A Volkswagen Polo (2017) fedélzeti rendszere

Ugyanazokra az alapokra épül, mint az idei Seat Ibiza, ettől függetlenül komolyabb fedélzeti rendszert kapott, fel van készítve az okostelefonos szolgáltatásokra is.

Bevezető, alapvető megoldások

Hatodik generációjához érkezett a Volkswagen egyik legnépszerűbb terméke, a Polo. 1975-től létezik a típus, azóta rengeteg változáson esett át, generációról generációra lett egyre komolyabb és nagyobb autó. A legújabb széria tagjai már elérik négyméteres hosszt, csomagtartójuk 350 liter fölötti, tengelytávjuk pedig 2564 milliméter, ami meghaladja a néhány évvel ezelőtti ötajtós Golfok szintjét: kisebb családok számára akár elsődleges és egyetlen autóként is remekül teljesíthet helykínálata alapján. Mi azonban nem erre, még csak nem is az új motorokra voltunk igazán kíváncsiak, hanem a fedélzeti rendszer működését vettük górcső alá abban a néhány órában, amíg Hamburgban, a nemzetközi bemutatón próbálgattuk a kocsit.

Néhány évvel ezelőtt magasabb kategóriával indult volna ezekkel a méretekkel
Néhány évvel ezelőtt magasabb kategóriával indult volna ezekkel a méretekkel [+]

Ahogy az ismeretes, a Volkswagen-konszern alá rengeteg márka tartozik, személyautós fronton a Seat, a Skoda, a Volkswagen és az Audi hozza az eladások túlnyomó többségét, ezek között gyakran egészen komoly különbség van – árban. Az alapok ugyanakkor nem térnek el jelentősen, ugyanígy van ez a Polo esetén is, ami az idei Seat Ibizával együtt viseli az MQB A0 platformot. Egy ilyen alap sok szempontból köti a gyártó kezét, viszont ahogy egy okostelefonról sem árul el mindent a rendszerchip, úgy az autógyártónak is van mozgástere a végeredményt illetően. A Polo pedig megdöbbentően minőségibb és kényelmesebb autó benyomását kelti, mint az Ibiza, és infotainment-oldalról is fejlettebb tud lenni.

Qi-töltő is van a középkonzol alatti rekeszben, gond nélkül töltötte a(z amerikai régiós) G6-ot
Qi-töltő is van a középkonzol alatti rekeszben, gond nélkül töltötte a(z amerikai régiós) G6-ot [+]

Vezető előtti műszeregység helyett például lehet kérni 11,7 hüvelykes kijelzőt, a rendszám felett éktelenkedő, elkoszolódásra hajlamos tolatókamera helyett pedig emblémába rejtették, védett helyre rakták a tolatássegítő asszisztenst. Megfelelő felszereltség esetén elérhetők az internetes szolgáltatások, igazán friss és pontos térképinformációkkal, a középkonzol aljában lévő Qi-töltős felület tágasabb, teljesen kényelmesen ült benne egy nagyobbacska phablet is.

A Beats-felszereltség ülései is láttatják a márkát
A Beats-felszereltség ülései is láttatják a márkát [+]

Az opcionális, 300 watt összteljesítményű Beats Audio hangrendszer a rövid teszt alatt sokkal jobbnak tűnt, mint ugyanaz az Ibizában, és ehhez a zenei egységhez akár teljes felszereltség is kapcsolódhat, a márka fanatikusai kint és bent is megtalálják a márka logóját, kimondottan igényes színösszeállításban. Ráadásul a fiatalos Polónál hangsúlyos színek megannyi összeállításban tudnak megjelenni, nagyon sokféle fényezésből, felniből, kárpitból és műanyagbetétből választhat, aki a Volkswagen termékét választja.

Ennél alacsonyabban felszerelt jármű nem is volt a teszten
Ennél alacsonyabban felszerelt jármű nem is volt a teszten [+]

A beltéri elrendezés nagyon sokat változott az elődhöz képest, és egyébként sem nevezhető szokványosnak: a központi kijelző a műszerfal legfelső részén foglal helyett, alá kerültek a légbeömlők, még lejjebb pedig a továbbra is különálló klímavezérlő. A magasra helyezett megjelenítő kimondottan hasznos, ha valamiért vezetés közben kell rápillantanunk, sokkal kevésbé kell levennünk a szemünket az útról, és az érintőgombokat is jobban látjuk.

Hirdetés

Multimédia, összegzés

Fapados, szimpla rádiós változatokról egyáltalán nem ejtettek szót a gyártó emberei, illetve a részletes sajtóanyag is csak 6,5, illetve 8 hüvelykes infotainment-kijelzőt említ 480 x 800 pixeles felbontással: mobilos szemmel ez igencsak kevésnek hangzik, de egyetlen olyan eset sem volt, amikor ez kevésnek tűnt, filmezni és internetezni jó eséllyel senki nem ezen fog, noha az elméletek szintjén akár lehetne is. A sofőr szeme előtt lévő, 11,4 hüvelykes, műszeregység-szerűen lapos LCD panel 1280 x 480 pixeles, 133 ppi-s, ez szintén bőven elegendő a mindennapokban, a virtuális kilometerórán és fordulatszámmérőn kívül a navigációt érdemes itt elhelyezni, de ugyanúgy remekül használhatjuk okostelefon-vezérlésre vagy a vezetési információk megtekintésére is, így alig kell középre pillantanunk. Aki irtózik a mutatóktól, akár teljesen digitális módban használhatja ezt a megjelenítőt.

Íme, egy fullos változat, a hagyományos műszerfal helyén is kijelzőt látunk
Íme, egy fullos változat, a hagyományos műszerfal helyén is kijelzőt látunk [+]

A Volkswagen márkára jellemző infotainment-menürendszert látjuk középen, tesztalanyunkban App Connect is rendelkezésre áll az autó távoli ellenőrzésére és részleges vezérlésére (Magyarországon ez még egy darabig nem működik), megvan a beépített Wi-Fi hotspot, ami a tulajdonos által elhelyezett SIM-kártyáról tudja osztani a mobilinternetet. Van fizikai tekerő a hangerőnek, és szinte az összes menüpont elérhető az érintőgombok segítségével, így sok dolgot tudunk ellenőrizni a képernyő megtapogatása nélkül, ugyanakkor a beállítások kezeléséhez már elengedhetetlen, hogy az érintőkijelzőhöz nyúljunk.

A jól ismert, VW-s menürendszer itt is jól teszi a dolgát
A jól ismert, VW-s menürendszer itt is jól teszi a dolgát [+]

Megmaradt a távolságérzékelő szenzor, ami kezünk közelítésére mutatja meg az aktuálisan elérhető menüpontokat, és lapozgatni is tudunk érintés nélkül, legalábbis elméletileg, hiszen a működése továbbra sem 100%-os. A Google-alapú navigáció gyors és alapvetően elég friss, ugyanakkor az Android Autóba integrált Waze továbbra is verhetetlen ilyen téren, az unión belül megszűnt roamingdíjak pedig szintén motiválhatnak minket arra, hogy akár Hamburg környékén, magyar előfizetéssel is ezt a megoldást használjuk.

Parkolni sem bonyolult a megannyi radarral
Parkolni sem bonyolult a megannyi radarral [+]

Az Android Auto használata nekünk persze továbbra is körülményes, hiszen a Play Áruházban régió-problémák miatt még mindig nem találjuk meg a vezérléshez szükséges programot, szerencse, hogy apk-ból bármikor telepíthető a szoftver. A CarPlay ellenben könnyedén működik, de még ennek aktiválása nélkül is tudott USB-ről zenét lejátszani a kocsi, mikor egy iPhone-nal próbálkoztunk. Végső esetben pedig ott van a Bluetooth, vagy az SD-kártya ami bármilyen forrásból képes zenét varázsolni a Polóba. Itt sincs új a nap alatt, mp3 és wma formátumokat képes kezelni a multimédia, a Bluetooth pedig továbbra is SBC kodek segítségével kommunikál, ha androidos eszközzel próbálkozunk.

Android Auto, Apple CarPlay és MirrorLink is van az opciós listán
Android Auto, Apple CarPlay és MirrorLink is van az opciós listán [+]

Vezetést támogató rendszerek szempontjából nem végtelenbe nyúló a lista, nincsen táblafelismerő, sávtartó rendszer vagy automatikus parkolás, viszont a vészfék-asszisztens figyel ránk, bizonyos szint fölött megvan a távolságtartó tempomat és a gyalogosfigyelés is, és ahogy azt az Ibiza kapcsán megtapasztaltuk, remekül dolgoznak az elöl-hátul figyelő szenzorok, a parkolás szinte gyerekjáték az embléma alá rejtett kamera és az ultrahangos érzékelők segítségével. Meg persze azzal a rendkívül könnyen tekergethető, elektromos szervokormánnyal, amit az összes típus kapott. Az alapmodell 65 lóerős, a 2 literes GTI-változat azonban 200 lóerős lesz, ami egy ilyen könnyű kocsiban már jó eséllyel tud meglepetéseket okozni. A TSI (benzines) és TDI (dízel) motorok mellett elérhető lesz a CNG-s változat is, ami egy alternatíva a tisztább, gazdaságosabb közlekedésre, ha már elektromos vagy hibrid példányok egyelőre nem kerültek említésre.

Jó, hogy védett helyre került a tolatókamera
Jó, hogy védett helyre került a tolatókamera [+]

Első benyomásaink alapján az új Volkswagen Polo jóval kényelmesebb, átgondoltabb és összeszerelési minőségét tekintve is jobb autó, mint első platformtársa, az Ibiza, emellett pedig infotainment szempontból is többet nyújt, alig marad el az egy kategóriával feljebb álló Golftól. A Car-Net szolgáltatás és az App Connect belátható időn belül hazánkban is elérhető lesz, a magyar nyelvű hangvezérlés azonban még messzebb van. Az árakról és a nálunk elérhető felszereltségekről egyelőre még nem sokat tudunk, nyilvánvalóan a Seat Ibiza fölé fogják pozicionálni, körülbelül 4 millió forint lesz a minden extrát nélkülöző alapmodell ára.

szentkuti11

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés