Hirdetés

Újabb negyedéves rekord a Samsungtól

Hirdetés

Jól megy mostanság a Samsungnak: az előző negyedévet és 2017-et is rekordmennyiségű nyereséggel zárta, és 2018 elején a legutóbbi három hónapot is sikerült túlszárnyalnia. Noha a 60,56 billió wonos összesített árbevétel (14,42 billió forint) elmarad az év végi eredménytől, a kiadások után megmaradó 15,64 billió won sosem látott profitot jelent (3,72 billió forint). A tavalyi, hasonló időszakhoz képest egyébként 20%-kal nőtt az árbevétel, és ez jelentős részben a Samsung félvezető üzletágának tudható be, azon belül is a memóriamodulok iránt volt hatalmas a kereslet.

Elfoglaltak manapság a Samsung memóriagyárai
Elfoglaltak manapság a Samsung memóriagyárai (forrás: Asian Review) [+]

A kijelzőszegmens inkább stagnált a hajlítható OLED panelek piacának lassú bővülése miatt (állítólag az Apple is csökkentette az iPhone X komponensrendeléseket), ellenben az IT és mobilos üzletág szolid negyedévet zárt, a Galaxy S9 korábbi startjának és az S8-nál jobb kezdeti eladásainak is köszönhetően. A memóriaszektor lendülete a következő negyedévre is kitarthat, a Samsung viszont úgy kalkulálja, hogy a kijelzők és a mobilok oldaláról is komoly kihívás lesz az aktuális árbevétel túlszárnyalása, sőt: a csúcsmodellek eladásai visszaeshetnek.

A két S9, egymás társaságában
Kitűnően indított a Galaxy S9 páros a pénztáraknál, bár az S7 duó rekordjait nem sikerült megdönteni [+]

Valami hasonlóra jutott a Canalys elemzőcég is, bár az nem negyedéves lebontásban, hanem a starttól számított négy hét alapján vizsgálódott. Annak idején a Galaxy S7 páros rekordstartot vett, amit az S8 duó nem tudott megismételni. A tavalyi indítást az S9-cel és az S9+-szal sikerült lepipálni, méghozzá 8 milliónál is több készülék leszállításával. A tavalyelőtti, 9 milliós számadat azonban újfent nem jött össze. 2018 egészét nézve is ugyanez rajzolódik ki a lenti ábrán: a Canalys úgy kalkulálja, az S9 a saját bemutatásának évében az S7 rekordszámait csak megközelíti tudja, de lepipálni nem.

A Galaxy S széria leszállítási számainak alakulása a bemutatkozásuk évében
A Galaxy S széria leszállítási számainak alakulása a bemutatkozásuk évében (forrás: Canalys) [+]

A start hónapjait követően ráadásul komolyan veszíthet a zászlóshajó páros a lendületéből, amin különféle akciókkal kompenzálhat a Samsung. Nincs egyedül az elemzőcég szerint a dél-koreai óriás: az iPhone X eladásai az első negyedévben lényegében megfeleződtek az ünnepi időszakkal összevetve, és összességében a prémium okostelefonos szegmensből is lassan kifogy a szufla. Azért az Apple és a Samsung árbevételeit és nyereségességét elnézve nincs ok az aggodalomra, a Canalys pedig a Huawei és a Google csúcstelefonok részéről is előnyös mutatókra számít a következő időszakban. Más szóval még mindig népszerűen a méregdrága telefonok.

Hirdetés

Előzmények

Hirdetés