A Mercedes A-osztály fedélzeti rendszere

Hirdetés

Bevezető

A tavalyi MWC-n mutatta meg a Mercedes, hogy milyen lett a friss fedélzeti rendszer, amely az A-osztályban debütált. Ez több üzenetet is hordoz, egyrészt hé, egy mobilos kiállításon volt a premier? Másrészt hé, a legolcsóbb Merciben nyújtják majd először? És mindkettőre van magyarázat. Az MWC-n nem csak a Mercedes volt ott az autóipari cégek közül, ráadásul amit hoztak, az sokkal-sokkal inkább IT, mint járműipari újdonság. Kijelzők, csatlakozók, felbontások, adatkapcsolatok röpködtek, nem pedig motorvezérlések, lengőkarok és automata váltók. Azok egyébként is súlyosabb dolgok, nem is lett volna veszélytelen. Másrészt igen, tudatosan az A-osztály volt a kiszemelt, a gyár ugyanis elég jól látja, hogy ezt a szériát olyan, fiatalabb vásárlók veszik, akik sokkal fogékonyabbak a technológiai újdonságokra, mint mondjuk az S-osztály közönsége. És mire az S-osztály is megkapja ezt a rendszert, addigra az még kiforrottabb lehet, hogy pont ez a közönség egyrészt meg tudjon vele barátkozni, másrészt ne érezze azt, hogy a 30 milliónál kezdődő autójában valami tákolt izé van.


[+]

Az előző generációs rendszert ismerjük egy E400-ból. Mondanám, hogy nagy gond azzal sem volt, mert összességében egy átgondolt és jól használható felületet kapott a vezető, de mégis akadt vele egy probléma: nem volt érintős a kijelző. Ez egészen addig elviselhető kompromisszum, amíg csak a Mercedes saját menürendszerében bóklászunk, hiszen nyilván pontosan tudták, hogy a középkonzol alatt milyen kezelőszervek vannak az üzemeltetéshez, tehát ennek mentén tervezték meg az interfészt is. De amint előkerült egy okostelefon és már az Android Auto, vagy az Apple CarPlay felülete nézett vissza, rögtön szétesett az ergonómia, mert sem a Google, sem pedig az Apple nem úgy tervezte ezt meg, hogy az majd milyen király lesz érintés nélkül.


[+]

Az új MBUX (ez a neve a Mercedes felületének) ezt a problémát rögtön kiiktatja, de úgy egyébként az A-osztályban a műszerfal formájának kérdéskörét is kábé zárójelbe teszi, mert nem szórakoztak sokat: mintha két tabletet összeolvasztottak volna egy hosszúkás téglalappá, ennyi az egész. Ez két kijelzőre bomlik, a vezető előtti területre (általában műszerekre emlékeztető grafikával), meg a középkonzol feletti részre minden mással. És hogy ne kapjon szívrohamot a korábbi rendszert már megszokó Merci-tulaj, ezért amíg nem kell valamiért tényleg megérintgetni, addig kiválóan kezelhető anélkül is, hogy ott matatnánk.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények

Hirdetés