Ötödével kevesebb Huawei mobil fogyhat Google nélkül

Koronavírus nélkül is jelentős visszaesésre számít a Huawei az okostelefonos mutatókban, az AppGalleryt viszont kedvező feltételek tehetik vonzóvá.

Tavaly májusban került a Huawei (és emiatt a Honor) az Amerikai Kereskedelmi Minisztérium feketelistájára, amely eltiltotta a helyi vállalatokat a kínaiakkal való kereskedéstől, hacsak erre külön licencért nem folyamodnak. Ezt a Microsoft megkapta, a Google azonban még nem, a Mate 30 Pro, a Mate Xs és a P40 Lite pedig már itthon is kizárólag HMS-sel, Play-szolgáltatások nélkül mutatkozott be. Bár a Huawei gőzerővel fejleszti az AppGallery alkalmazásboltot, a nyugati piacokon nagyon sokan használják a keresőóriás szoftvereit, és nem egyszerű, vagy szimplán lehetetlen a hiányukat, illetve a Play Áruházban megvásárolt szoftvereket pótolni.

A Mate Xs HMS-t futtat, Google Play-szolgáltatások nélkül
A Mate Xs HMS-t futtat, Google Play-szolgáltatások nélkül [+]

Éppen ezért a Huawei több vezetőjének is elismerte levélben: 2020-ban 20%-kal eshetnek az eladások a várható negatív nyugati hatások miatt, tudta meg belső forrásoktól a The Information. Ez a gyakorlatban 240 helyett 190 millió okostelefon értékesítését jelentené, ám ebből még biztosan lejön a koronavírus világgazdaságra és vásárlókedvre gyakorolt negatív hatása. Mate Xs tesztünkből is kiderült: időigényes a Google szoftvereket pótolni, ugyanakkor ma már nem egy fejlesztő marad távol a Play Áruháztól, annak mindenféle bevételt illető, 30%-os „adója” miatt, ami után 70% marad a fejlesztőnél. Az Epic Games például fel se töltötte a Fortnite-ot a Google szervereire, ehelyett a saját alkalmazásboltját kell a honlapjáról feldobni, majd onnan telepíteni.

Az AppGallery a Mate Xs-en, táblagépes és mobilos elrendezésben

A Huawei két évre szóló kedvezményekkel igyekszik saját ökoszisztémájához csalni a fejlesztőket, és beszédes, hogy az Epic Store az AppGalleryben megtalálható. Bár 2022 közepétől a Huawei is 20%-ot tart majd meg az oktatási célú alkalmazások bevételéből, illetve 30%-ot a játékok, a médiumok, a multimédiás tartalmak, az eszközök, a könyvek, a szolgáltatások és a témák után, addig jóval nagyobb szelet marad a fejlesztőknél. 2020 júliusáig pályázva, a kedvezmény elfogadásától számított első 12 hónapban a játékbevételek 85%-a, minden másnak pedig a 100%-a marad a fejlesztőknél. Ez a második 12 hónapban 90%-ra csökken az oktatás és 85%-ra minden más bevétel után. A pontos részletek itt olvashatók.

Előzmények

Hirdetés