Alcatel One Touch 890 - túl minimál

Hirdetés

Adatkommunikáció, akku, összegzés

Miután a Google-nek megvannak az előírásai, így hiába az olcsósítás, bizonyos dolgokat nem hagyhatnak ki. Egy dolgot azért sikerült, mégpedig a 3G-t, mert csak négysávos GSM van, GPRS és EDGE kiegészítéssel. Van ugyan WiFi, de ha nem tudjuk használni, akkor egyszerűen idegtépő még egy nagyobb email lekérése is mobilhálózaton. Ennél már csak egy rosszabb van, ha elkezdünk böngészni. A böngésző maga rendben volna, de a telefon teljesen ellene dolgozik. Lassú (főleg EDGE-nél), a kis felbontás miatt alaposan nagyítani kell, de az megint borzalom ezen a képernyőn. Van Bluetooth és USB is, ezekkel nincs semmi gond, működnek, ahogy kell. A belső tárhely nagyjából 150 MB körül van, ezt microSD-vel lehet bővíteni, amit az akku alá kell betenni. GPS-vevő szintén van, kissé lassan talál jelet, de utána pontosan mutatja, merre járunk. Sajnos a hardver miatt még a Google Navigáció is akadozott rajta, szóval komolyabban nem tudjuk ezt a funkcióját kihasználni.

Alcatel OT-890 Alcatel OT-890

Ha már az akkumulátorról van szó, akkor biztos azt hinnénk, hogy hát vérgyenge hardver, de legalább többet megy egy napnál. Nos, ha van időnk és türelmünk komolyabban használni a tudását, akkor szélsebesen merül az egyébként 1000 mAh-s kapacitású telep. Ha kicsit szolidabbra vesszük a formát, akkor tényleg jobban bírja, ami két napot jelent, ennél tovább már csak akkor megy, ha be sem kapcsoljuk. Itt jegyezném meg, hogy OT-890D néven létezik egy kétkártyás változat, ami mindenben egyezik ezzel. Na, ott már tuti nem bírja egy napnál tovább töltő nélkül.

Alcatel OT890
[+]

Értékelés: Alcatel OT-890
Külső
Ergonómia 7 pont
Anyaghasználat 7 pont
Összeszerelés minősége 8 pont
Kijelző mérete, minősége 3 pont
Belső
Kezelhetőség 7 pont
Sebesség 2 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 10 pont
Felhasználói felület élménye 6 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 8 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 5 pont
Multimédia
Vizuális 4 pont
Audio 6 pont
Egyebek
Üzemidő 5 pont
Ár/érték aránya 3 pont
Hogyan értékelünk?

Az Alcatel OT-890 jó példája annak, hogy az Android sem mindenható. Tényleg nagyon rugalmas rendszer, tényleg elmegy gyengébb hardveren is, de van egy szint, ami alatt már nagyon erőltetett az egész. Nyilván az Alcatel igyekezett árban is alámenni a többieknek. És bár a kártyafüggetlenül 25 ezer forint tényleg nagyon kevés, meg vonzó, hogy ezért okostelefont kapunk, amiben például WiFi és GPS is van. A gond az, hogy ezért cserébe olyan kompromisszumokat kellene elfogadnunk, ami már az egész telefon lényegét kérdőjelezi meg. Hiszen például mire jó, hogy van GPS, ha a hardver olyan gyenge, hogy kb. semmilyen program nem fut normálisan rajta. Mire jó az egyébként klassz böngésző, ha EDGE-n keresztül szivárognak le a bitek? És még sorolhatnám, de felesleges. Hiába jó a hangminőség, hiába van normálisan összerakva, hiába tettek rá gyárilag egy halom extra programot, ha egyszer szinte minden mást csak a negatív oldalra lehet tenni. Félreértés ne essék, nem egy Galaxy S II-höz hasonlítom, de sajnos ez a telefon még az eddig látott alsókategóriás Android versenyzőkkel szemben is nagyon harmatos. Egy egész kellemes külsejű házba betettek egy nagyon elavult és nagyon gyenge hardvert, beledobálták a Google követelményeinek megfelelő funkciókat és ennyi, mehet a polcra. Ki kell mondani, hogy az Androidnak is van egy alsó pont, aminél lejjebb nem szabad menni. Meg kell érteni, hogy hiába szeretnének egyesek egy fapados Nokia áráért okostelefont, nem szabad ebbe a csapdába esni és meg kell érteni, hogy a valóban normális okostelefon igenis több pénzbe kerül. Ez csak rombolja a gyártó, a Google és az Android imidzsét is. Egy Samsung Galaxy Mini most kb. 35 ezer forint, de az alsókategóriás okostelefonnak mérföldekkel jobb, mint ez. Megéri, hogy ez 10 ezerrel kevesebbe kerül? Nem, nem éri meg.

Rusi

Az Alcatel OT-890-et az XXL GSM biztosította.
Budapest VI. Jókai tér 6.
Budapest VI. Teréz körút 18.
On-line a www.xxlgsm.hu címen.

A cikk elkészítésében a T-Mobile mobilinternet volt segítségünkre.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés