Nokia márkaoldal
-
Tévedés lehetett a Nokia 9 kamerájára vonatkozó adat
Az FCC nem sok technikai adatot rögzített, amit viszont igen, az merőben furcsa lett volna. Feltehetően tévedés volt.
Hír Okostelefon 7
-
Az FCC árulkodik a Nokia 9-ről
Már nem csak a kínai 3C-nél, hanem az amerikai FCC-nél is járt az új Nokia, amit januárban be is mutat a HMD.
Hír Okostelefon 17
-
Három kameralencse a hátlapon?
A Nokia 5 oreós bétája sajátos kameraszoftvert kapott, amellyel elvileg váltani lehet egy normál, egy nagylátószögű és egy teleobjektíves lencse között. Ilyen Nokia persze nincs, legalábbis egyelőre.
Hír Okostelefon 38
-
Oreós bétát kapott a Xiaomi Mi A1 és a Nokia 5
Készülőfélben van további két androidos okostelefon 8.0 Oreo frissítése, a Nokia 6 tesztváltozata is hamarosan elérhető lesz.
Hír Okostelefon 39
-
Engedélyszámot kapott a Nokia 6 (2018)
A kínai Hírközlési Hatóság sok egyebet nem árul el, leszámítva a modellszámot, ami az egyik első 2018-ban bemutatni kívánt Nokia mobilt jelöli.
Hír Okostelefon 10
-
Január 19-én futhat be a Nokia 9
Ha tok már van hozzá, akkor lassan a telefonból is lehet valami: kínai források szerint a HMD Global 2018 legelejére tervezi a Nokia 9 premierjét, egy váratlan társsal egyetemben.
Hír Okostelefon 48
- VR topik
- Intel Dual Core 2000 felhasználók barátságos offolós topikja
- AMD vs. INTEL vs. NVIDIA
- Vezetékes FEJhallgatók
- Linux kezdőknek
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Torda: Így lehet fillérekből prémium okosotthon rendszert építeni 2025-ben
- Suzuki topik
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 7***(X) "Zen 4" (AM5)
- Okos Otthon / Smart Home
- További aktív témák...