Újabb érdekes szabadalom az LG-től

Hirdetés

Az LG számos formatervet jegyez a szellemi tulajdont védő szervezeteknél, a tavaly év elején előkerült koncepcióból például az idei IFA-n már kész termék lehet. Igaz, hogy a tavaly bejegyzett formaterv három kijelzővel dolgozik, a logika és a megvalósítás kísértetiesen hasonlónak tűnik a hivatalos előzetesben bemutatott készülék kialakításához. Ez szeptember 6-án fog realizálódni, mi (Bog és én) pedig természetesen a helyszínen fogjuk várni, addig pedig itt az újabb elképzelés a koreaiaktól.

A Z-Fold megnevezésű, két hajtáséllel rendelkező modell tervezete. A rajzokból úgy tűnik, meg a megnevezés is elég egyértelmű, hogy a készüléket Z alakban lehet majd hajtogatni, ami egy nagyobb önmagában hajlítható panelből áll és egy zsanéros, kiegészítő megjelenítővel éri el teljes kiterjedését. Összehajtva kapunk egy normál hátlappal és kamerarendszerrel rendelkező, egészen hagyományos megjelenésű mobilt, kihajtogatva viszont egy dupla kijelzőnyi, felxibilis panelből álló felületet, plusz a zsanérral kapcsolódó kvázi fő kijelzőt.

A skicceken elnagyolva a kezelőszerveket és kimeneteket is megjelenítették, hangszórók, bekapcsológomb és hangerőszabályzók, jack csatlakozó és USB port viszont nincs. Ez nyilván nem jelenti azt, hogy nem lesz, bár a töltést és a hangátvitelt is gond nélkül meg lehet oldani teljesen vezetékmentesen. Qi töltéssel és Bluetooth fülhallgatóval például. A főkamerák viszont ebben a formában nem használhatók szelfikameraként, így nem kizárt, hogy a kijelzőbe rejtett megoldással tervezik a koncepció majdani megvalósítását.

Hirdetés

Előzmények

Hirdetés