Úgy tűnik, hogy bár a start napján az Apple az iPhone X iránt mutatott vásárlói érdeklődésnek csak a töredékét tudja kielégíteni, szép lassan a gyártósori kihozatal felveszi a tervezett ritmust, és ha nem is az ünnepi szezonra, de 2018 elejére megfelelő mennyiségű OLED paneles készülék kerül a boltok polcaira. Eddig is azt lehetett hallani, hogy a gondot a 3D arcazonosítás, a Face ID rendszere okozza, a Bloomberg tegnapi cikke szerint egészen pontosan a dot projector nevű pontszóró a felelős, amely lézeres elven (VCSEL) 30 ezer pöttyöt vetít az arcra, amit aztán a TrueDepth kamera letapogat, és egymillióból egyetlen tévedéssel azonosít.
A Face ID elemeinek gyártói és összeszerelői (forrás: Bloomberg) [+]
Ha önmagában működne, ez az elem túl sok energiát fogyasztana, ezért a Face ID rendszere előbb a flood illuminator elemmel infravörös fényt vet az arcra, amit, ha az infra kamera arcként azonosít, jöhet a pontlövő és a biztonságos letapogatás. A publikáció forrásai szerint akkora gondot okozott hetekig a pontlövő és parányi, kényes lencséjének az összeszerelése, hogy az LG Innotek és a Sharp is megszenvedett a gyártósori kihozatallal. Egy ponton állítólag öt összeszerelt elemből csak egy ment át az Apple minőségbiztosítási tesztjén, és bár az LG Innotek jelezte: mostanra sokkal jobb lett a kihozatal, amin a Sharpnak is sikerült javítania, a Bloomberg úgy tudja: ebben közrejátszott az is, hogy az Apple csökkentett az arcfelismerési rendszer pontosságán, hogy több elem átmenjen a kontrollon. Az Apple azonban kategorikusan cáfol:
A Face ID működés közben (forrás: Red Flag Deals) [+]
„A fogyasztói lelkesedés az iPhone X és a Face ID rendszer iránt hihetetlenül nagy, és alig várjuk, hogy a vásárlók rátehessék a kezüket november 3-án, pénteken. A Face ID egy erős és biztonságos azonosítási technológia, amit rendkívül egyszerű és ösztönös használni. A Face ID minősége és pontossága nem változott, továbbra is egy az egymillióhoz az esélye, hogy illetéktelen személy feloldja a tulajdonos iPhone-ját ezzel a módszerrel. A Bloomberg állítása, miszerint az Apple csökkentette a Face ID specifikációjának a pontosságát teljes mértékben fals, és arra számítunk, hogy a rendszer az arcalapú azonosítás új aranystandardja lesz.” – olvasható a Reuters oldalán. Már csak napok kérdése, hogy kiderüljön, mennyire gyors és praktikus a Face ID-t használni, illetve az internet kreatív népe képes lesz-e kijátszani.