
Memória bővíthetősége nincs
Adatátvitel
Frekvenciasávok (A1457-es modell) GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 850/900/1900/2100 MHz
LTE Band 1,2,3,5,7,8,20
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA van / 42 Mbps / 5,76 Mbps
LTE 100 Mbps
IrDA / Bluetooth nincs / 4.0
WiFi 802.11a/b/g/n, WiFi hotspot
USB Lightning csatlakozó
Push-to-talk / RSS nincs / nincs
GPS vevő / GLONASS vevő van / van
NFC nincs
Alapfunkciók
Profilok néma/rezgés
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés van / van
Hangrögzítés van
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform iOS 7.0.1
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Java nincs
Játékok telepíthetők
Valutakonverter telepíthető
Extra szoftverek Maps, Passbook, Reminder, Notes, Weather, FaceTime, iTunes Store, Stocks, Game Center, Voice Memos, App Store, Newsstand, Compass, Siri
Multimédia
Fő kamera 8 megapixeles, autofókuszos, dupla ledes villanó
Másodlagos kamera 1,2 megapixeles
Videófelvétel 1080p (Full HD)
Zenelejátszó szoftver van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó nincs
FM-rádió nincs
Üzemidő
Alap akkumulátor 1560 mAh-s lítium-polimer
Készenléti idő 225 óra
Beszélgetési idő 10 óra
Internetezési idő 8 óra (3G) / 10 óra (LTE, WiFi)
Zenelejátszási idő 40 óra
Videólejátszási idő 10 óra
Egyebek
Touch ID ujjlenyomat-olvasó, 3,5 milliméteres fülhallgató kimenet, gyorsulásérzékelő, giroszenzor, fényérzékelő
  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés