MWC 2014: Frissült az LG L szériája

Hirdetés

Elkezdődött a minden évben megrendezésre kerülő Mobile World Congress 2014-es felvonása, melynek már az első hivatalos napja előtt is történtek bejelentések. Az LG néhány gyártóval egyetemben szintén vasárnapra időzítette sajtótájékoztatóját, melyen számos újdonságot bemutattak. Új termékekkel bővült az L széria, amely egyébként 2012 óta van jelen, tavaly érkezett meg a második modellfrissítés (például az LG Optimus L9 II), idén pedig a harmadik különítmény is napvilágot látott, ám ebből a sorozatból is elhagyták a közép és alsó kategóriára jellemző Optimus nevet, a számozás pedig két számjegyűvé változott.

Az LG L40 névre keresztelt készüléke egyértelműen az alsó kategóriában próbál szerencsét. A 3,5 hüvelykes, 320 x 480 pixel felbontású IPS-LCD kijelzővel szerelt masina már a legfrissebb Android 4.4.2 KitKat operációs rendszert futtatja. Az L40 régióktól függően kétféle hardverrel lesz kapható, az egyik verzió a Qualcomm MSM8210 lapkakészlet kapja meg, a másikat pedig MSM8610 Snapdragon 200-zal szerelik fel. A belső erőforrást biztosító, 1,2 GHz-re skálázott két Cortex-A7 maggal rendelkező processzor mellett a grafikus gyorsítást az Adreno 302 végzi, a belső tárhely minden esetben 4 GB, a RAM mérete pedig 512 MB. A maximum 14,4 Mbps letöltési és 5,76 Mbps feltöltési sebességet garantáló, 3,15 megapixeles kamerával szerelt, opcionálisan akár három SIM-et kezelő L40 még az idei év első negyedévében a boltok polcaira kerül.

LG L40
[+] LG L40

A második versenyző egy szinttel feljebb lép. Az L70 fantázianévre hallgató készülék már egy 4,5 hüvelykes, 480 x 800 pixel felbontású IPS-LCD megjelenítővel hívja fel magára a figyelmet. A belső tárhely mérete itt is 4 GB, a RAM mérete viszont a legkisebb modellhez képest már 1 GB-ra nőtt. A hardveres erőforrásról az L70 esetében is a Qualcomm MSM8210 vagy az MSM8610 Snapdragon 200 gondoskodik. A két, maximum 1,2 GHz-en ketyegő Cortex-A7 magokkal felvértezett processzor és az Adreno 302 GPU igyekszik minden igényt kiszolgálni, a piactól függően 8 vagy 5 megapixeles kamera pedig az okostelefonnal többet fotózó felhasználóknak kedvezhet. Az Android 4.4.2 KitKat operációs rendszerrel kecsegtető, 2100 mAh kapacitású akkumulátorral felvértezett masina megjelenése 2014 első negyedévében várható.

LG L40
[+] LG L70

Az új L szériás készülékek közül egyértelműen az L90 a legnagyobb modell, melynek IPS-LCD kijelzője 4,7 hüvelykes, felbontása qHD, azaz 540 x 960 pixel. A telefonba egy Qualcomm MSM8226 Snapdragon 400-at szereltek, melyben többek között négy darab, 1,2 GHz-en pörgő Cortex-A7 maggal ellátott processzor, valamint egy Adreno 305 grafikus gyorsító található. A belső tárhely mérete ennél a terméknél már 8 GB, a RAM mérete viszont az L70-hez hasonlóan 1 GB. A beépített A-GPS egység látja már a GLONASS műholdakat, az SoC pedig 21,1 Mbps letöltési és 5,76 Mbps feltöltési sebességet ígér. A 8 vagy 5 megapixeles kamerával szerelt újdonság fedélzetén az Android 4.4.2 KitKat teljesít szolgálatot, az akkumulátor kapacitása 2540 mAh, ami a specifikációkat nézegetve korrekt üzemidőt eredményezhet. Az L90 várhatóan még ebben a negyedévben megvásárolható lesz.

LG L40
[+] LG L90

A három új készüléket sikerült megnézni, készítettünk erről egy kedvcsináló bemutatóvideót is:

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények

  • LG G Flex - igazi atléta

    A dél-koreai gyártó termékének hat hüvelykes OLED kijelzőjét felülről lefelé hajlították meg, az eredmény pedig elképesztő lett, ráadásul az üzemidő átlagon felüli és a rendszer is villámgyors.

  • LG Optimus F6 - középkategóriás vadászgép

    A dél-koreai gyártó újdonsága a kellemes külső mellé 4G/LTE sebességet, nagyon korrekt hardvert és jó minőségű kijelzőt is kapott, méghozzá baráti áron.

  • LG Optimus L9 II - szemmel is látható fejlődés

    A dél-koreai gyártó a korábban bemutatott L9-nek is piacra dobta utódját, mely nagyon szép formatervvel, gyönyörű kijelzővel és villámgyors szoftverrel kecsegtet.

  • LG G2 - tapogatnivaló hátsó

    Ez is egy csúcskategóriás tepsi, de van rajta egy csavar: a hátuljára kerültek a vezérlőgombok. Ez könnyen megszokható, ráadásul más területeken is erős a koreai óriás.

Hirdetés