Bevezető

Mostanra már láttunk és próbáltunk legalább egy tucatnyi fedélzeti rendszert különböző márkák különböző autóiban, van egy képünk arról, hogy általában mi az, amit még a legbénább megoldások is meg tudnak ugrani és mi az, ami még a prémiumnak mondott márkáknak sem megy igazán. És mostanra úgy vagyunk vele, hogy egyáltalán nem törvényszerű, hogy egy autó ára és a belerakott infotainment rendszer szolgáltatáskínálata és megbízhatósága egyenesen arányos, például kimondottan tetszetős volt az alig 4 milliós Seat Ibiza által nyújtott csomag, miközben simán lehetett találni hibát az ennél sokkal drágább Volvo vagy BMW modellekben. És akkor még a DS4-ről nem is beszéltünk.

Az új S-Cross az új orráról ismerhető fel [+]

Az autós fedélzeti rendszerek értékelésénél alapvetően három dolgot kell figyelnünk. Az általános ergonómiát (amibe beletartozik a sebesség, a reszponzivitás, a menürendszer logikája), a konkrét tudást (milyen csatlakoztatási szabványokkal és miket lehet kihozni az okostelefon és a kocsi kommunikációjából), valamint a működés magabiztosságát. Ültünk a minap olyan prémium kisautóban, amelynek menet közben indult újra a nulláról a rendszere egy menüpont megérintése után, de láttunk olyan gépkocsit is, amelyik büszkén hirdette magáról a MirrorLink ismeretét, de egyetlen eszközzel sem volt képes kommunikálni.

[+]

Egyszerre voltunk tehát nagyon kíváncsiak és kissé bizalmatlanok a Suzuki rendszerével kapcsolatban, tudjuk, hogy ezek az áruk (és az általános megbízhatóságuk, valamint alacsony fenntartási költségeik) miatt elég kelendőek itthon, de pont ezért félő volt, hogy a fedélzeti rendszer nem fogja megváltani a világot. Előre szólok: nagyon kellemes meglepetést okozott a kipróbált SX4 S-Cross (autóként is egyébként, de ez nem egy mobilarenás cikk témája), amit ígér, azt hozza, persze nem csillog olyan fényesen, nem kápráztat el, de talán nem is ez a legfontosabb szempont.

Menürendszer, funkciók

A S-Cross középkonzoljának felső részébe épített érintőkijelző 7 hüvelykes, felbontását nem kötötték az orrunkra, de mi 720 x 480 pixelesre saccoljuk. Ez nem túl acélos, de mivel a rendszer grafikailag meglehetősen puritán, ezért ez nem lesz feltűnő. Ritkaság, de a beállítások menü utolsó pontjából azt is megtudhatjuk, hogy ki a beszállító, a Suzuki ugyanis a Bosch mellett tette le a voksát, ami viszont bizalomgerjesztően cseng és a német cég tényleg alapos munkát végzett. Keresgéltem a neten, hogy más gyártóknak is viszik-e ezt a rendszert, de csak a kínai JAC jött szembe (valamint az indiai Maruti, de a suzukis kötődés miatt ez nem meglepő).

Csodálatosan gyűjti a szennyeződéseket a középkonzoli kijelző és környéke [+]

Kezdjük azzal, ami baromi jó ötlet: a kijelző széle köré raktak néhány érintőgombot, ezek mindig ugyanazt csinálják. Tök egyértelmű, hogy a bal felső sarokba tett piktogram némítja a rendszert, a jobb oldali párja pedig mindig a főképernyőre visz. A bal szélre rakott hangerőcsúszka viszont nem mindenki számára egyértemű, nem teljesen logikus, hogy most itt nyomni kell a skála megfelelő részét, esetleg nyomkodni, vagy csúsztatgatni az ujjunkat, de mivel a kormányon van erre abszolút jól kezelhető gombpáros, ezért szerencsére nem kell itt vesződni vele, de tény, hogy egy klasszikus potméter ennél egy fokkal triviálisabb és oda sem kell nézni, ha állítgatjuk. A kijelző jobb oldalára még felkerült a hangvezérlés ikonja, valamint a beállítások gombja, amiben az a vidám, hogy mindig annak a funkciónak a beállításai jelennek meg, ahol épp járunk. Egyértelmű, logikus. Az első benyomásokat egyetlen dolog árnyalja, mind a kijelző, mind a köré rakott, zongoralakk jellegű, feketén ragyogó felület nagyon csillog és csodálatos hatékonysággal szippantja magár a port és jeleníti meg az ujjlenyomatokat.

[+]

Az alapképernyő négy részre van osztva, rajzokat csak nyomokban tartalmaz, alapvetően szöveges módban kommunikál, illetve színekkel is el vannak különítve a funkciók. Van egy apró trükk, meg lehet nyomni a négy téglalap találkozásánál is a képernyő közepét, itt egy gyorsmenü ugrik fel, jópofa ez is. Eltévedni nem fogunk, négy terület négy funkciót ölel fel, van a rádió, a multimédia, a telefonálás és az összekapcsolt telefonhoz köthető felület. Ennyi. Hol a navigáció? — kérdezhetné az olvasó és kérdése jogos is. Nos, egyrészt a mi autónkban ez nem volt benne, másrészt viszont a kijelző felett be lehet tolni egy SD-kártyát, amin a szoftver rajta ül(het). Illetve bizonyos esetekben még ez sem kell, mert a telefonunk biztosíthatja az autó helyett.

[+]

Az SD-re nem csak a navi ugorhat fel, hanem egy csomó zene és videó is, a rendszernek nem okoz gondot ezeket listázni és lejátszani. A rádió kezelése egyértelmű, ahogyan a zenelejátszó is olyan, mint egy régebbi telefonon levő felület, lehet léptetni, keverni, ismételni, még equalizert is találunk, ami magunk is csavargathatunk, de előre gyártott sémák is akadnak. Más kérdés, hogy a hangrendszer azért nem a dübörgő basszusok megszólaltatására termett, amit adott esetben némi rezonanciával jelez.

[+]

Kipróbáltuk a hangvezérlést is, ez sajnos magyarul nem működik. De angolra állítva a felület nyelvét (ami miatt nem is kell újraindítani az egészet, pár másodperc alatt megtörténik — tudom, apróság, de más autóknál még egy színséma-váltás miatt is jó három-öt percet kellett várni, mire összeszedte magát a rendszer) már hajlandó volt figyelni a parancsainkat. És simán megérti azt a pár apróságot, amit mondunk magyaros kiejtéssel, alapvetően két lényegi funkciója van: meg lehet kérni, hogy hívjon fel (név, illetve szám diktálásával), valamint a zenelejátszó néhány funkciója vezérelhető. De működik, visszabeszél, pontosítást kér, ha nem egyértelmű, hogy mit akarunk, ha pedig végképp nem érti, akkor nagyon előzékenyen benyomja, hogy “sorry”, majd elköszön. Meglepően kulturált.

Oldschool kijelző a műszeregység közepén [+]

Van a műszerfal közepén is egy monokróm kijelző, de ez semmiféle összeköttetésben nincs a középkonzolon található infotainment rendszerrel. Elég régimódi, a műszerfal két széléből kiálló tekerős pöcökkel lehet babrálni benne, fogyasztással, megtett úttal és átlagsebességgel kapcsolatos információkat nyújt.

Okostelefonos csatlakozás

Háromféle módon tudunk telefont kötni a rendszerhez. Van a klasszikus Bluetooth, ami az összes kipróbált készülékkel működött (Huawei, Samsung, LG, Apple, Xiaomi). Legalábbis elsőre. Aztán megöltük a rendszert egy Samsunggal, megtörtént a párosítás, üzemelt rendesen, majd leválasztottuk, töröltük a listából és onnantól vége volt a dalnak, valamiért a felület ettől a pillanattól kezdve egyetlen dolgot volt hajlandó csinálni: várta és várta vissza a Samsungot. És ettől meg is fagyott, csak pörgetette a várakozást jelző körkörös animációt és semmiféle más menüpontot nem lehetett elérni. Egy kocsiból ki, kocsiba be megoldotta, de ez sajnos csúnya folt az egyébként kimondottan jól sikerült rendszer becsületén. A hangminőség viszont abszolút korrekt, ráadásul a telefonon tárolt zenéket is le tudja játszani. Egyébként itt volt egy furcsa apróság, nyilván ha leállítjuk az autót, akkor megszakad a kapcsolat, de ha visszaülök, akkor magától csatlakozik újra a két eszköz egymáshoz, ám hol tök automatikusan folytatta a tracklist lejátszását, hol nekem kellett manuálisan indítanom, nem láttam benne logikát. Mondjuk ezzel pont együtt lehet élni. A Bluetooth-on keresztül történő zenelejátszás sem mindig működött, az LG G5-tel volt, hogy nem jött át semmilyen hang. Logikát nem találtunk a hibában, véletlenszerűnek tűnik.

Telefonálási képernyő [+]

A másik két kapcsolódási forma már kábeles. Androidos telefonoknál a MirrorLink jöhet szóba (ha a telefon támogatja, újabb LG, Samsung, Sony és HTC készülékekre jellemző ez), az iPhone-hoz pedig adott az Apple CarPlay. Mindkét esetben fontos, hogy hová kerül ilyenkor a telefon, az USB csatlakozó a könyöklőben van és egy kis ajtócska védi, hogy ne menjen bele a por (azért ez cuki), tehát a telefonunknak a legjobb hely szintén a könyöklőben lesz. Nem tudom, hogy kezd-e átjönni a dolog, de pillanatnyilag ott tartunk, hogy a Suzuki által adott infotainment rendszerből csak az Android Auto hiányzik, gyors, jól kezelhető, funkcionális és persze nem egy eyecandy, csilli-villi csoda, de tökre működik.

Mintaszerűen működött az Apple CarPlay [+]

A CarPlay mintaszerűen működött, a Siri engedélyezése után megjelent az ismert Apple-féle felület a kijelzőn, reagált a parancsokra, tette a dolgát. Ilyenkor ha a főmenübe visszalépünk, akkor a telefonos funkciókra kattintva sem erőlködik kitalálni, hogy mi zajlik, egyszerűen bedobja a CarPlay tárcsázófelületét, ezzel tehát semmi gond nem volt.

A beállításokra nyomva mindig az aktuális funkció opciói jelennek meg [+]

A MirrorLink már más tészta, a sokadik ilyen autót kipróbálva kezdjük azt érezni, hogy nem okvetlenül a kocsikkal van baj, hanem inkább a szabvány nem egységes, illetve a készülékgyártók — legalábbis amelyek támogatják — nem fordítanak erre elég figyelmet. Ez mindenképp kábeles kapcsolatot feltételez, illetve azt, hogy az adott készüléken legyen olyan alkalmazás, ami a MirrorLink által hitelesített. Ha van, akkor ezt felismeri a Suzuki az összekötés után, ha több is van, akkor egy listát dob fel, hogy válasszunk. A Sony és a HTC autós felülete erre gyárilag alkalmas, egyből ez fogadja az autó kijelzőjén a felhasználót. A japánoknál ide tetszőleges egyéb appokat is betehetünk, így gond nélkül futott mondjuk a Waze, vagy éppen a Chrome. Sőt, még az androidos home gomb is elérhető volt, simán ki tudtam menni a menübe és bóklászni, de fél perc után a telefon rájött, hogy ezt nem szabadna engedni, hiszen MirrorLink kapcsolat van.

A probléma azokkal az eszközökkel van, ahol nincs dedikált alkalmazás. Ilyen az LG, hazánkban nem is érhető el az egyébként a koreaiak által fejlesztett MirorrDrive app, de persze rá lehet tenni a telefonra az APK-t, ami elég szegényes funkcionalitást kínál: telefonálás, üzenetek, zene. Mondjuk az menő, hogy a bejövő SMS-t magyarul olvassa fel, ha kérjük, még a smiley-kat is dekódolja. A Samsungnál viszont nem jutottunk dűlőre egykönnyen, elég sokat kellett szórakozni, mire két szoftver installálása után az egyiket indítva át tudtunk haladni egy másikba, ami több-kevesebb sikerrel, de működött.

A helyzet az, hogy attól még, hogy egy autó rendszere képes a MirrorLink szabványra, egyáltalán nem biztos, hogy ez a szabványt szintén ismerő telefonokkal könnyedén működésre bírható. A Seat Ibizánál láttuk, hogy a Samsung és a Seat közösen fejlesztett dedikáltan a saját rendszerükhöz MirrorLink alkalmazást (de az sem ment minden Samsung telefonon), ha viszont nincs ilyen, akkor vagy a mobilunk gyárilag tud egy hasznos appot felmutatni (Sony és HTC), vagy nekünk kell kikísérleteznünk a megfelelőt. Egy erre figyelő gyártótól viszont elvárható lenne, hogy készítsen appot, hogy a vásárlók a megfelelő telefont használva tényleg tudják használni a képernyőtükrözés lehetőségét. Ráadásul arra is kell figyelni, hogy a telefonunk a MirrorLink melyik verzióját használja, a Suzuki az 1.1-nél tart, a régebbi készülékek viszont csak az 1.0-t ismerik, itt is lehetnek hitelesítési problémák.

Összességében viszont a Suzuki SX4 S-Cross rendszere kellemes meglepetés volt. Puritán, egyszerű, de könnyen kezelhető és működik. És ez sokkal magasabb kategóriájú autókra nem mindig mondható el. A MirrorLinkkel kapcsolatos szívásokat csak annyiban lehet a Suzuki számlájára írni, hogy mindenkinek könnyebb lenne, ha összerántottak volna egy appot, amit a megfelelő telefonokra ingyen fel lehet tenni. A CarPlay viszont kifogástalanul üzemelt, a Bluetooth kapcsolat is majdnem tökéletesre vizsgázott, ha nem csúszott volna be az X-edik csatlakoztatott modellnél egy tölcséres McFreeze. (McFreeze = fagyás, a tölcséres verziónál reboot is kell.) A Bosch által szállított rendszer nem szemkápráztató animációkkal és végtelen beállítási lehetőségekkel kíván a sofőrök kedvében járni, hanem egyszerűségével és könnyű kezelhetőségével. Amit ígér, azt jobbára hozza is, egy olcsóbb árfekvésű autóba talán ennél több nem is kell.

Bog

A cikk elkészítésében a Telekom 4G/LTE mobilinternet volt segítségünkre.