A tavaly szeptemberi alfa változat után véglegeshez közeli változatban is elérhetővé vált a Microsoft számítógépekhez és internettáblákhoz szánt legújabb operációs rendszere, mely a felhasználói visszajelzések nyomán komoly ráncfelvarrásokon esett át. A 14 nyelven elérhető változat már Internet Explorer 10 böngészőt, Hotmail, SkyDrive és Messenger klienseket, valamint Adobe Flash megjelenítőt is tartalmaz, mely mellett természetesen az alapvető rendszerprogramok is frissítésre kerültek. A szoftveróriás blog oldalán olvasható bejelentés szerint az előző teszt-periódus visszajelzései alapján több száz, jól látható változtatás történt az operációs rendszer kezelőfelületén, mely mellett több tízezer rendszerszintű módosításra is sor került. A várhatóan októberben piacra kerülő Microsoft platform három változatban lesz elérhető, melyek közül a Windows 8 és Windows 8 Pro Intel architektúrára készül, míg a Windows RT csak ARM processzorokkal lesz kompatibilis.
Elérhető a Windows 8 próbaváltozata
Azóta történt
-
Computex 2012: kétféle Windows 8 az új ASUS táblákon
A taiwani cég számos új termék mellett két hagyományos tabletet is bemutatott a Computex előestéjén.
-
Windows Phone Apollo – június 20-án
A két hét múlva megrendezésre kerülő fejlesztői csúcstalálkozó során a Microsoft következő mobiltelefonos operációs rendszere is terítékre kerül.
-
Lenovo táblagép Windows 8 alapokon
A Computex szakkiállítás során került bemutatásra az első, Windows 8 alapokon nyugvó ThinkPad prototípus.
-
Nyereségmegosztásra készül a Microsoft?
Pletykák szerint fejlesztők és gyártópartnerek számára is kedvező nyereségmegosztásos modellen dolgozik a Microsoft.
Előzmények
-
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asztali és táblagépes operációs rendszerének véglegeshez közeli kiadása.
-
Kiszivárgott a Dell első Windows 8 táblagépe
Intel Atom processzor és Windows 8 operációs rendszer köré épülő táblagéppel készül a Dell.
-
Júniusra végleges formát ölt a Windows 8
Két hónappal a nyilvános béta változat kiadását követően júniusban már közel végleges formát ölt a Microsoft új operációs rendszere.
-
Érkezik a Windows 8 próbaváltozata
Február utolsó napján debütálhat a Microsoft új operációs rendszerének első végfelhasználói próbaváltozata.

- Kerékpárosok, bringások ide!
- Eredeti játékok OFF topik
- Videós, mozgóképes topik
- Kevesebb dolgozó kell az Amazonnak, AI veszi át a rutinfeladatokat
- Nintendo Switch 2
- Kínai és egyéb olcsó órák topikja
- Revolut
- Mielőbb díjat rakatnának a görögök az olcsó csomagokra az EU-ban
- Formula-1 humoros
- Counter-Strike: Global Offensive (CS:GO) / Counter-Strike 2 (CS2)
- További aktív témák...