Bemutatkozott az LG Tone Free legújabb generációja

Az UVC sterilizálóval szerelt tokban ezúttal aktív zajszűrésre és komolyabb kodektámogatásra képes fülesek ülnek.

Az LG ugyan megszüntette a mobilos részleget, de a kiegészítők piacán továbbra is jelen vannak, a legújabb ajánlat pedig az LG Tone Free (DFP8W). A megnevezéssel mondjuk lehetne kezdeni valamit. Az első, ANC nélküli modellt (FN-6) egy már aktív zajszűréssel dolgozó verzió követte ugyanezen a néven, mindössze a típusszám változott (HBS-FN7), a legújabb eszköz pedig szintén Tone Free néven fut DFP8W verziószámon.


[+]

Az új fülhallgató megtartotta a formavilágot és a fertőtlenítő UVC LED világítással szerelt tokot, ami már a tavalyi alapverzió esetében is megért egy tetszett minősítést a kiemelkedő beszélgetési hangminőséggel kiegészítve. A DFP8W a Meridian által hangolt 8 milliméteres dinamikus hangkeltőkkel dolgozik, fülenként három mikrofonnal opció az aktív zajszűrés, illetve az AAC és SBC kodek mellett az 5.2-es Bluetooth támogatja az aptX kódolást is.

A 39 grammos, 54,5 x 54,5 x 30 milliméteres, 390 mAh-s teleppel felszerelt töltőtok vezetékmentesen vagy Type-C porton keresztül is tölthető, ebben ücsörögnek és fertőtlenednek21,2 x 28,3 x 23,2 millimétere, egyenként 5,6 grammos, 68 mAh-s akkuval szerelt fülesek. A fülesek 6 órát tudnak nyújtani ANC.vel és 10 órát ANC nélkül, ezt lehet a tokkal 14, illetve 24 órára kitolni az aktív zajszűrés igénybevételének függvényében.


A kék LED csak hangulatvilágítás, a 200 és 280 nanométer hullámhosszú ultraibolya fény kikapcsol, ha kinyitjuk a tokot.

Megmaradt az érintésvezérlés, a viselésérzékelés, a hangasszisztensekkel való együttműködés (Google és Siri), Windows 10 rendszerű eszközökkel is elérhető a gyors párosítás, az eszközt egyébként összesen öt másik készülékkel párosíthatjuk. Az LG Tone Free DFP8W június 11-től lesz elérhető Európában 179 eurós (nagyjából 62 ezer forint) áron.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

  • LG Tone Free (FP8W) - okos, de nem telefon

    Kellemes hangzásvilággal, baktériumölő UV-fénnyel, részletes beállításokat nyújtó alkalmazással, de nagyon borsos árral lép piacra a mobiloktól elfordult gyártó új TWS fülhallgatója.

Előzmények

Hirdetés