Nadella: Lesznek új windowsos mobileszközök

A Windows Phone csillaga leáldozott és a Windows 10 Mobile frissítés sem hozott áttörést a redmondiak okostelefonos operációs rendszerében, amely lényegében eltűnt a piaci részesedési statisztikákból. Jelenleg egy-két olyan frissebb ajánlat van csak a polcokon (már ahol), mint a HP Elite X3 vagy az Alcatel Idol 4 Pro windowsos változata. A Lumia-vonal is kikopott, és bár egy ideje azt hallani, hogy a Microsoft a Surface telefonnal térhet vissza a szegmensbe, semmi konkrétum nem érkezett erre vonatkozóan a szoftveróriástól. A csendet most maga a vezérigazgató, Satya Nadella törte meg, de egyelőre ő is ködösen fogalmazott a MarketPlace-nek. „Biztosak vagyunk benne, hogy fogunk még mobileszközöket gyártani, ám ezek nem valószínű, hogy úgy néznek majd ki, mint a mostaniak.”

Méretes dobozból húzható elő az 5,7 hüvelykes masina
Eltűntek a Lumiák a piacról [+]

Nadella kiemelte: jelenleg is vannak gyártópartnereik (lásd fent), illetve hangsúlyozta a Continuum és a biztonsági megoldások erősségét. Azt is hozzátette, hogy szoftvereikkel (pl. Office) és szolgáltatásaikkal (pl. OneDrive) most is jelen vannak a mobilpiacon, lásd az iOS-es és androidos változatokat. „Jelenleg pedig azt vizsgáljuk, hogy milyen paradigmaváltás következik a forma és funkció tekintetében. Amit a Surface vonallal elértünk, az remek példa: senki nem hitt előttünk a kettő az egyben formában (tablet és laptop), de mi létrehoztuk ezt a kategóriát és annyira sikeressé tettük, hogy több ilyen termék is érkezik.”

Nadella aligha emlegette fel véletlenül a Surface vonalat, és már megy a spekuláció, hogy egy esetleges ilyen sorozatnevű telefon teljes értékű (vagy legalábbis ahhoz hasonló) Windows 10-et futtathat. Az ARM-mal már tavaly stratégiai szerződést kötöttek, és egy Snapdragon 820-as, teljes értékű Windowst futtató eszköz demójával már jelezték: érkezhetnek 2017-ben a Snapdragon 835-öt használó, ablakos eszközök, akár az x86-os utasításkészlet emulálásával, így futtatva a Windows 10-en elterjedt programokat. Mindeközben a Samsung a DeX-szel már bizonyította, az Androidból is varázsolható desktop-szerű környezet (bár ez még mindig csak a támogatott alkalmazásokkal hatékony), úgyhogy, ha a Microsoft szeretné a mobilos és számítógépes vonalat összekötni, érdemes minél előbb lépnie.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés