Ho-ho-hó – megérkezett az Android Nougat első nagy frissítése

Hirdetés

Számos újdonságot hozott nyáron az Android 7.0, amit mi is részletesen kielemeztünk, megemlítve, hogy néhány apróság egyszerűen nem készült el az augusztus végi startra, avagy eleve Nougattal elstartoló készülékek kapják csak meg. A Google Pixelek már 7.1-gyel mutatkoztak be, és akik részt vesznek az Android Beta Programban, rövidesen megkezdhették a 7.1.1-es frissítés tesztelését. Erről és például az app shortcuts névre hallgató, alternatív kezelési módról itt írtunk az első Developer Preview kipróbálása után.


Az app shortcuts és az animGIF billentyűzet [+]

Ahogy azt korábban hallani lehetett, ma, azaz december 6-án a Google közzétette szerverein a képfájlokat, és mint mindig, a következő időszakban a keresőórás által szoftverelt mobilok közül egyre több jelez, hogy vezetékmentes hálózaton is elérhető az első komolyabb 7-es frissítőcsomag, december biztonsági megoldásokkal. A 7.1.1 a következő készülékekre készült el: Google Pixel, Pixel XL, Pixel C, Nexus 6P, Nexus 5X, Nexus Player, Nexus 9. A Nexus 6 jelen pillanatban még 7.0 verzión ragadt.

Előzmények

  • Google Pixel - más közönségre képpontosít

    Teljesen új filozófiával lépett elő valódi mobilgyártóvá a Google, ám a márkaterméket nem az ökoszisztémájából kiragadva lenne érdemes értékelni, főleg nem itthon.

  • Az Android 7.1.1 újdonságai

    A Nexus 6P-re kijött fejlesztői rendszerváltozat segítségével körbejárjuk, mire lehet az év végén érkező, első nagy Android Nougat frissítésben számítani.

  • Meghalt a Nexus, éljen a Pixel!

    Új névvel és divatmajmoló formával kaphatók az idei Google mobilok. De hogy jutottunk el a Nexus 4 piacrengető árazásától a több százezres Pixelekig, és mi jár a mesterséges intelligencia fejében?

  • Okostelefonos kamerateszt (2016)

    Kilenc mobil száll versenybe a legjobb okostelefonos kamera címéért. Vajon a nagy nevek szoros csatáját hozza az összecsapás, vagy fű alatt kúszik be a győztes?

Hirdetés