Felhasználói felület: újragondolva

A napokban mindenki számára elérhetővé vált a legújabb iOS, melyben a mobilplatform fennállásának legkomolyabb változtatásait eszközölte a cupertinói vállalat, legalábbis ami a felhasználói felületet illeti. Azon lehet vitatkozni, hogy az új UI mennyire sikerült jól, az irány viszont már kőbe van vésve, az Apple a szkeumorfizmust sutba dobva beállt a flat UI evangelistái közé. Ennek megfelelően a külső alkalmazások fejlesztői számára is fel van adva a lecke, a programokat illik a rendszer mindenkori külsejéhez igazítani, így jócskán van most dolguk az iOS-fejleszőknek.

Hirdetés

A mai bejegyzésben a már iOS 7 kompatibilissé tervezett dizájnnal rendelkező alkalmazások közül szemezgetünk, az Apple pedig szerencsére megkönnyítette a dolgunkat, a cég ugyanis egy folyamatosan frissülő listában tartja számon az átrajzolt szoftvereket. Ezek közül válogattunk ki néhányat a teljesség igénye nélkül.

Látványos változáson ment át az Evernote, az egyik legsikeresebb jegyzetelőszoftver.

A Digg névre hallgató közkedvelt hírolvasó is új ruhába öltözött.

Dalfelismerés és flat UI egyben: íme az új Shazam.

Az iOS 7 láz a közösségi szolgáltatásokat is érintette, ilyen lett az új Twitter app.

A Facebook sem úszta meg.

A The New York Times újság Apple készülékekre szánt verzióját is átrajzolták.

Az Amount névre hallgató mértékegység-átváltó is beállt a sorba.

Rendesen átdolgozták az eBay iOS-alkalmazását.

A Runkeeper is új köntösben pompázik.

A TED felhasználói felülete szintén igen komoly változásokon ment át.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Előzmények

Hirdetés