Hirdetés

Nokia sajtótájékoztató az MWC alatt

Alig kevesebb, mint négy hét van hátra a Mobile World Congress startjáig, a kiállítók lassan elkezdenek mozgolódni. A múlt héten megérkezett a meghívó a Huawei sajtótájékoztatójára, a HTC pedig egy külön utat választott, a tajvani cég hat nappal a rendezvény előtt, egy önálló eseményen mutatja be az újdonságokat. A Nokia a tavalyi gyakorlathoz hasonlóan a rendezvény első reggelén, azaz február 25-én tartja a sajtótájékoztatóját, mely 9 és 10 óra között kerül lebonyolításra a gyártó standjánál kialakított területen.

Tavaly egy óriási dobással készült a finn gyártó, mely teljesen váratlanul érte a szaksajtót, a 41 megapixeles kamerával szerelt 808 PureView a 2012-es Mobile World Congress egyik legnagyobb slágerének számított. Ezek után tehát kíváncsian várjuk, mivel készülnek idén; természetesen mi is ott leszünk, így mindenről első kézből be tudunk majd számolni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés