Computex 2012: kétféle Windows 8 az új ASUS táblákon

Taiwanon most kezdődik a Computex. Az Acer reggeli bejelentései után az ASUS volt a soros helyi idő szerint délután, ahol a cég ikonikus első embere, Jonney Shih vezette az előadást. A szokásos stílusú prezentáció során több termék is leleplezésre került, most a gyártó Windows 8-ra épülő táblagépeit mutatjuk be, amelyek illeszkednek az eddig ismert ASUS tabletek közé, csak persze át kellett őket itt-ott dolgozni annak érdekében, hogy a Microsoft rendszere(i)hez illeszkedjenek.

A kisebbik, várhatóan kedvezőbb árú modell a 600-as. Nincs ASUS tablet billentyűzet nélkül, ez a készülék is megvásárolható lesz a hasznos kiegészítővel. Ebben ezúttal is találunk USB portot, illetve másodlagos akkumulátort. A kijelző mérete 10,1 inches, 1366 x 768 pixeles felbontással bír és IPS+ technológiával készül. A gép lelke egy Tegra 3 processzor (órajele még nem ismert), amihez egy 12 magos GPU társul. A RAM 2 gigabájtos, a felhasználó 32 gigányi adatot tud majd tárolni.

Mivel ARM architektúrára épül a masina, ezért a Windows 8 RT fog rajta futni. Van benne NFC támogatás, a hátsó kamera 8 megapixeles, az előlapra 2 megapixeles optika került. Az ASUS nagy hangsúlyt fektetett a zenei képességekre, a saját fejlesztésű SonicMaster technológiától várja a cég, hogy hangzásban a konkurencia fölé emelkedhetnek. Egyelőre a kiállított gépek wifi-only verzióban voltak láthatóak, de ez nem jelenti azt, hogy ne készülne a jövőben SIM-et is fogadó variáns. A Bluetooth 4.0-s, természetesen van mozgásérzékelő, beépített iránytű és GPS is a masinában.

A 810-es kódszámú masina egy jóval komolyabb szerkezet. Ehhez is lesz külön gombsor, itt is 8, illetve 2 megapixeles a kamerák felbontása, ám a hardver gyökeresen más. A 11,6 inches IPS+ panel 1366 x 768 pixeles felbontást nyújt, 10 ujjas multitouch beviteli lehetőséggel. Itt is van NFC és SonicMaster technológia, WLAN és 4.0-s Bluetooth, ám a lényeg nem ebben keresendő.

A 810-es ugyanis az Intel még be sem jelentett, új generációs Atom processzora köré épül, 2 gigányi RAM és 64 gigabájtos belső tárhely mellett. Éppen ezért ezen a masinán az asztali Windows 8 fog futni, azaz a dokkolt billentyűzet használatával abszolút teljesértékű notebook faragható belőle, amelynek felső, leszedhető, s táblagépként használható része csupán 8,7 mm vastag.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés