Hirdetés

IAA 2019: Jól néz ki a tisztán elektromos Corsa

Túlzás lenne azt mondani, hogy az idei Frankfurti Autószalon (ez az IAA) az elektromobilitásról szólt, de a kiállításon járva azért érezhető volt, hogy egyre fontosabb ez a terület, arról nem is beszélve, hogy az expó területén belül szinte kizárólag árammal hajtott járművek közlekedtek. A friss bejelentések mellett mi elsősorban a már korábban bemutatott Opel Corsa-e modellre voltunk kíváncsiak, hiszen ez talán egyike azoknak a tisztán elektromos hajtású autóknak, amit a magyar utakon is relatíve nagy számban láthatunk majd.


[+]

A külső nagy meglepetést nem okozott, de ettől függetlenül jó volt élőben is látni a gépet, amelynek a kék és a narancssárga szín is igen jól állt. Az akkumulátor 50 kWh kapacitású, ami azt jelenti, hogy egy sima villámtöltővel is elég gyorsan meg lehet etetni, egy 100 kW teljesítményű ultratöltő segítségével pedig fél óra alatt lehet a szinte teljesen lemerült autót 80 százalékra tölteni – igen, ez azt jelenti, hogy a jármű támogatja ezt az igen gyors töltési módot.


[+]

A fedélzeti töltő teljesítménye felszereltségtől függően 7,4 kW vagy 11 kW, ami 2019-ben nem igazán előremutató, hiszen többek között azt is eredményezi, hogy a fővárosban is elterjedt 22 kW-os AC-oszlopokról csak az említett teljesítménnyel lehet tölteni az elektromos Corsát. A hatótávval viszont szerencsére nincs gond, a WLTP méréssel számolva legfeljebb 330 kilométer érhető el, de ez erősen függ attól, hogy normál, eco vagy sportmódot választ a felhasználó. Ez utóbbinál a 100 kW (136 LE) teljesítményű elektromos gép 8,1 másodperc alatt tudja álló helyzetből 100 kilométer/órás sebességre gyorsítani a kasznit, az 50 kilométer/óra eléréséhez pedig 2,8 másodpercre van szüksége.


[+]

Az új Corsa elvileg 2020 elején érkezik Magyarországra, elvileg két felszereltségi szinttel. Az Edition névre hallgató lesz az olcsóbb változat, ennek fedélzeti töltője csak 7,2 kW-os lesz (1 fázis), 16 hüvelykes acéltárcsákon gurul, nem rendelhető hozzá 10 hüvelykes érintőkijelző, sem tolatókamera csomag, sem ledes fényszóró, sem bőr kárpit. Épp ezért életképesebbnek tűnik a First Edition, itt már 11 kW-os a fedélzeti töltő (3 fázis), a tárcsák 17 hüvelykesek, felárért pedig rendelhetők a fent felsorolt dolgok. Az Edition esetén az alapár 11,2 millió forint, a First Edition esetében pedig 12 millió forint, ezekből jöhet le az 1,5 milliós állami támogatás. A Firsts Edition minden extrával és állami támogatással 11 770 000 forintba kerül majd, ami jelentős többletet jelent az elektromos hajtásért, a belsőégésű motoros, belépő Corsák ugyanis 4 millió alatt indulnak (igaz, jelentősen gyengébb felszereltséggel). A Villanyautósok információ szerint azonban várható egy bevezető kampány is, amelyet kihasználva az Edition felszereltségű modell 8 080 000 forintért megvásárolható lesz az állami támogatás után.

  • Kapcsolódó cégek:

Azóta történt

  • IAA 2019: Különféle e-tron koncepciók az Audi standján

    Az e-tron Quattro már hazánkban is megvásárolható, de az élet itt nem állt meg, a koncepciók alapján sok irányba mehetnek el az elektromos Audik.

  • Opel Corsa-e menetpróba

    A teljesen elektromos hajtás elsőként érkezett meg a Corsa történetébe, de a PSA-akvizíció miatt a fedélzeti rendszerben is változásokra kell számítani.

Előzmények