2018. november 13., kedd

Gyorskeresés

Útvonal

Hírek » Phablet rovat

A OnePlus 5T a soros, hogy meggyötörjék

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: JerryRigEverything

Az elődmodellek jól bírták a strapát, Zack Nelson most a kevesebb kávával tetszelgő OnePlus 5T-t fekteti véső alá.

Hirdetés

Komolyabb előrelépésnek érződik az idei T-s OnePlus modell, mint a tavalyi, ami leginkább annak tudható be, hogy a OnePlus először szakadt el a 16:9 arányú képernyőtől, hogy a ma divatos, kevesebb képernyőkeretet hagyó 18:9-es, vagyis 2:1-es AMOLED panel mellett döntsön. Emiatt hátra került az 5T ujjlenyomat-olvasója, de nem ez az egyetlen változás arrafelé: a mutatós fémház ugyan továbbra is két lencsét rejt a bal felső sarokban, a másodlagos ugyanakkor teleobjektíves feladatok helyett inkább a sötétben és portrémódban segít be.

Elöl Gorilla Glass 5 edzett üveg védi az 5,99"-es 1080 x 2160 pixeles megjelenítőt, ami a szokásos módon, a Mohs-féle skála hatos keménységű vésőjétől karcolódik meg először némileg, a hetestől pedig határozottabban - ennél jobban csak a zafírüveggel borított megoldások bírják a mobilpiacon. Jó hír, hogy a hátlapi kameravédőt és a biometrikus szenzort nem lehet papírvágóval megkarcolni, ahogy az alumínium váz is bírja a kulcs beavatkozását, persze a festést azért le lehet kapargatni. Az öngyújtólánggal való hevítés továbbra sem javallott, az OLED képpontok nem tűrik jól a dolgot, a OnePlus 5T-t ugyanakkor nem lehet komolyabb erőbehatásra sem meghajlítani, a védőüveg is bírja az erőbehatást.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

  • Bemutatkozott a OnePlus 5T

  • OnePlus 5 - mindenki nyugodjon le!

    A Never Settle szlogen Settle Down Please-re változott: az iPhone-t imitáló forma és a dupla hátlapi kamera a kevés változás közül kettő. Jó alapokra ugyanakkor most is erős várat sikerült építeni.

  • OnePlus 3T - T apó itt van

    A címért elnézést kérünk, a részletes tesztért viszont nem: a OnePlus 3 mellett mutatjuk meg, hogy a 3T extra akkumulátorkapacitása és lóereje mennyivel nyújt többet a nyári modellhez képest.

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2018 PROHARDVER Informatikai Kft.