Hirdetés

WayteQ blog: Információk a kedvezményes Sygic kuponról

Már a WayteQ Libra készülék előzetesében, majd pedig a teljes tesztben is jeleztem, hogy a telefonhoz kedvezményesen lehet majd megvásárolni a Sygic legújabb, GPS Navigation névre keresztelt szoftverét. Magát a szoftver is részletesen bemutattam egy korábbi blogbejegyzésben. Időközben a Libra megjelent a boltokban és itt a fórumon is többen érdeklődtek a Sygic kupon iránt. Főleg, hogy a vásárláskor a legtöbb helyen semmit se tudtak még a kupon létezéséről sem. Nos, most tisztába tesszük a dolgokat.

Sygic GPS Navigation dobozos szoftver
Sygic GPS Navigation dobozos szoftver

Tehát, az alapkoncepció az, hogy a WayteQ Libra hazai, hivatalos kártyafüggetlen ára 44 990 forint. Ugyanakkor elérhető lesz egy olyan kivitelben is, ahol az említett Sygic kupont csomagolják mellé. Ezzel együtt 49 990 forintért lesz megvásárolható, tehát a navigáció felára valóban csupán 5 ezer forint. Mindezért letölthetjük a Sygic GPS Navigation szoftvert, amit teljes Európára kiterjedő térképekkel használhatunk. A kuponnal teljesértékű, korlátlan licenchez jutunk, ami örök érvényességű. A letöltéskor az elérhető legfrissebb térképeket tölthetjük le, a későbbi térképfrissítésekért már fizetni kell, viszont maga a szoftver bármikor ingyenesen frissíthető. Ezt az Android Marketen keresztül tudjuk megtenni, közvetlenül a telefonunkról, nincs szükség bármilyen segédprogramra vagy számítógépre.

WayteQ Libra-val együtt csak 5 ezer forint
WayteQ Libra-val együtt csak 5 ezer forint

Azoknak sem kell szomorkodnia, akik nem Libra okostelefont használnak. A Sygic programja már dobozos kiszerelésben is elérhető és szinte az összes piacon lévő androidos okostelefon és tablet készülékkel használható, ITT megtalálható a lista, nyilván ez a frissítésekkel bővül. A dobozos változat sem épp drága, 9 900 forintunkba kerül, ez szintén teljes Európára érvényes, örök licencet jelent. A megvásárolt licenckód aktiválásához és a térképek letöltéséhez ITT találunk segítséget. Magát a szoftvert már több helyen, köztük partnerünknél, a Speedshopban is meg lehet vásárolni. A kuponnal egybecsomagolt Libra csak szeptember elsejével kerül forgalomba, tehát még pár napot várunk kell rá. Jó hír viszont, hogy a forgalmazó tervezi más készülékekkel is csomagban értékesíteni, erről jelenleg még folynak a tárgyalások.

Rusi

Előzmények