Minden huszadik mobil Android 13-as

Öt hónapja indult a rendszer, az összes androidos készülék 5,2%-án már ez fut.

A Google megszüntette, hogy havi rendszerességgel közölje a fejlesztőkkel annak a százalékos adatait, hogy melyik Android változat fut a világban használt készülékeken. Az utolsó jelentés tavaly májusban volt az Android Studión keresztül, az Android 13 megjelenése előtt nem sokkal. Most pedig, öt hónappal a legfrissebb főverzió startját követően új adatokat adott közre a Google. Ezek szerint 5,2%-o telepített bázissal bír a 13-as rendszer, közben pedig nőtt a 12 és a 12L részesedése is, együtt mérve 18,9%-ra. A listában vélhetően azok a készülékek szerepelnek, melyek legalább egy héttel a mérés időpontját megelőzően használták a Google Play Áruházat. Azért csak vélhetően, mert a Google nem közli, pontosan mi alapján mérik és teszik közzé a fejlesztők számára a telepített rendszerek százalékos adatait, de korábban a nyilvános statisztikákat a Play Áruház használata nyomán készítették.

A telepített főverziók százalékos megosztása.
A telepített főverziók százalékos megosztása. (forrás: 9to5Google)

Érdekes, hogy a 2017-es 8.0 (Oreo) részesedése csak mostanra jutott el 10% alá, és a lassan tízéves 4.1-es Jelly Bean is csak mostanra esett ki a listából, bár 0,3%-os részesedésével tavaly nyáron sem nyomott már sokat a latban. Csökkent az aktív használatban levő 4.4-es (KitKat) főverziót futtató telefonok száma is (0,9%-ról 0,7%-ra), kvázi jelentéktelen számra. A legtöbb használatban lévő androidos készüléken jelenleg a 11-es főverzió fut (24,4%), ezt követi a 10-es rendszer (19,5%), majd jön a 12-es (18,9%).

Az API-szintek megoszlása 2023. január 6-án.
Az API-szintek megoszlása 2023. január 6-án. (forrás: 9to5Google) [+]

Azzal, hogy a gyártók közül többen fordultak az elmúlt évben a hosszú távú és rendszeres szoftveres terméktámogatás felé, segítették az Android 13 viszonylag gyors terjedési ütemét, az év első negyedében érkező új eszközök pedig fokozhatják a tempót. De azt is érdemes figyelembe venni, hogy míg a közép- és csúcskategóriában próbálnak a legfrissebb rendszerekkel dolgozni a különböző márkák, a belépőszint ilyen téren nagyon el van hanyagolva, és 2022 végén, 2023 elején is lehet még olyan mobilt venni, amin Android 11 fut gyárilag, a frissítéseinek sorsát pedig csupa kérdőjel övezi.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés