MWC 2016: Volt BlackBerry sajtótájékoztató, de nincsenek új készülékek

Hirdetés

Mint azt a korábbi hírünkben említettük, a BlackBerry nem képviseltette magát különösebben erőteljesen a barcelonai mobilos világkiállításon, de mivel az egyik pihenőteraszt támogatták, az ott dolgozó alkalmazottuktól nagy nehezen sikerült megtudnunk, hogy lesz egy sajtótájékoztatójuk, méghozzá szerdán, tehát akkor, amikor már gyakorlatilag egyetlen egy cég sem tart sajtótájékoztatót. Az ott dolgozók szemmel láthatóan nem tudtak mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy egyes újságírók maguktól érdeklődnek az esemény után, főleg, hogy Magyarországról érkeztek, de szerencsére sikerült bejutnunk.

Viszont egyáltalán nem az volt, amire számítottunk, ugyanis egy tárgyalószobában találtuk magunkat a cég vezérigazgató-helyettesével, Marty Bearddel, valamint a biztonsági funkciókért, az IoT szolgáltatásokért felelős igazgatókkal, illetve a PR-vezetővel. Ami pedig elhangzott, az alapvetően a nyakkendős IT-s vonalat erősítette, szóval az olvasóink számára nagyjából teljesen irreleváns. Pár fontos dolog azért megütötte a fülünket, az egyik ilyen, hogy a BlackBerry a jövőben kizárólag multiOS-ben gondolkozik, azaz a megoldásaikat nem csak BB10-re, hanem Androidra és iOS-re is elérhetővé szeretnék tenni. Egyébiránt az IoT is nagyon fontos nekik, már most 60 millió fölött azon gépjárművek száma, amik az ő megoldásaikat, azaz a QNX-et használják. Sok szó esett a kiberbiztonságról is, a kanadaiak szerint kevesebb ilyen beszállítóra van szüksége a piacnak, akik viszont megbízhatóbb megoldásokkal kellene, hogy előálljanak, mint a mostaniak. Amúgy azt is megtudtuk, hogy ezeket a biztonsági megoldásokat marha nehéz eladni, kivéve, ha a beszállító nem csak azt mondja, hogy ettől csökken a kockázat, hanem azt is hozzáteszi, hogy növekszik a produktivitás. Vannak területek, amelyeknél ez most egy kardinális kérdés, az egészségügyi területen tavaly rengeteg biztonsági problémával találkoztak.

Nem egy klasszikus sajtótájékoztató.
Nem egy klasszikus sajtótájékoztató. [+]

Röviden összefoglalva: új készülék nem érkezett, a pletykák szerint valamikor ősszel lehet két androidos kütyüre számítani, az egyik alacsonyabb áron kerülhet piacra, a másik a Passport és a Priv által meghatározott ársávban mozog majd. Amúgy pedig a BlackBerry köszöni szépen, jól van, nagyon megy nekik az autóipar, az IoT, de azért az eszközöket, tehát az okostelefonokat is a négy legfontosabb pillér között emlegették. Úgyhogy remélhetőleg lesz még okostelefonjuk.

A 2016-os MWC-re kijutásunkat támogattákAlcatel One TouchTelekom

Előzmények

Hirdetés