Megérkezett Magyarországra a Huawei Nova 9 SE

A középkategóriás telefon mellett egy új MatePad és mesh is jön hazánkba tavasszal.

Budapesti sajtóbemutatót tartott a Huawei március 24-én, ahol összesen négy új készülékről volt szó. A porondon volt a Huawei Watch GT Runner, mely március 16-tól már kapható Magyarországon, s mivel volt lehetőségem tesztelni az órát, ajánlom magamat olvasásra. Új infó az órával kapcsolatban, hogy a Huawei saját webshopján keresztül ajándék FreeBuds 4i fülhallgató jár mellé, valamint egyéves Adidas Running és Training prémium előfizetés a Runtastic alkalmazásban. Thomas Liu, a cég régiós képviselője elmondta, az egy évvel korábbi eredményeikhez képest 90%-kal nőttek a Huawei eladásai ebben a szektorban. Növekedést tudhatnak maguk mögött a TWS fülhallgatók szegmensében is, az előző évhez képest 43%-kal.

Hirdetés

 

Az okostelefonos szegmens kapcsán számokat nem közölt a cég, csupán annyit mondott, hogy jelen vannak minden szolgáltatónál és nagy üzlethálózatban, a márka vásárlóinak hűsége és érdeklődése pedig továbbra is töretlen a telefonok iránt. Ezt szeretnék megtartani, így az App Gallery fejlesztése nem áll le, a lokalizációt pedig továbbra is fontosnak tartják, 200-nál is több hazai alkalmazás érhető már most el a virtuális boltban, a legfrissebbek között a MOL Bubi, a MÁV app és az M4 Sport tévécsatorna alkalmazása is. A mobiltelefonos kínálatot erősíti április 15-től a Huawei Nova 9 SE is a hazai piacon, a telefonról a napokban írtam egy részletes bemutatót, azóta nem változott rajta semmi, itt lehet elolvasni, mit érdemes tudni a hardverről.

Nova 9 SE a kezemben.
Nova 9 SE a kezemben. [+]

Pár pontosítás azért nem árt a Nova 9 SE magyar bevezetés kapcsán. Hazánkban mindhárom színváltozat elérhető lesz (fekete, fehér, kék), a hazánkba érkező változat 8 GB rendszermemóriával és 128 GB beépített tárhellyel lesz felszerelve. A bevezető ár 129 990 forint, amiért a telefon mellé az április 1-e és 15-e között vásárlók egy Band 6 aktivitásmérő okoskarkötőt is kapnak, valamint a cég egy évnyi kijelzővédelmet ígér. Utóbbit a vásárlástól számított 15 napon belül, de legkésőbb június 30-ig lehet igényelni a MyHuawei alkalmazáson keresztül, és a telefon vásárlásától számított egy évig a Huawei ingyenesen biztosít egy kijelzőcserét a készülékhez, amennyiben a tulaj összetörné mobilját. Ha pedig már állapotmegőrzésről van szó, a 4000 milliamperórás telep a gyártó állítása szerint ezer töltési ciklus után is megtartja újkori kapacitásának 80%-át, ha a gyári dobozban mellékelt 66 wattos gyorstöltőt használják a telefonnal. A Nova 9 SE a magyar szolgáltatók és az elektronikai üzletek kínálatában is kapható lesz.

Az ujjlenyomat-leolvasó a bekapcsoló gombban, a keret pedig alul azért nem 1,05 milliméter, mint a telefon többi részén.Az ujjlenyomat-leolvasó a bekapcsoló gombban, a keret pedig alul azért nem 1,05 milliméter, mint a telefon többi részén.Az ujjlenyomat-leolvasó a bekapcsoló gombban, a keret pedig alul azért nem 1,05 milliméter, mint a telefon többi részén. Az ujjlenyomat-leolvasó a bekapcsoló gombban, a keret pedig alul azért nem 1,05 milliméter, mint a telefon többi részén. [+]

A virágok és a jó idő mellé egy új MatePad is érkezik tavasszal, a 10,4 hüvelykes táblagép 139 990 forinton nyit majd április második felében a szolgáltatók és boltok polcain is. A táblagéphez jár egy angol kiosztású, de a magyar gépelést lehetővé tevő Bluetooth billentyűzetes tok, viszont ha valaki a Huawei érintőceruzáját szeretné megvenni, azért külön kell fizetnie. A tablet szinte megszólalásig a korábbi MatePad (10,4), viszont ha benézünk a motorháztető alá, meglátjuk, hogy visszalépés történt, a 2020-as tabletben ketyegő Kirin 810 helyett az új változat egy régebbi lapkával, a Kirin 710-zel dolgozik. A tesztkészülékek jövő hét környékén futnak be hozzánk, az alapján meg tudjuk majd mondani, hogy mennyire érezhető a dolog.

Az új MatePad elölről, hátulról, és a hozzá járó angol kiosztású Bluetooth billentyűzetes tok.Az új MatePad elölről, hátulról, és a hozzá járó angol kiosztású Bluetooth billentyűzetes tok.Az új MatePad elölről, hátulról, és a hozzá járó angol kiosztású Bluetooth billentyűzetes tok. Az új MatePad elölről, hátulról, és a hozzá járó angol kiosztású Bluetooth billentyűzetes tok. [+]

Utolsóként pedig az akár 3000 Mbps sebességet biztosító Huawei WiFi Mesh 3-ról volt szó, mely két konfigurációban lesz kapható hazánkban, kizárólag fehér színben. A két egységes csomag 69 990 forintot, a három egységes 99 990 forintot fog kóstálni, ezek április közepétől a gyártó saját webshopján keresztül beszerezhetők. Egy egység 200 négyzetméternyi terület lefedésére képes a cég szerint, van NFC a routerek tetején, így egy érintésre hozzá lehet csatlakoztatni bármilyen androidos okostelefont, ha három mesh router van a hálózatban, azok 250 eszközt is képesek egyszerre kezelni. A termék automatikusan vált a 2,4 GHz (IEEE 802.11b/g/n/ax) és az 5 GHz (IEEE 802.11a/n/ac/ax) között, valamint van wi-fi roaming, vagyis automatikusan arra a meshre csatlakoztatja a hálózatot használó eszközt, amely a legjobb jelet tudja biztosítani. A rendszer beállításához a Huawei AI Life alkalmazást kell használni, ez wi-fi hőtérképet is készít, melynek segítségével lefedhető a teljes lakás. Amint érkezik tesztkészülék, Bog részletesebben is be fog számolni annak használatáról. A védelmet a Huawei HomeSec látja el. Mármint a mesh hálózatét, nem Bogét.

Huawei WiFi Mesh 3Huawei WiFi Mesh 3Huawei WiFi Mesh 3 Huawei WiFi Mesh 3 [+]

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés