Növekedett a hordható okoseszközök piaca

Míg a leszállított okostelefonok mennyisége csökkent tavaly a megelőző időszakhoz képest, a hordható okoseszközök globálisan 27,5%-kal teljesítettek jobban 2018-ban, mint egy évvel korábban, ami egyrészt az erős utolsó negyedévnek, másrészt a kategória bővítésének köszönhető. Az IDC most figyelembe vette azokat a vezetékmentes fülhallgatókat, amelyek csatlakoztatva képesek önállóan aktiválni valamilyen intelligens asszisztenst vagy programot, a készülék használata nélkül, gombnyomásra vagy szóbeli utasításra. Sokat javított a mutatókon, hogy egyes modelleket eleve kiegészítővel kínálnak a gyártók.


[+]

Az elemzők arra számítanak, hogy az ilyen típusú fülhallgatók iránti kereslet tovább nő majd, mivel egyre több gyártó hagyja el a hagyományos jack csatlakozót. A hordható eszközök piaci részesedése kategória szerint a következőképpen alakult 2018 Q4-ben: az okosórák 34,3%-kot tesznek ki, a karkötők, főleg a Huaweinek, Xiaominak és a FitBitnek köszönhetően 30%-kal képviseltetik magukat, míg a fülhallgatók a 21,9%-ot fednek le. Ez 2017 Q4-hez képest 66,4%-os növekedés.


[+]

Éves perspektívában mindössze a FitBit piaci részesedése csökkent 10%-kal, de még így is a harmadik legnagyobb gyártónak számít a műfajban. Az Apple továbbra is piacvezető 26,8%-os piaci részesedéssel, amit 39,5%-os növekedéssel zárt tavaly. A Xiaomi 44%-os előrelépést könyvelhet el, ami 23,3%-os tortaszeletre és a második helyre elég a Top5 gyártó sorában. A Huawei ugyan csak a piac 11,3%-át tudhatja magáénak, de 2017-hez képest 147,3%-ot erősödött, míg a Samsung szintén tisztességes növekedést ért el 85,1%-kal 2017-hez képest. Így 10,7%-os piaci jelenléttel zárja a sort ötödikként a ranglétrán.

Azóta történt

Négy új Fitbit modell mutatkozott be

A Fitbit Versa Lite verzióján kívül két karkötő és egy gyerekeknek tervezett eszköz is a portfólió része lett.

Nem mindenki veszít a mobilpiac szűkülésével

A legtöbb gyártó részesedésén mély nyomot hagy a piac szűkülése; a Huaweit ez látszólag egyáltalán nem érinti.

Folyamatosan nő a hordható okoseszközök piaca

A tavalyi év végén is jelentős bővülést mutatott a szegmens, ami az idei első negyedévben tovább növekedett. A Huawei mondhatni extrém mértékben.

Az Apple Watch Series 4 a legkelendőbb

A hordható okoseszközök piaca folyamatosan nő, a legnépszerűbb modell tavaly az Apple Watch negyedik generációja volt.

Előzmények

Növekszik a hordható okoseszközök piaca

A nem is kis mértékű fellendülés az új modelleknek és a termékek hatékonyabb differenciálásának köszönhető.

Samsung Galaxy Watch - időtálló

A koreai gyártó új néven régi okosóráját tökéletesítgeti, ami gyorsabb, takarékosabb, szívósabb és többet tud, bár még mindig nem dolgozik össze az okostelefonnal tökéletesen.

Xiaomi Mi Band 3 - nem késünk el a strandról

A Xiaomi Mi Band széria az első modell óta sikeres, teljes joggal. A belépő szintű aktivitásmérők között továbbra is remek konstrukciót és minőséget képviselnek, nem kivétel a legújabb Mi Band 3 sem.

Megérkezett az negyedik Apple Watch

40 és 44 milliméteres kivitelekben, nagyobb kijelzővel, erősebb hangszóróval, EKG-szenzorral és Bluetooth 5.0-val kerül piacra.