Bevezető, csomagolás, külső
Nem feltétlen én vagyok a legjobb ember taktikai karórának kinéző fitnesz tartozékkok tesztelésére, no nem azért mert bármiféle problémám lenne a természettel és ezek használat közben történő kipróbálásával, hanem mert vékony csuklómmal úgy érzem magam, mintha az Omnitrixet húznám a karomra. Az Amazfit T-Rex 3 sem kicsi, így eleinte ódzkodtam tőle, de meglepően kényelmes viselet volt, még aludni is zavartalanul tudtam benne. Még úgy is, hogy az Amazfit által megadott méretekkel (48,5 x 48,5 x 13,75 mm) nem egyeztek azok, amit a szerkesztőségben mértünk az órára: a 48,5 mm-es szélesség és magasság addig stimmel, amíg a kijelző körüli rozsdamentes acél tart, de ennél szélesebb az óratest polimer középső kerete. 55 mm a szíjakat rögzítő foglalatokkal felfelé, és 51 mm széltében. A vastagságba pedig elfelejtették beleszámolni a hátoldali optikai szenzort, így a pontos méret 51 x 55 x 15,8 mm, mintsem a gyártó által megadottak. A specifikációk közt írt 68,3 gramm stimmel, a gyári szíjjal ennyit mutatott mérlegünkön is a T-Rex 3.
Nálunk az Onyx modell járt, ez fekete-sötétszürke színvilággal dolgozik, a Lava verzióban vörös szilikon szíjat mellékelnek az órához. A nagy méretű dobozból úgy vesszük ki a T-Rexet, hogy már alapból rajta van a szíj, a csomagolás tartalmaz még egy mágneses töltő bölcsőt és egy kis csavarhúzót, valamint két rögzítési pontot standard 22 mm-es szíjakhoz. A gyári szíj ugyanis egyedi hárompontos fejű csavarral van az óratesthez fixálva, ennek nyitásához kell a kis csavarhúzó. Ha akarjuk, akkor a gyári szíjat lecsavarozva betehetjük helyére az adaptert, amire 22 mm-es szövet, szilikon vagy fém szíjakat rögzíthetünk.
A felhasznált anyagok és az összeszerelés minőségéből nem feltétlenül mondanám meg, hogy egy 110 000 forintos eszközről van szó, ennyibe kerül a teszteszközt biztosító Mstore-ban a T-Rex 3. Az óratest alapja polimer, de a kijelző síkja fölé magasodó felső keret rozsdamentes acél, ugyanígy az óratest jobbján a mikrofont fedő rész, valamint a négy gomb is ebből a fémből vannak. A gombok felülete recézett, funkciójukat a keretre írt szöveg jelöli. Az Amazfit logó az óratest jobbján van a mikrofont védő fémlapba nyomva, a T-REX felirat a szíj csatlakozásába lett illesztve. Jópofa, hogy a bal oldalon a gombok között pedig hegyeket ábrázoló apró mintát nyomtak az óratestre, amit csak akkor látunk, ha jó szögben esik oda a fény.
De a külsőségeknél egy kicsit fontosabb egy nem elsősorban divatkiegészítőnél az, hogy mennyire bírja az elemeket. Az Amazfit azt mondja, hogy 10 ATM nyomást kibír az óra (100 méter mélységig), de IP-minősítés nincsen és a merülést is csak szabad tüdővel, 45 méterig támogatja hivatalosan az eszköz. Ehhez viszont megvannak a megfelelő EN13319:2000, GB/T 18828-2022 és ISO 6425:2018 minősítések. Az Amazfit a szoftverben medencés és nyílt vízi úszást, uszonyos úszást, szinkronúszást, beltéri és kültéri szabadmerülést kínál, mint a T-Rex 3-mal követhető sporttevékenységet, de nem javasolja forró zuhany vagy szauna alatt az óra viselését. Ami azért furcsa, mert egyébként meg van letölthető Sauna Time alkalmazás az órához tartozó boltban, amivel nyomon követhető szaunázásunk.
MIL-STD-810H minősítése is van az új órának, ami modernebb a T-Rex 2 által elért 810G-nél. Maradt a negatív 30 és 70 Celsius-fok közötti működési hőmérséklet, tehát lehet vinni túrázni a hóban, fagyban, de akár a sivatagban is. A teszt időpontjára való tekintettel a 0 fok körüli hőmérsékleten történő használatot tudtam élesben kipróbálni, és mivel van dedikált kesztyűs mód, azt is. Ezt és az alacsony hőmérsékleti módot is az órán a Beállítások — Beállítások (tényleg ez a neve) menüpont alatt lehet bekapcsolni. Az alacsony hőmérsékleti módban az óra a beépített hőmérővel érzékeli, ha mínusz 20 Celsius-fok alatt van, és automatikusan letiltja az érintőkijelzőt, átáll a négy gombbal történő vezérlésre. A kesztyűs mód bekapcsolásával pedig megemeli a panel érintési érzékenységét, 2 mm-es vastagságú szövet kesztyűvel még tökéletesen tudtam használni.
Az 1,5 hüvelykes AMOLED kijelző 480 x 480 pixeles felbontással (322 ppi), 60 Hz-es frissítéssel és Gorilla Glass védelemmel pontosak veszi fel az érintéseket, de a négy oldalsó gombbal is vezérelhető az eszköz. A bal oldalt a fel és le gombok, jobbra pedig a kiválaszt és vissza találhatók. Ami hiányzott, az a gombok parancsainak átprogramozhatósága, sem az óra szoftverében, sem a telefonra telepített Zepp (Android, iOS) alkalmazásban nem találtam lehetőséget erre. Pedig jó lenne gombkombinációkat kiosztani vagy hosszú nyomásra parancsot beállítani. Egyelőre csak a kiválasztás gomb reagál a hosszabb nyomva tartásra, ami az Amazfit saját Zepp Flow nevű személyi asszisztensét indítja el. Ez megérti a magyar nyelven elmondott parancsokat is, de érdemes vele egyszerű parancsokra („Indíts el egy 15 perces időzítőt!”) szorítkozni, azokat rendben végre tudja hajtani, de ha már egy összetettebb mondatot teszünk fel neki („Milyen idő lesz ma, mikor érdemes futni mennem?”), hajlamos összezavarodni, és helyenként angol kifejezéseket is bekeverni a válaszba. Egy sima LLM-re épülő chatbot a Flow, ami nem is lokálisan fut, csak úgy, ha az óránk Bluetooth-on csatlakozik telefonunkra, azon pedig a Zepp alkalmazás rendelkezik hálózati kapcsolattal. Szóval mondjuk túrázás közben egy olyan egyszerű feladatot sem fog nekünk elvégezni, hogy időzítőt indítson, ha nincs nálunk telefon, vagy épp azon nincs mobilnetes kapcsolat. Épp ezért jobb lett volna, ha átprogramozhatók a gombok bármely funkcióra, mert az órán egyébként ott van a stopper, visszaszámláló, időzítő és ébresztő is az alkalmazáslistában.
A Zepp Flow mellett van offline hangvezérlés is az órában, ez angolul, spanyolul vagy németül képes értelmezni a kínai mellett az adott parancsokat, működése felemás. A csukló emelésére vagy a kijelző gombbal történő ébredésére figyel, ha öt másodpercen belül sikerül elmondani neki, hogy mit akarunk. Ez lehet például egy alkalmazás megnyitása vagy egy edzés indítása. A gyakorlatban a működés elég megbízhatatlan volt, zajosabb környezetben (értsd: utcán) jellemzően nem fogta fel, hogy épp beszélek hozzá.
A kijelző kellően fényes, hogy könnyen olvasható legyen direkt napfényben is, beépített környezeti fényérzékelőjével ügyes az automata fényerőállítás. Mérőműszer alatt 1800 nites fénysűrűséget mutatott fehér számlappal az óra automata fényerő bekapcsolása mellett úgy, hogy rávilágítottam egy erős zseblámpával a direkt napfényt szimulálandó. Van mindig éber kijelzés és energiatakarékos kijelzés is. Előbbi jellemzően monokróm, utóbbi fekete-vörös, hasonlít a Garmin és az Apple Watch Ultra hasonló megjelenítésére. Az óra pontosan ébreszti a kijelzőt a csukló emelésére és van lehetőségünk bekapcsolni, hogy a bejövő értesítések is felkeltsék a panelt. A mindig éber kijelzést testre tudjuk szabni a megjelenített adatok és a számlap stílusa tekintetében, ugyanígy a fő számlapot is variálhatjuk igényeink szerint, a mobilos Zepp alkalmazáson keresztül pedig tölthetünk le ingyenes vagy vásárolhatunk párszáz forintért újabb számlapokat.
Az óraszíjon bőven vannak lyukak, hogy minél pontosabban tudjuk beállítani csuklónkra, nekem a 16,2 centiméter körátmérőjű csuklómon kényelmesen ült a T-Rex 3. A csat műanyag, ennek tartósságával kapcsolatban vannak kételyeim, szerintem egy fém jobb lett volna. Az óratest csukló felé eső részén találjuk az optikai érzékelőket, melyekkel pulzust és véroxigén-szintet mér az eszköz. Ezek mellett van gyorsulásmérő, valós iránytű, barométer, valamint egy bőrhőmérséklet-mérő is. Ezek adatait összesítve mér az óra stresszt, valamint számol készenléti pontszámot is, melyekről akár a számlapon is képes minket tájékoztatni.
A monokróm a mindig éber kijelző, a fekete-vörös pedig az energiatakarékos / éjszakai megjelenítő [+]
Kapcsolat, szoftver, hétköznapi használat
Bluetooth 5.2-es kapcsolatot tart fenn az óra a párosított telefonnal, de van benne egysávos Wi-Fi 4-es (802.11b/g/n) modul is, illetve adott a kétsávos GPS-vevő összesen hat szatellit rendszer támogatásával. Az órán magán a ZeppOS 4-es rendszer fut, párosítani lehet Android és iOS rendszerű telefonokkal is, melyekre letöltöttük a Zepp alkalmazást. Eltérést annyit tapasztalunk majd iOS-en, hogy a bejövő üzenetértesítéseinkre nem fogunk tudni az óráról közvetlenül reagálni. Android rendszerű telefonra párosítva a T-Rex 3 képes előre megadott válaszokat elküldeni, diktálhatunk neki választ, illetve van egy virtuális (elég apró) QWERTY billentyűzet is, melyen pötyöghetünk. A QWERTY billentyűzeten a magyar ékezetes karaktereket nem tudtam előhozni, és magyar nyelven nincs az ujj csúsztatásával történő gépelés sem, mint a WearOS rendszerű órákon. A diktálás is kicsit furcsa volt, néhol tökéletesen bevitte a magyar mondatokat (ékezettel beírva a szükséges betűket), de máskor találkoztam olyannal, hogy ugyan tökéletesen megértette a magyar mondatot, amit diktáltam, de azt nem magyarul, hanem németre lefordítva vitte be. Amit azért nem értek, mert a büdös életben nem állítottam be a német nyelvet az órán, de még a párosított telefonon sem.
Így néznek ki az értesítések és a válaszlehetőségek [+]
Emotikonok, diktálás és előre generált válaszok, utóbbiak a telefonos alkalmazásban szerkeszthetők [+]
Az értesítéskezelés kapcsán még azt kiemelném, hogy a ZeppOS 4-es verziója képes egyes alkalmazások értesítéseiben megjeleníteni a képeket és matricákat az értesítés előnézetében a csuklón, ilyen például a WhatsApp biztosan tapasztalataim szerint, de a Facebook Messenger már nem. Feltételezem, ez attól függ, hogy az androidos telefon mely értesítésekben képes a képek vagy matricák megjelenítésére, és azokat tükrözi át az óra. Az értesítéseinket a számlaptól balra találjuk, időrendben a legfrissebb van legfelül, és küldőnként csoportosítva.
A telefonos kapcsolat stabil volt, az óra tízméteres távolságban még lazán látta a telefont. Mikrofont ugye találunk az órában, de beszédhangszórót nem, így hívások felvételére nem képes, csak rezgésével jelezni tud, hogy valaki keres minket telefonon. Egy egyszerű hangszóró egyébként van a T-Rex 3-ban, amivel csipog és sípol edzések alatt például megtett kilométerenként vagy elért pulzuszónában. Ez működött rendben.
A Zepp alkalmazáshoz kell egy regisztráció (vagy bejelentkezhetünk Facebook, Google, Mi, Line, WeChat fiókkal), cserébe van felhős mentés, így például a régi Mi Band 2 karkötőm eredményeit visszarántotta onnan, amikor a Mi-fiókomhoz kapcsolt felhasználóimmal bejelentkeztem. A Zepp alkalmazáson keresztül tudunk letölteni az órára új számlapokat és egyszerűbb programokat, de az zavart, hogy itt nem látom, mennyi maradt szabadon a 32 GB-os eMMC flash tárolóból, mely a T-Rex 3-ban van, csak az óra beállításaiban a névjegy menüpont alatt. A tárhelyre rakhatunk zenefájlokat is, amiket csatlakoztatott Bluetooth-eszközön keresztül lejátszhatunk közvetlen az óráról. A másolás Wi-Fi Direct kapcsolattal megy (egész gyorsan), ám csak a telefon belső tárhelyéről tudunk a T-Rex 3-ra edzős lejátszási listát másolni, számítógépről nem. A Garmin ebben jobb.
Zene hozzáadása az órához a Zepp alkalmazásból (forrás: Mobilaréna) [+]
Ugyanígy, ha Spotify, Apple Music, Deezer, YouTube Music klienst keresnénk, nem fogunk találni a ZeppOS 4-re, csak a telefonon lejátszott zenét tudjuk vezérelni. Egy Remotify nevű program akad, de ez egy külön programot igényel Androidra is letöltve, és teljes hozzáférést kell adni a Spotify-fiókunkhoz.
Az edzésre, a GPS-re és a térképre vonatkozó beállítások a Zepp alkalmazásban (forrás: Mobilaréna) [+]
De megy például a Google Naptárral való szinkronizálás, az órára telepített naptárban láthatjuk eseményeinket telefonunkról, van időjárás-előrejelzés a ZeppOS-ben, sőt az órán térképet is meg tudunk nyitni. A térképek használata mondjuk nem olyan egyszerű, le kell mentenünk offline állapotra egy általunk kijelölt terület térképét, ezt a területet a telefonos alkalmazásban tudjuk kijelölni. Ezt követően az óra saját Wi-Fi kapcsolatán keresztül letölti az adott hely térképét, ez egy 173 x 102 kilométeres élekkel rendelkező téglalap esetén tíz percnél több időbe telt. Itt kicsit csalóka egyébként a Zepp, mert a telefonos alkalmazásban a Google Térképen látjuk az adott területet, de az órán magán már az OpenStreetMap adatbázisából leszedett térkép fog megjelenni.
Így jelenik meg a térkép az órán [+]
A mindennapi feladatok gyorsan futnak az órán, nincs késés az értesítések kézbesítésében sem. A hardver agya egy ZPS3044-es SiP, ez kifejezetten okosórákba és karkötőkbe tervezett platform, mellette pedig 64 MB PSRAM van. Ez nem tűnik soknak egy Google WearOS vagy egy Apple watchOS rendszerigénye mellett, de alapvetően nem kell több a T-Rex 3-nak és a rajta futó ZeppOS-nek, mivel azon okos funkciók száma kevés, melyeket önállóan ellát, legtöbbet a csatlakoztatott telefon végzi. A ZeppOS-re letölthető alkalmazások is elég egyszerűek: ötperces nyaktorna gyakorlatok, óránkénti mozgásra, ivásra emlékeztető programok, tamagocsira hasonlító vagy kirakós játékok. Kedvencem az ExamElf volt, amit direkt arra fejlesztettek, hogy úgy jelenítsen meg szöveget az órán, hogy azzal feltűnésmentesen lehessen csalni vizsgán…
A teszt során a ZeppOS 4-es rendszerből a 3.2.9.3-as szoftververzió futott az órán. Ebben már megtalálható volt a reggeli hírek funkció, ami ébredést érzékelve elküldte alvásunkról, PAI számunkról, edzési készültségünkről, és a helyszíni időjárásról az összefoglalót. A mindennapi funkciókhoz még fontos adalék, hogy a T-Rex 3-ban található NFC chip, így a Zepp Pay segítségével tudunk akár fizetni is vele. Magyarországon egyedül a KH bank kártyáit ismeri a klasszikus pénzintézetek közül, de Curve kártyát vagy DiPocket-fiókot is hozzá tudunk adni a Zepp Pay-hez, és akkor azzal is lehet fizetni az óránkat odaérintve. Ha bekapcsoljuk a Zepp Pay-t, akkor kötelező az órát jelkóddal zárolni. A jelkóddal kapcsolatban viszont furcsa, hogy a telefonos alkalmazásból bármilyen megerősítés vagy hitelesítés nélkül kilőhető, egyszerűen rányomunk, hogy kikapcsolás, és törölve is van az óráról.
Zepp Pay kártya hozzáadása (forrás: Mobilaréna) [+]
Fitnesz, üzemidő, verdikt
A frissített Zepp alkalmazás főoldala tele van a legfontosabb adatokkal, melyeket az óra gyűjt és számol használata közben, minden középpontjában pedig a Készültség pont áll. Ez alvásunk, pulzusunk, megtett lépéseink, stressz-szintünk, elégetett kalóriáink és PAI (személyes aktivitási pontszámunk) alapján jön össze. Ha az a kérdés, hogy megbíznék-e benne, nem mernék egyértelmű igent mondani. Az egyik hétvége során a Kékesen túráztunk több mint tíz kilométert, aznapra számolt nekem 80 pontot készültségre az óra 100%-os erőfeszítés mellett, majd a következő napra adott 85 pontot edzési felkészültségben, ami érzésre egyáltalán nem volt meg. Ugyanígy nem bíznék az automata edzésfelismerésben sem, ez tízből négyszer biztosan pontatlan volt a teszt alatt: autóban ülve karomon háromszor kezdett el magától kültéri biciklizést rögzíteni a T-Rex, a kültéri és beltéri sétákat pedig rendszerint keverte. Előbbi azért furcsa, mert ugye vezetni egész más mozgás, mint bringázni, utóbbi pedig azért, mert egyébként a GPS ha kézzel indítottam a megfelelő típusú edzés követését pontosan követte a megtett útvonalat.
Csatlakoztathatók a T-Rex 3-ra kiegészítők (pulzuspánt, edzőtermi gép), de csak Bluetooth, az ANT+ nincs támogatva. Mivel rögzített edzéseink exportálhatók GPX-ben, kerestem a GPX-import lehetőségét is, de nem találtam. Végül az lett a megoldás, hogy ha nem az Android natív fájlkezelőjét, hanem egy harmadik féltől származót használunk, akkor abból meg tudjuk nyitni a Zepp-ben a GPX-et (vagy TCX-et, KML-t is), és olyankor le tudjuk menteni edzésnek. Navigálni az OpenStreetMaps-ra rajzolt útvonallal, kanyaronként nyíllal vagy szöveges értesítéssel tud az óra, a T-Rex 3-on telepített térkép keresni és útvonalat tervezni nem tud. Aktivitás közben gombostűket le tudunk szúrni egy-egy adott ponton és oda képes visszanavigálni minket az óra, illetve arra is figyelmeztethet, ha letértünk a kijelölt útról.
A beépített GNSS-vevő kétsávos, támogatja a GPS, GLONASS, Galileo, NavIC, QZSS és BeiDou műholdas rendszereket. Be lehet állítani az órán, hogy a pontosság vagy a gyorsaság a fontosabb, hogy egy- vagy kétsávos kommunikációt szeretnénk-e. Tapasztalataim szerint a helymeghatározás gyors és pontos, referenciaként egy Garmin Vivoactive 4-et és egy Galaxy Watch6 Classic órát használtam. A T-Rex 3 a megtett útvonal tekintetében remekelt, városi és erdei környezetben egyaránt, városban pontosan rögzítette azt is, hogy az út melyik oldalán található járdán sétáltam. Nem tökéletes azért, 1-2 méteres kilengéseket látni a megtett útvonalon magas épületek között, de ez még hibahatáron belül van. A megtett útvonalunkat elmenthetjük a Zepp alkalmazáson belül is pályaként, nem feltétlen szükséges a GPX-export, ez például futás mellé jól jöhet.
A pulzust pontosnak találtam az említett Garminnal összevetve, az SpO2-szintet viszont a T-Rex rendszerint alámérte a Garminhoz és gyógyszertári véroxigén-szint mérőhöz képest is. A pulzus változását viszont sikerült pontosítani a T-Rex 2 óta, tapasztalataim szerint nincs meg az elődmodellben látott késés az órában, pontosan és ügyesen követte a szívritmusomat. Ez azért is jó, mert be tudunk állítani a Zepp alkalmazásban egyéni edzéseket, ahol meg tudunk adni pulzuszónákat, melyekhez értesítést tudunk hozzárendelni.
Szintén pontosnak tapasztaltam az alváskövetést, a kanapén tévézést még nem rögzítette a T-Rex, ebbe pedig a Garminom rendszerint belezavarodik. Az alvásadatok kielemzésének részletessége viszont függ attól, hogy van-e Aura előfizetésünk, az esetleges rendellenességekre történő figyelmeztetés ugyanis fizetőablak mögé van zárva. Ugyanígy a Zepp Edző egyes Premium felirattal jelzett funkciói (például a chatbot része, vagy a felhasználói adatok alapján megalkotott személyre szabott útmutatás) is előfizetéses modellre épülnek, aminek az ára a kéthetes próbaidőszak után a cikk írásakor jelenleg 30 euró / év, de egyébként 70 euró / éves árat jelez az alkalmazás. Őszinte leszek, a tesztben korábban felsorolt szoftveres pontatlanságok (beszédfelismerés, edzésfelismerés) után én nem érzem úgy, hogy fizetnék még pluszban az Amazfitnek ezekért az algoritmikus elemzésekért. És itt is ugyanúgy elítélem a megvásárolt termék funkcióinak paywall mögé zárását, mint a Pixel Watch 3 esetén.
Elégedett vagyok az óra üzemidejével. Nagyon. Amikor megérkezett a tesztmodell, feltöltöttem 100%-ra, most 10 nappal később 31%-on van a telep úgy, hogy bekapcsoltam az AoD-t, illetve a gyári beállításokat átállítottam és minden mérési opciót a lehető leggyakoribb értékre kapcsoltam. Egy hétvégén, ahol az óra úgy végzett több órányi GPS-es mozgáskövetést, hogy közben a telefonról le volt választva alig merült 20%-ot, pedig alvás közben sem vettem le. Ez kifejezetten jónak tűnik, az Amazfit által ígérteket teljesíti az óra. A 700 mAh-s akkumulátor egyetlen gyenge pontja, hogy egyedi mágneses töltője van két pogo pines csatlakozóval, így nem lehet Qi vezetékmentes töltővel ellátni árammal. A teljes töltés a gyári töltővel három óra körül kell legyen, a dobozban csak a mágneses fejet kapjuk, amibe bármilyen Type-C USB-kábelt be tudunk dugni.
Verdikt — Amazfit T-Rex 3
A Galaxy Watch Ultra árának fele, az Apple Watch Ultra vagy a Garmin Fenix E árának harmada, a legegyszerűbb Garmin Fenix 8 árának kevesebb, mint negyede az Amazfit T-Rex 3 ára. A 109 990 forintért persze vannak hiányosságai, de ha valakinek inkább csak a telefonja mellé és nem helyette van szüksége egy ilyen eszközre, a legfontosabb szempont a robosztus megjelenés, esetleg az üzemidő, annak ez egy jó választás lehet. A helymeghatározás és a szenzorok pontossága sem jelent gondot, az AMOLED kijelző pedig bőven elég fényes ahhoz, hogy kint is kényelmesen le tudjuk olvasni a megjelenő számokat, üzeneteket csuklónkról.
Hiányoznak viszont az olyan funkciók, mint például az EKG, amik egy Huawei Watch GT 5-ben megvannak, ráadásul az Amazfit az alvásra vagy az edzésre vonatkozó egyes opciókat külön előfizetéses modell mögé zár. Ez pedig annak fényében nem jó, hogy az okos funkciók egy része nem pontos: az automatikus edzéskövetés, a reakciók, a hangasszisztens. Illetve ha már mikrofon van, egy normális beszédhangszóró is jó lett volna, mert ha mobilhálózati modem nélkül az órára nem is futhat be hívás, a csatlakoztatott telefonra igen.
Az ár fényében ezek felett viszont szemet tudunk hunyni, az alapvető funkcióit pontosan végzi el az eszköz, egy-két extra is van, mint az NFC-s fizetés. Az üzemidő pedig kiemelkedően jó, így hobbi szintű sportra, telefonunk kiterjesztéseként simán értelmezhető alternatíva. Szerkesztőségileg így az álláspontunk egy Tetszett minősítés, de azt erősen ajánljuk a leendő felhasználóknak, hogy az automatikus edzésfelismerést kapcsolják ki a T-Rexen.
![]() |
Amazfit T-Rex 3 |
Az Amazfit T-Rex 3 az Mstore felajánlásából jutott el hozzánk tesztre. Ide kattintva lehet náluk megvásárolni.
viragdani01