Nagy fába vágtuk a fejszénket, amikor arra vállalkoztunk, hogy a Sony Ericsson történelmét megírjuk. Előbb az Ericsson, majd a Sony egyesülés előtti időszakát szemléztük, ezt követően megnéztük az elmúlt tíz év pénzügyi és gazdasági vonatkozásait. Jelen bejegyzésünkben magukkal a készülékekkel fogunk foglalkozni, egy évtized alatt azért igen sok kiemelkedő modellt tudott felvonultatni a japán-svéd gyártó.

P800

A 2001-es összeolvadás első, készülékfronton is tetten érhető hozadéka az volt, hogy a korábbi T68m-ből T68i lett, kicsit más színvilággal, apróbb szoftveres módosításokkal. Ahogyan az várható volt, eleinte az Ericsson korábban elkezdett fejlesztései kerültek piacra, így nem sok sony-s vonást lehetett felfedezni a T100-ban, a T200-ban, a T300-ban, vagy mondjuk a T600-ban. Ezek nem is voltak túlzottan sikeres darabok (talán a T300-ból ment el a legtöbb), de volt a gyártónak egy igen nagy, korszakalkotónak tekinthető dobása, a 2002 szeptemberében bejelentett P800. Nem előzmény nélküli a telefon, hiszen az R380-nal már belekóstoltak a Symbian világába, a hatalmas, érintőképernyős, lehajtható (sőt, leszedhető) flippel ellátott okostelefon azonban korának egyik kiemelkedő darabja volt, a Sony-tól érkező oldalsó Jog-dial gombbal, bővíthető memóriával (MemoryStick, szintén a Sony miatt), 156 MHz-es Philips processzorral, VGA felbontású kamerával. Hogy mennyire volt szépséges a cucc, azt mindenki másképp látja, az biztos, hogy mára legendássá lett a P800.

T610

2003-ban jött a Z1010, a gyártó első 3G telefonja, de nem futott be nagy karriert. Ebben már két VGA kamera volt a videohívások miatt. Ennek az évnek a másik nagy dobása a T610 volt, ebből a telefonból a mai napig még sok van rendszeres, napi használatban. A fém készülékház és a letisztult formaterv egyaránt sikeressé tette a modellt, a konstrukció gyenge pontja a navigációs joystick volt, amit elég sokáig használt a Sony Ericsson, de mára már ez a kezelőszerv kikopott az iparágból - nem véletlenül. 2003-ban megjött a P900 is, amely nem hozott forradalmi előrelépést, mint ahogyan a 2004-es P910 sem, amelynek lehajtható flipjének belső oldalán QWERTY gombsor üldögélt.

K700i

2004-ben ugyanis egy újabb felső-közép kategóriás Sony Ericsson vitte a pálmát, ez pedig a K700 volt. Itt használta először a gyártó, hogy a hátlapot egy fényképezőgéphez tette hasonlatossá, bár a VGA felbontás annyira ezt nem indokolta. A hangsúlyosra vett optika mellett vaku is helyet kapott, már 176x220 pixeles TFT kijelzővel bírt az eszköz, és FM-rádió is került a telefonba. Ennél is durvábbra sikeredett az S700, amely QVGA kijelzővel rendelkezett, itt már 1,3 megapixeles kamerát láthatott a nagyközönség, de a középáras K700 sokkal nagyobb üzleti sikernek bizonyult.

K750

2005-ben aztán nagyon belehúzott a gyártó, ismét egy olyan év következett, amikor legendás telefonok kerültek piacra. A K600-zal indult a buli, a kicsit furcsa, csőszerű telefon vegyes fogadtatásra lelt, de aztán jött a K750, és hihetetlen sikert könyvelhetett el. Ez pedig elsősorban a korát megelőzően kiváló kamerának volt köszönhető, amely 2 megapixeles felbontással, autofókusszal és vakuval rendelkezett. A mai napig tartja magát, hogy az egyik legjobb kamerás mobil a K750, s persze az idő megszépíti az emlékeket, de tény, hogy sokáig a trónon ült a Sony Ericsson K750, illetve ennek mutációi.

W800

Ha pedig mutációkról esik szó, akkor bizony első helyen kell említeni a világ első Walkman telefonját, a W800-at. Felturbózott K750 narancsos árnyalatban, durván jó fülessel és bónusz memóriakártyával fél gigányi méretben. A W800 elképesztő siker volt, úgyhogy nem sokkal később tömegével jöttek le a gyártósorról az ilyen-olyan Walkman készülékek. Egy ideig tartotta magát a Sony Ericsson ahhoz, hogy ezekhez patent füles és tárhely kell, a W200-nál azonban lefelé tágították a brandet, ami - így visszatekintve sem - tett jót a névnek.

P990

Ezt követően egy kicsit belassultak a fejlesztések, a várva várt P990 nagyon hosszú ideig nem került piacra (pletykák szerint a UIQ platformot és a 3G-t nem volt egyszerű összehozni), a W950-nel sikerült a Walkman szériának is egy bálna nagyságú csúcsmodellt kitermelni, de horror ára volt. Viszont a K750-et jó irányba fejlesztették, a K800-ban már Xenon vaku, 3G, QVGA kijező domborított. Mindezek mellett az M600-zal tettek egy kitérőt a félig QWERTY gombsoros irányba is, de ez sem sikerült túl jól, mert egy kivételtől eltekintve nem készült folytatás. 2007-ben jött ki az elképesztően szép W880, amely aluminíum borításával senkit sem hagyott hidegen, de a belső nem sokat változott az elmúlt évek alatt, az eladások ezidőtájt olcsóbb modellek hozták valamennyire (Z550, K320, K510), illetve a jobban sikerült csúszkás Walkman, a W850.

K850

Az M600 és a P990 összegyúrása P1 néven került piacra, de nem volt akkora durranás, bár a P990-ben is teljesítő 208 MHz-es processzor azért meg tudta hajtani a gépet. Itt már MemoryStick Micro, azaz M2 nevű kártyákkal volt bővíthető a memória, elég sokáig a Sony Ericsson volt az egyetlen gyártó, amely nem az egyre inkább szabványosodó microSD-t támogatta. A sikeres K800 után jött a kerek gombos K810, majd a K850 már HSDPA támogatással, kis múltidézést hozott a W350 a maga flipes kialakításával, s már-már kezdett unalomba fulladni a komplett Sony Ericsson, amikor ismét sikerült valamennyire megújulni.

Xperia X1

A 2008-as barcelonai MWC-n debütált a C702 és a C902 a Cybershot család tagjaként, ezek nem sikerültek rosszul, láthattunk két UIQ platformos gépet is (G700 és G900), de ezek voltak a Sony Ericsson történetének utolsó ilyen rendszerű telefonjai. Ekkor debütált nagy csinnadratta közepette az X1, amely a cég első Windows Mobile alapú okostelefonja volt, de csúfos bukta lett belőle. Arra azonban jó volt, hogy ebből nőtte ki magát az Xperia brand, amely a gyászos kezdet óta mára nem csak simán magára talált, hanem kifejezetten száguld.

C901 GreenHeart

A 2008-at biztos el akarják felejteni a Sony Ericssonnál, a 2009 sem volt ez pénzügyileg sikeres év, de az ekkor érkezett modellek 2010-re már nyereségbe billentették át a céget. A C901-gyel induló GreenHeart széria több jó árú, de funkcionalitását tekintve gazdag modellt eredményezett, s bár az X2-vel és az Aspennel még tettek kísérletet az ablakos rendszerrel, ezekkel szerencsére a második bukta után felhagytak. Viszont bejelentették az első S60 alapú Symbian rendszerű gépet, amely végül Satio néven került a boltokba, kijött a Vivaz, és 2010-ben a Sony Ericsson megtalálta sok hányattatás után végre azt a platformot, ami a mostani sikereket elhozta.

Xperia X10

Ez pedig az Android, s innentől ez már nem történelem, hanem a jelen. Az X10-zel megkezdett sort rengeteg eszköz követte, a kategóriateremtő X10 mini pro után ma már a Sony Ericsson okostelefonjai minden árszegmensben versenyképesek. Reméljük, hogy a lendület kitart, a mostanság piacra kerülő készülékek jónak ígérkeznek, a gyártó rajongóinak talán csak egyetlen dolog fájhat: a Sony Ericsson a Cedarral úgy tűnik végleg bezárja a T610-zel megkezdett, 12 gombra épülő, nem érintős platformot, s mostantól az olcsóbb szegmensben is tapogatós modellekkel igyekszik majd megnyerni a vásárlók szívét.