Már decemberben elkezdtek arról pletykálni, hogy új formát kaphat a DeX állomás, amellyel (USB-C porton csatlakozva) a Galaxy készülékekből, monitor, billentyűzet és egér segítségével asztali munkakörnyezetet lehet varázsolni, persze hardveres és szoftveres korlátokkal.
A tavalyi DeX állomás, rajta a Galaxy S8+-szal [+]
Az új DeX Pad álló helyett fektetett helyzetben várhatja a Galaxyk csatlakozását, és arról is szólt a fáma, hogy ez lehetővé és praktikussá tenné a mobil érintőfelületének használatát tapipadként, így kispórolva az egeret az egyenletből (és potenciálisan a billentyűzetet, ha az is megjelenhet a mobilkijelzőn).
Az új DeX Pad renderképe (forrás: Evan Blass) [+]
Evan Blass – ki más – két hitelesnek tűnő renderképhez is hozzájutott, megerősítve a korábbi értesüléseket. A DeX Pad hátulján továbbra is két hagyományos USB port, egy USB-C kimenet a töltéshez és egy HDMI port pillantható meg a monitor irányába.
Az új DeX Pad renderképe (forrás: Evan Blass) [+]
Jack kimenet továbbra sincs, a második képről viszont kiderül, hogy miért: bőven jut hely alul a megfelelő kábel mobilos csatlakoztatására, köszönhetően az új formának. Eddig egyébként HDMI és Bluetooth vonalon lehetett a hangot külső hangszórókra továbbítani, most a dolog praktikusabbá válhat. A leleplezésre alighanem a Galaxy S9 február 25-ei bemutatójával egy időben kerül sor.