Az Nvidia saját sajtókonferenciával készül a közelgő Mobile World Congress rendezvényre, mely során négymagos Tegra 3 processzorral szerelt készülékek leleplezését tervezi. Egyelőre nem tudni pontosan, hogy a processzorgyártó milyen eszközökkel készül, hiszen a sokat pletykált HTC Edge nyilván a tajvani gyártó saját rendezvénye során kerülhet bejelentésre, míg a januári Consumer Electronics Show alkalmával már egyszer bemutatott Fujitsu Arrow a japán cég standján is elérhető lesz. Annyi viszont biztos, hogy az Nividia exkluzív rendezvénye a csúcssebességről és ezzel együtt csúcsmodellekről szól, mely persze saját fejlesztői prototípusok bemutatását, vagy az eljövendő processzorok lehetőségeinek demonstrálását is jelentheti.
CES: Négymagos eszközzel készül az Nvidia
Azóta történt
-
LG X3 – HD kijelző, Tegra 3 és Android ICS
A Galaxy Nexus Android 4.0 ICS referenciamodellnél kétszer gyorsabb lesz az LG első négymagos processzorral szerelt megoldása.
-
Érkeznek a Tegra 3 mobilok
Az Nvidia vezetője szerint március vége előtt piacra kerülnek a négymagos Kal-El processzorral szerelt Android okostelefonok.
-
Tegra 3 táblagépek 199 dollárért
Az NVIDIA első embere szerint már idén nyáron piacra kerülhetnek a kétszáz dollár alatti árfekvésű négymagos internettáblák.
Előzmények
-
MWC 2012 – Samsung bejelentések nélkül?
Nem tart sajtókonferenciát az idei Mobile World Congress során a Samsung.
-
MWC-re várva - idén is megyünk
Két héttel később lesz a barcelonai világkiállítás, a szervezés már tavaly elkezdődött részünkről.
-
ZTE táblagép Tegra 3 processzorral
Héthüvelykes kijelzővel és négymagos processzorral szerelt Android 4.0 Ice Cream Sandwich táblagépet mutatott be a ZTE.
-
NVIDIA Tegra 3 - Az első négymagos
Megvizsgáltuk az NVIDIA legújabb lapkakészletét: a Tegra 2 utódja szinte minden tekintetben felülmúlja az elődöt.
Hirdetés

- Milyen légkondit a lakásba?
- Battlefield 2042
- GeForce RTX 5060: Ezt kapjuk 150 ezerért
- btz: Internet fejlesztés országosan!
- World of Tanks - MMO
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Vicces képek
- HÁZIMOZI / HIFI / TV beárazás
- <Lacy85>: Időmilliomosok előnyben - Játékfejlesztés #1
- További aktív témák...