Másodpercenként egy F1 Plust értékesített az Oppo

Az Oppo kemény munkája kifizetődni látszik, nem csak azért, mert egyre feljebb kerülnek a gyártók ranglistáján, hanem mert az egyik legújabb készüléküket, az F1 Plust is hatalmas érdekelődés övezi. A kínai gyártónak termékét annyira sokan választják, hogy átlagban körülbelül 1,1 másodpercenként értékesítenek belőle egyet, ami valljuk be, elég jól hangzik.

F1 Plus néven újra bemutatkozott az Oppo R9

Ez pedig azt jelenti, hogy a márciusi piacra lépés óta már 7 millió mobil került fel a boltok polcaira, legalábbis Alen Wu, a vállalat alelnöke ezt jelentette be egy konferencián Shenzhenben. Wu kiemelte, hogy különös figyelmet fordítottak a minőségre, valamint az üzemidőre, meghallgatták a felhasználók kéréseit, igényeit, hogy olyan eszközöket készítsenek, amire a júzerek vágynak. Az Oppo fejlődése pedig tényleg töretlen, hiszen már a negyedik helyen állnak, közvetlenül a Huawei mögött, kíváncsian várjuk tehát, hogy ebben a kiélezett piaci versenyben képesek lesznek-e megtartani a helyüket.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Oppo

Azóta történt

  • Kameracentrikus kiadást kap az Oppo A59

    Az Oppo középkategóriás ajánlatának bővített variánsa landolt a TENAA-nál, ami egyrészt erősebb hardvert, másrészt kifejezetten szelfi-centrikus extrákat kap.

Előzmények

  • Bemutatkozott az Oppo F1 Plus

    Ami a nemrég bejelentett Oppo R9 nemzetközi variánsa. Nem maradt ki a 4 gigabájt RAM és a 16 megapixeles előlapi kamera.

  • Oppo R5s - vékonyság, végletes árakon

    Egy bevezető akció keretein belül, néhány napon át 200 euróért kínált az európai OppoStyle egy olyan felső-középkategóriás készüléket, ami valójában jóval többet ér. De azért nem 430 eurót.

  • Oppo Find 7a - Heaven Street Seven

    Ellátogatott szerkesztőségünkbe az Oppo új csúcskészülékének szerényebb változata, és alig bírtuk útjára engedni. A Full HD kijelzős és csúcssebességű készülék számos kellemes extrát rejt.

Hirdetés