Hirdetés

Augusztus 7-én jön a Galaxy Note10

A helyszínen nem változtatnak, és szinte napra pontosan tartják az évfordulót is. Kisebb és nagyobb modell egyaránt várható.

Nincs sok meglepetés a Samsung következő Unpacked eseménye kapcsán, a Galaxy Note10-széria bemutatóját ugyanúgy New York City-ben, a Barclays Centerben tartják, ahogy a tavalyi modellét, és az időpont is szinte napra pontosan megegyezik a tavalyival, ezúttal augusztus 7-e lett a 9-e helyett. A csúcsváltozat Pro névre fog hallgatni, a sima pedig kisebb mérettel várható, különbség a kijelzőben és a kamerákban is lesz.


[+]

Egyelőre az OnLeaks/PriceBaba renderei tűnnek a leghitelesebbnek, ezek alapján a kijelző felső közepén helyeznek el kameralyukat, az ujjlenyomat-olvasót pedig természetesen a Dynamic AMOLED kijelzőbe építik. 3,5 milliméteres jack csatlakozót nem kap a szupertelefon, viszont egy dedikált Bixby gomb jutni fog a duóra.

Előzmények

  • Samsung Galaxy S8 és S8+ duplateszt

    Lemászik a kijelző a jövőből idecsöppent S8 előlapjáról – nincs sok egyéb elem arrafelé, az ujjlenyomat-olvasó hátra költözött. Van viszont íriszleolvasó és egy sor innováció, meg némi kompromisszum.

Hirdetés