A PCMag.com megkeresésére a Samsung e-mailben is megerősítette, hogy a február végi Mobile World Congress során nem tervez nagyszabású sajtótájékoztatót, vagyis az idei európai csúcsmodellek biztosan nem a következő hetekben kerülnek majd leleplezésre. A Galaxy S III kapcsán a dél-koreai gyártó már korábban cáfolta a február végi illetve március 22-ei bejelentésről szóló pletykákat, ám a teljes barcelonai sajtótájékoztató hiányáról ezidáig nem esett szó. Annyi viszont bizonyos, hogy a Samsung idén is jelen lesz a Mobile World Congress nemzetközi szakkiállításon, még akkor is, ha ezúttal komolyabb bejelentésekre nem is lehet számítani.
MWC 2012 – Samsung bejelentések nélkül?
Azóta történt
-
CES: Négymagos eszközzel készül az Nvidia
A Mobile World Congress alkalmával saját médiakonferencia során leplezi le négymagos processzorral szerelt készülékeit az Nivida.
-
Újraindul a Barcelona-blog
Eljött a 2012-es MWC ideje, újratöltjük a hivatalos blogot.
-
Mobile World Congress 2012 beharangozó
Február 27-én kezdődik a 2012-es barcelonai mobilos világkiállítás, mint az elmúlt öt évben, idén is ott leszünk mi is. Mit várunk, mire számítunk, ki fog dominálni, mit mutatnak be?
Előzmények
-
Remek negyedévet zárt a Samsung
A rendkívül erős karácsonyi negyedév után mennyiségi alapon is a Nokia trónfosztására készül a Samsung.
-
Izmos táblagéppel készül a Samsung
Bivalyerős processzorral és hatalmas felbontású kijelzővel szerelt Samsung internettábla leleplezése várható a Mobile World Congress során.
-
MWC-re várva - idén is megyünk
Két héttel később lesz a barcelonai világkiállítás, a szervezés már tavaly elkezdődött részünkről.

- Bittorrent topik
- Anglia - élmények, tapasztalatok
- Spórolós topik
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Mielőbb díjat rakatnának a görögök az olcsó csomagokra az EU-ban
- AliExpress tapasztalatok
- iPhone topik
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Kevesebb dolgozó kell az Amazonnak, AI veszi át a rutinfeladatokat
- Keretmentesít a Galaxy S25 FE
- További aktív témák...