A Fibaro egyéni okosotthon megoldásai

A lengyel székhelyű gyártó és hazai partnere nem a polcról levehető és otthon összerakható filozófiát követi, ezért jóval több bennük a lehetőség.

Bevezető

Fel tudom kapcsolni magam is a lámpát, nehogy már az okostelefonomat használjam erre is. Le tudom húzni én is a redőnyt, be tudom állítani a termosztátot és ha felrakok egy kutyaközönséges IP-kamerát bárhová, akkor a legtöbb esetben már alapértelmezett, hogy annak a képét a weben látom, akárhol is vagyok éppen. Úgyhogy mi ez a nagy hajcihő (ez a hype legjobb magyar neve) az okosotthonok körül, hogy még a Google is beszállt a Home-mal a mostani IO-n?

Okos konnektor
Okos konnektor [+]

Hát, az a helyzet, hogy az okosotthon azért alapvetően nagyon nem az, hogy én a távolból kapcsolgatom a villanyt. Ha markánsan meg szeretnénk különböztetni két irányzatot, akkor vannak a boltokban egységcsomagok, megveszem, hazaviszem, összerakom a mellékelt útmutató alapján és legtöbbször odáig terjed a rendszer “okossága”, hogy a mozgásérzékelő notfikál a telefonomra, ha észlel valamit, a vízkifolyás-jelző szintén megcsinálja ugyanezt. Ami elég vérszegény megoldás akkor, ha a horvát tengerparton épp homokvárat építek a gyerekkel és iszapos kézzel nyomkodom a telefonom, hogy lássam az otthoni kamera képén, ahogyan a víz elönti a fürdőszobát, miközben egy tolvaj épp a hátán viszi ki a plazmát.

Szenzorok (vízkifolyás, füst, fény)
Szenzorok (vízkifolyás, füst, fény) [+]

Amikor a Fibaro magyar forgalmazójától, a Smartme-től jött egy meghívás, hogy más sajtómunkásokkal egyetemben tekintsük meg azt az okosotthon vezérlőt, ami előtt integetni kell, hogy bizonyos dolgok történjenek, akkor simán azt gondoltam, hogy megint itt van valami masszívan értelmetlen, maximum a vendégek előtti menőzésre alkalmas hülyeség, mert már nem tudnak mit kitalálni. De mivel meglepően közel volt a helyszín, ezért felvettük a kapcsolatot egymással és ellátogattam hozzájuk, ahol egész kis csapat verődött össze, hogy beavassanak abba, amit a Fibaro és a Smartme másképp csinál, és ennek pont teljesen elhanyagolható részét képezi az integető-figyelő szenzor.

Fibaro alapcsomag
Fibaro alapcsomag [+]

A lényeg, hogy a DIY (csináld magad) megoldásokkal ellentétben a Smartme egy százszor rugalmasabb és egyedi igényekre szabható rendszert épít a lakás meglévő elemeit és a Fibaro megoldásait felhasználva, amely nyilván némiképp drágább, mint egy dobozos termék megvétele, de egyrészt nagyon nem annyival, mint amennyire az ember számít, másrészt pedig új építésű ingatlannál a komplett hajlék árához mérten elenyésző a költsége. Egyrészt mert tényleg mélyrepülésben van a különböző szenzorok ára, másrészt pedig azért, mert okos tervezéssel érzékelhető pénzmennyiséget lehet spórolni. És a dologban az a királyság, hogy meglévő otthonok is állati jó hatásfokkal felspécizhetők anélkül, hogy szét kéne fúrni a falakat.

Fibaro hub
Fibaro hub [+]

Az eredmény elsősorban abban különbözik a DIY dobozos termékek által nyújtott szinttől, hogy ez az okosotthon nem attól okos, hogy telefonon értesíti a tulajt, ha baj van. Hanem attól okos, hogy ha baj van, akkor reagál. Automatizmusok épülnek bele, amelyeket az átlagosnál jobban felkészült, techie-júzer adott esetben maga is leprogramozhat, de elég egyszer végiggondolni, hogy ha folyik a víz, akkor abban a helyiségben kapcsolj le a rendszer az áramot, zárja el a pincében a vízcsapot és mellesleg értesítse a felhasználót. És ez nyilván csak egy példa, a hangsúly azon van, hogy egy jól megtervezett okosotthon notifikál és cselekszik.

Fibaro

A Fibaro egy lengyel cég, de ez igazából relatív tökmindegy. Sokkal fontosabb, hogy egy kézben van a terméktervezés, a gyártás és a szoftverezés is, tehát nem kell külsős partnerekre várni egy-egy új funkció megvalósításával. A cég a Z-Wave szabványt használja, amely rádiófrekvenciás, roppant kicsi energiaigényű protokoll arra, hogy a kapcsolt eszközök a házban és a ház körül beszélgessenek. A hatótávolság sem nagy, de minden Fibaro Z-Wave berendezés egyben repeater is, magyarán ha a központi hub hatósugarától messze esik mondjuk az öntözőberendezés vezérlője, akkor a garázskapun, a kerti világításon és a külső redőnyökön keresztül a jel mégiscsak megtalálja a módját arra, hogy eljusson az agynak is felfogható központi egységbe.

A hub hátsó része
A kisebb hub hátsó része [+]

Ilyen hub jelenleg kétféle van a Fibaro kínálatában, de már a kicsi is bőven elég mindenre, több mint száz eszközzel tud kommunikálni és akkora, mint egy gyufásdoboz. Az otthoni routerhez UTP-kábellel lehet hozzákapcsolni, onnantól viszont vezeték nélkül zajlik a kommunikáció a többi szenzorral és vezérléssel, így nem kell drótokat vezetni össze-vissza a lakáson belül. A hub az, amit elérünk webes felületen és okostelefonos (iOS, Windows, Android) és táblagépes alkalmazás segítségével, itt lehet konkrétan mindent konfigurálni.

Okos konnektor
Okos konnektor [+]

Persze a Fibaro is gyárt egy csomó alapértelmezettnek vehető szenzort, vízkifolyás érzékelő éppúgy vagy, mint füstdetektor, mozgásérzékelő, vagy éppen konnektor. És természetesen számos Z-Wave szabványt ismerő berendezéssel is össze lehet kapcsolni, ilyen lehet mondjuk egy termosztát, egy klíma, vagy egy tök egyszerű relé, ami mozgatja a redőnyöket, lekapcsolja a villanyt, nyitja a napernyőt, üzemelteti a garázskaput, az öntözőberendezést, lehúzza a vetítővásznat, vagy elektromosan zárja az ajtókat. Ám mi van akkor, ha ezek nem ismerik a Z-Wave szabványt?

Egy szenzor szétszedve
Egy szenzor szétszedve [+]

És a történet itt kezd igazán érdekessé válni. Új házat ugyanis kevesen építenek maguknak állandóan, a potenciális ügyfelek nagy részének már van otthona, amely még biztosan nem olyan felfogásban épült, hogy okosnak kell lennie. Van benne egy kutyaközönséges bojler, egy kazán, adott esetben van motoros redőny távirányítóval, de mehetünk a szórakoztatóelektronika felé is, nyilván van tévé, médialejátszó, hangrendszer, esetleg projektor, vagy éppen mozgásérzékelős riasztó. És ezek roppant nagy eséllyel egyáltalán nincsenek hálózaton, relatív primitívek (on/off), tehát a nagy feladat az, hogy anélkül tudjunk okosotthont csiholni a hajlékból, hogy óriási beruházással az összes cuccot lecseréljük valami roppant modern, Z-Wave szabványú megoldásra. A Fibaro ezért a különböző motorokhoz (redőny, napellenző, garázskapu stb.) készít olyan modulokat, amelyeket egy alapszintű villamossági ismeret birtokában hozzá lehet illeszteni a meglévő elektronikához és innentől máris hozzákapcsolható a rendszerhez a berendezés. Egy csomó esetben teljesen triviális trükköket alkalmaznak, mondjuk adott egy öt éves, de jó minőségű projektor, amit a kor szellemének és elvárásainak megfelelően egy klasszikus, infrás távirányítóval működtetünk. A Fibaro rendszerhez illeszthető olyan, falba építhető, szabványos konnektorfoglalat méretű infraszem, amely felprogramozható a projektor (vagy bármi, mondjuk a klíma, vagy a médialejátszó) távirányítóját használva, a hub pedig ezen az infraszemen keresztül adja ki a parancsokat az eszköznek. De vegyünk egy nagyon primitív, motoros redőnyt, ami alapkiépítésben annyit tud, hogy egy gombot megnyomva lefelé megy, egy másikat pedig felfelé. A Fibaro moduljával ugyanezt fogja tudni, csak éppen a hub felületén lehet olyan parancslistát is összeállítani, hogy mennyi ideig menjen az a redőny lefelé-felfelé, ezzel pedig simán összerakható olyan automatizmus, hogy egy filléres fényérzékelőt használva annyira húzza le mindig a redőnyt, hogy a nap pont ne süssön bele az arcunkba, vagy ne érje el a tévét.

Okostelefonos kliens és parancsok

A hub programozása webes felületen keresztül történik. Van a Fibaro cuccoknak egy saját programnyelvük, a LUA, ami akkor szükséges, ha olyan eszközt óhajtunk bekapcsolni a rendszerbe, amely lokális hálózaton, vagy Z-Wave-en keresztül elérhető és nyitva vannak rajta olyan API-k, amelyekkel meg lehet szólítani a távolból. Ezekhez az eszközökhöz a Fibaro maga is készít kommunikációs protokollt (de nevezzük inkább pluginnek), egy sereg gyártó termékeit ismeri (például a Sonos hangcuccok és a Foscam kamerák tartoznak ide), de ha mégsem, akkor egy felkészült szakember LUA-ban maga is meg tudja írni a megfelelő kódot.

A Fibaro rendszer webes kezelőfelülete
A Fibaro rendszer webes kezelőfelülete [+]

Ha már az eszköz valamilyen módon csatlakozott a hálózathoz (akár natívan, akár saját kóddal, akár egy külső modult használva), akkor már maga a felhasználó is viszonylag egyszerűen írhat batch-jellegű parancsokat, relatív primitív IF-THEN típusú elágazásokkal. Vegyünk egy életszerű példát, van projektorom, hozzá van kötve egy médialejátszó és a bevezetőben említett, kézlegyintést érékelő szenzor ott van a nappali falán (ami egyébként úgy néz ki, mint egy képkeret, tetszőleges fotóval), akkor egy felfelé legyintés kiadja azt a parancsot, ami lehúzza a vetítővásznat, az infraszemen keresztül bekapcsolja a projektort és a médialejátszót, a napszaktól függően lehúzza a redőnyt, lekapcsolja a lámpákat, illetve ha eddig ment, akkor kikapcsolja a rádiót. Szépen, egymás után végrehajtatja a hub a parancsokat a csatlakoztatott eszközökkel. De van olyan példa is, amikor nem mi indukáljuk a folyamatot, ha nem vagyunk otthon és a teraszajtóra tett nyitásérzékelő jelez, akkor bekapcsol a riasztó, a kamera rögzíti és tárolja onnantól a felvételt, a rendszer feltárcsázza a rendőrséget és/vagy a távfelügyeleti központot (és ez elég anakronisztikus, az is megoldható, hogy egyből a kamera képét küldje az operátornak), minket értesít és ha gonosz akarok lenni, akkor még hozzáteszem, hogy kiengedi Zeuszt és Apollót (két dobermannt) a kennelből.

Egy batch jellegű, összekattintható parancssorozat, ez konkrétan a filmnézés parancs
Egy batch jellegű, összekattintható parancssorozat, ez konkrétan a filmnézés parancs [+]

Az okostelefonos alkalmazás ugyanazon logika mentén épül fel, mint ahogyan a webes felületen is látjuk a rendszert. Az épületen belüli okosotthon berendezéseket emeletek és szobák szerint el lehet különíteni, így csoportosíthatjuk a különböző szenzorokat és a vezérléshez használt eszközöket. Állítgathatjuk ezeket a távolból (a fürdőben legyen melegebb, mert most indulok haza), megnézhetjük, hogy volt-e valami esemény, konfigurálhatjuk az értesítéseket és persze kiadhatjuk ugyanazokat a parancsokat, amelyeket egyébként otthon is megtehetnénk. A Fibaro hub nem direkt összeköttetésben van a mobil eszközünkkel, hanem egy szerveren keresztül zajlik a kommunikáció, amely autentikálja a felhasználót, így elvileg akkor is elérjük az otthonunkat a távolból, ha adott esetben az internetkapcsolatunk NAT-olt IP-t használ (a mobilszolgáltatók zömmel ezt használják).

Okostelefonos alkalmazás Okostelefonos alkalmazás
Okostelefonos alkalmazás [+]

A lényeg tehát az, hogy az okosotthon megoldásoknak ma már rengeteg megközelítése létezik. Az ebben az anyagban felvázolt lehetőségek nyilván egy szinttel költségesebbek, mintha egy valamennyire hozzáértő és a téma iránt fogékony felhasználó maga vadászgatja össze innen-onnan a szenzorokat Kínából, egy Raspberry Pi-t felprogramoz hubnak és egyébként is megoldja, mert lehet, hogy közben ezt az egész folyamatot élvezi is. De többségben vannak azok, akiknek ehhez nincs affinitásuk, viszont egy ilyen rendszer kényelmi és biztonsági aspektusait szeretnék élvezni és kihasználni, nekik pedig egyszerűbb, ha már a tervezési fázis során bevonnak egy olyan céget, amely rendszerszinten együtt tud gondolkodni velük. Ez — ma még — sok háztartásnak tényleg luxus, noha mondjuk a Smartmenél azt mondták, hogy pár százezer forintból meg szokott lenni az egész, ha a nagy átlagot nézzük, de szerintem sokan előbb vesznek inkább egy új tévét, aminek a menüjében ott a Netflix és inkább maguk raknak fel egy IP-kamerát valahová. Az okosotthon megoldások még mindig rétegigényeket elégítenek ki. Egyrészt mert sokan nem is tudják, hogy vannak ilyen, így aztán igényük sem lesz, másrészt akik tudják, ők sokszor azt gondolják, hogy ezek zömmel feleslegesek, noha energiahatékonysági szempontból azért lehet megtérülés, a kényelmi faktor pedig nehezen forintosítható. De azzal, hogy már a világméretű cégek (Amazon, Google) és a kisebb, máshonnan érkező vállalatok (Honeywell, Sonos, D-Link) is beszállnak ebbe a buliba előbb-utóbb vélhetően teljesen átlagos lesz, ha a belépő szintű háztartási elektronikai termékeknél is felbukkan a vezeték nélküli csatlakoztatás lehetősége, egyre több eszköz akar majd “okosnak látszani” (mert ezzel még mindig el lehet adni egy csomó dolgot), és ha nem is lesz ez a változás robbanásszerű, nem kell sok év ahhoz, hogy az új építésű ingatlanok egy jelentős részénél már olyan hirdetéseket olvashassunk, hogy “kulcsrakész okosotthon, azonnali költözéssel” eladó.

Bog

A cikk elkészítésében a Telekom 4G/LTE mobilinternet volt segítségünkre.

Azóta történt

  • Panasonic okosotthon rendszer

    A kezdőcsomag mellé okos konnektort és kamerát is kaptunk, hogy minden részét megismerhessük a rendszernek. Egész ügyes, elsősorban biztonsági funkciókat láthat el, de bővíthető a tudása.

Előzmények

Hirdetés