Hirdetés

Májusban érkezik az új OnePlus

Hirdetés

Volt egy kis félreértés a Qualcomm's Tech Summit-on a OnePlus terveivel kapcsolatban. Úgy tűnt, a OnePlus lesz az első gyártó, aki Snapdragon 855-ös szettet integrál a jövő évi csúcsmodellbe, de kiderült, hogy csak egy fordítási pontatlanság miatt kerültek a címlapokra. A gyártó úgy értette, az elsők között lesz. Ahogy az 5G hálózati kompatibilitás tekintetében is. Ebből a szempontból viszont tényleg elsők lehetnek a brit EE szolgáltatóval együttműködve.


[+]

Az EE 2019-ben elsőként Londonban, Cardiffban, Edinburghben, Belfastban, Birminghamben és Manchesterben élesíti az 5G hálózatot, ezt követően pedig kiterjeszti a szolgáltatást Glasgowra, Newcastlere, Liverpoolra, Leedsre, Hullra, Sheffieldre, Nottinghamre, Leicesterre, Coventryre és Bristolra, a szolgáltatói kínálatban pedig ott lesz a OnePlus mint 5G képes ajánlat. Pete Lau a CNET-nek nyilatkozott az új technológiáról.


[+]

A gyártó nem számít arra, hogy az új, 5G képes modell kifejezetten kifizetődő lesz. Nem is ez a céljuk. A rendes évi modellváltás mellett az 5G-re felkészített készüléket mintegy tesztüzemnek szánják, hogy a második generációra kiforrott, problémamentesen üzemelő terméket tudjanak prezentálni. Az 5G képes modell akár 200, 300 dollárral is többe kerülhet, mint a OnePlus 6T, ezért még mindig fontolgatják, hogy a legendásan versenyképes árazást nem adják fel az új technológia miatt, hanem két készüléket kínálnak inkább. Viszont májusig bezárólag bemutatják őket.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés