Újabb rekordot állított fel az Apple

Hirdetés

Az Apple hivatalos pénzügyi bejelentést tartott a december 27-ével záruló pénzügyi negyedévről, és ahogy korábban már több elemző is várta, újabb rekordot döntött a vállalat. A három hónap alatt ugyanis 74,468 millió iPhone készüléket értékesítettek, ami minden eddiginél jobb eredménynek számít. A kiemelkedő mutató Kínának is köszönhető, ahol óriási volt a kereslet a megnövelt méretű kijelzővel szerelt iPhone-ok iránt. Az Apple természetesen pénzügyileg is igencsak jól járt, a 74,6 milliárd dolláros bevételből 18 milliárd dolláros nettó nyereséget könyvelhettek el, ami részvényenként 3,06 dolláros profitot jelent.

Az előző negyedévhez képest 30 százalékos emelkedést mutat az Apple, hiszen az októbert megelőző három hónapban 57,6 milliárd dollár volt a forgalom, és 13,1 milliárd dollár a nyereség. Az iPadek terén egy hangyányival a várakozások alatt teljesítettek a cupertinóiak, hiszen 21,419 millió darabot adtak el táblagépekből (21,5 milliót vártak a szakértők), tavaly ugyanebben az időszakban ez a szám még 26 millió volt.  A Mac eladások viszont kiugróan magasak voltak, szintén rekordnak számító 5,5 millió termék került értékesítésre. A következő negyedévben egy kicsit visszafogottabb számokat várnak a cégnél, körülbelül 52-55 milliárd dollárnyi bevétellel kalkulálnak.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

  • Apple iPad Air 2 - kis levegővétel

    Nincs könnyű dolga az Apple-nek, ha a táblagépük fejlesztéséről van szó, de azért mindig megoldják a feladatot. A második generációs Air is nagyon jó lett.

  • Apple iPhone 6 - a méret nem minden

    A kisebbik iPhone is sokat nőtt az elődhöz képest, de épp azon a határon van, amit egy kézzel még megerőltetés nélkül lehet használni. Nagyobb is rá a kereslet, mint a 6 Plusra.

  • Apple iPhone 6 Plus - szükség törvényt bont

    Az Apple soha nem látott méretű iPhone-t dobott piacra, hogy saját pályáján verje meg a Samsungot. Megváltozott formavilág, új iOS, fejlesztett kamera... elég ez a sikerhez?

  • iOS 8 rendszerbemutató

    Az Apple legújabb generációs operációs rendszere nem hoz akkora változásokat, mint elődje, ám még így is számos hasznos funkcióval bővült, amiket a felhasználók örömmel fogadnak majd.

Hirdetés