Elindult az Essential PH-1 tömeggyártása

Hirdetés

Andy Rubin ismét nyilatkozott, és ismét nem sikerült semmi konkrétummal szolgálni az Essential PH-1 elérhetőségére vonatkozóan. Legutóbb néhány hetet irányzott elő, ami szintén nagyjából most esedékes, ehhez képest még mindig csak a tömeggyártás megkezdését jelentette be Twitteren. De az legalább teljes kapacitással folyik, azzal együtt, hogy ismét kihangsúlyozták, az Essential készüléke nem tömegterméknek készül. Viszont azt továbbra sem lehet tudni, hogy a megrendelt készülékek mikor kerülnek a vásárlókhoz.


[+]

Ezzel együtt az Amazonon is megrendelhető lesz a kártyafüggetlen változat, továbbra is 699 dolláros áron, amit azzal lendülettel át is kell utalni. A BestBuy és az amerikai Sprint szolgáltató továbbra sem közöl szállítási határidőt, az Essential elnöke, Niccolo De Masi viszont azt nyilatkozta a The Wall Street Journalnek, hogy nagyjából egy hét múlva tud pontos szállítási dátumot mondani. Andy Rubin mellesleg pontosan ezt mondta egy hónapja, de továbbra se történt semmi érdemi, ami alapvetően azért is kedvezőtlen, mert hamarosan bemutatásra kerül az LG V30, a Nokia 8 és a Samsung Galaxy Note8, ebben a mezőnyben viszont komoly kihívás lesz érvényesülni, ahelyett, hogy kihasználták volna a jobbára eseménytelen nyári hónapokat.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés