A Sony Ericsson ma az egyik legismertebb mobilmárka. Nyilván egy újszülött is tudja, hogy a cég a Sony és az Ericsson házasságából jött létre, alapításának dátuma pedig 2001. Még a fiatalabb olvasók is tisztában vannak vele, hogy ezt megelőzően mind a Sony, mind pedig az Ericsson foglalkozott mobiltelefonokkal, a svédek régebb óta, de a japánok is letettek egy-két olyan készüléket az asztalra, amelyre fátyolos szemmel emlékezhetnek az egykori felhasználók.

Lars Magnus Ericsson

Az Ericsson elképesztően nagy múltra visszatekintő cég. Lars Magnus Ericsson alapította 1876-ban, ami bizony elég rég volt. Nyilván nem csúcsmobilok gyártásával kezdtek el élből foglalkozni, hanem elektronikai üzeletet nyitottak, s az volt a nagy szerencséjük, hogy egyik vásárlójuk a svéd vasúttársaságnál volt komoly pozícióban, így kaptak megrendelést telegráf oszlopok gyártására és üzemeltetésére. Innen indult az Ericsson, amely tíz évvel később már a telefonokra kezdett el specializálódni, fali és asztali készülékeket állítottak elő. Az egyik első olyan telefont készítették, ahol a mikrofon és a hangszóró egyazon modulban helyezkedett el, ezzel nagyon népszerűek lettek. 1886-ban az Ericsson megbízást kapott egy telefonközpont felépítésére, s ezzel beléptek a korabeli hálózati piacra. Ezt követően világszintű terjeszkedés kezdődött, a XX. század közepén már Afrikában is volt Ericsson telefonközpont. Nem mellesleg megszületett az első mobil is, 1956-ban egy 40 kilós szerkezet, amit kocsival lehetett hurcolni, de el is foglalta az egész autót. 1987-ig ennek számos utódját fejlesztette ki a cég, de az igazi áttörést az NMT hálózaton működő HotLine Pocket hozta el, amelyből eleinte csak 300 darabot akartak gyártani, de a Panasonic - történetében először - másik cégtől, az Ericssontól rendelt 10 000 készüléket, amelyeket a saját nevük alatt értékesítettek tovább.

Két évvel később jött az utód, amely sokkal kisebb volt, továbbra is analóg technológiát használt, ez volt az NH72. Itt vezette be az Ericsson azt a modellszámozást, amely 1999-ig érvényben maradt: az N az NMT hálózatot jelölte, a H a Handheld rövidításe volt. Olvasóik valószínűleg GH sorozatú telefonokkal találkozhattak később, itt a G a GSM helyett szerepelt. Amikor 1992-ben Németországban hivatalosan is elindult a GSM, akkor a Mannesmann az NH72 átalakított verziójából rendelt meg 30 000 darabot, ez volt a GH172, s ez adta meg az igazi lökést az Ericssonnak arra, hogy mobilgyártóvá váljon.

Ericsson GH172, aki még szintén HotLine volt

Nem célunk az összes Ericsson készüléket bemutatni, azonban néhány mérföldkő kiemelendő. A Mannesmann-biznisz után a GH172 mára már kultdarab, s még abban az évben egy kisebbfajta ráncfelvarrás eredményeképpen kijött a GH174 is. Ezen már nem narancsszínűek voltak a gombok, s elhagyták a HotLine megnevezést is, ami az elődön még megvolt (egyszer lehet, hogy ezt a brandet elő lehetne venni). Rá egy évre pedig bemutatkozott a GH197 és a GH198, amelyeket talán néhány olvasónknak nem kell bemutatni, utóbbi ugyanis hazánkban is elterjedt modell volt, a köznyelvben tégla-Ericsson néven futott, magam is birtokoltam egyet egy rövid ideig. A zöld háttérfényű kijelző még nem dot-matrix rendszerű volt, hanem olyan LCD, mint a számológépeken, ezt alfanumerikusnak nevezzük. SMS-t csak fogadni tudott, küldeni nem, asztali töltőt kapott hozzá a vásárló, a gumis antennát pedig a telefon mellől kellett felhajtani.

Ericsson GH198, itthon is kapható volt

A következő évben megjelent a majdnem 200 grammos GH337, illetve a kisebb és könnyebb GH388. Utóbbi modell már tudta az SMS-t küldeni és fogadni is, sőt, extraként számológép is megjelent a funkciók között, belső memóriája 100 név és telefonszám tárolására volt alkalmas. Mindkét telefonban volt óra és vekker, s mindkét modellnek született egy-egy testvére is, a GF337 és a GF388: ezek voltak az Ericsson első flipes készülékei. A GH688 1996-ban debütált, ebben jegyzettömb is helyet kapott, majd 1997-ben kijött a cég első több színben is kapható, kompakt, flipes telefonja, a GF768, valamint komolyabb testvére a GF788. Egy évvel később pedig igazi csúcsmodell volt az SH888, amely kétsávos működés mellett behozta a mobilkommunikációba az infravörös portot és már 24 nyelven tudott kommunikálni.

Ericsson SH888

Ezután lépett piacra az olcsó árszegmens egyik hazai sikerdarabja, az A1018s. Dotmátrix kijelző, cserélhető előlap jellemezte, az egyik legkedvezőbb árú mobil volt akkoriban, így nagyon elterjedtté vált. Ez már 1999-ben történt, s itt állt át az Ericsson a T, R és A típusjelzésekre. A T széria három darabot számlált kezdetben: az olcsó és fiatalos T10s, a kicsit komolyabb, aktív flipes T18s, és a világ egyik első lítium-polimer akkumulátoros, extra kicsinek számító, rugós flippel felszerelt T28s (édesanyám vagy négy évig használt egy ilyet - Bocha). Itt debütált a hangtárcsázás az Ericssonnál, voltak már játékok a telefonban, a cég legsikeresebb korszakát élte.

Ericsson T28s

Ezután megpróbálkoztak a strapatelefonokkal is, ma már legendás az R250 és az R310 (álnevén Cápa), amelyek nagyon drágák voltak a többi mobilhoz képest. Majd újabb sikermodell következett, az R320, amely egyrészt vékony kialakításával hívta fel magára a figyelmet, másrészt volt benne W@P böngésző is, SMS-alapon működött. Ennek utódja volt az R520m, amelyben Bluetooth is volt, s mindezek közben kijött az R380, amely rezisztív érintőkijelzőjével kifejezetten egyedi és előremutató készülék volt: ez volt az első Symbian OS alapú készülék, ami azért nem semmi.

Ericsson R380, a világ első Symbian OS-re épülő készüléke

Utolsó független évében még piacra dobta az Ericsson a T65-öt, amely tömzsi kialakításával, felülről berakható SIM-mel és GPRS-szel hívta fel magára a figyelmet. Az 59 grammos T66 inkább technológiai csodának számított, a flipes T sorozat utolsó darabja pedig a T39 volt. A magyar felhasználók a háromféle színű háttérvilágításra képes R600-zal is sokat találkozhattak, ez volt a legolcsóbb GPRS-képes telefon, a Vodafone tonnaszámra adott el belőle. Nem futott be nagy karriert a kékes kijelzőjű T200, s itt már lehetett érezni, hogy az Ericsson kicsit megbillent anyagilag, a későn jövő high-tech csodamasina, a T68m sem tudta kihúzni a pácból.

Ericsson T68m, mely Bocha szerint az egyik legszebb létező mobiltelefon

Pedig a T68m-nek csodájára járt a szakma. 256 színű kijelző, Bluetooth, infra, MMS képesség (!), csatlakoztatható VGA kamera (!) jellemezték. Ennyi nóvum szinte azóta sem debütált egyetlen készülékben, a T68m volt az übermobil abban az időben, de már nem tudta megmenteni az Ericssont attól, hogy 2001-ben fúzionáljon a Sony-val. Azzal a Sony-val, amely szintén korszakos modelleket adott az ezredforduló előtti mobilkommunikációnak. Erről a következő bejegyzésben lesz bőven szó.

Bog