Bevezető, tartozékok
Egy kissé már elcsépelt dolog ugyan, viszont sajnos teljesen tükrözi a realitást, hogy hiába fejlődnek rendkívüli ütemben a mai okostelefonok, sajnos az akkumulátorok technológiája még mindig a tíz évvel ezelőtti szinten mozog. Márpedig egy Nokia 6310i ugyan egy ilyen energiaforrással elzakatolt egy hetet is, azonban a mai HD, vagy a jövőre a nagyközönség előtt is debütáló 1080p felbontású megjelenítők azért többet harapnak el a töltöttségből, így egyáltalán nem meglepő, hogy csupán egy napos üzemidővel számolhatunk. Ez pedig nagyon kevés, főleg annak fényében, hogy a gyártók egyre jobban rászoknak az egybeöntött, ún. unibody készülékházakra, melynek következményeképpen az akkumulátort sem tudjuk pillanatok alatt kicserélni.
Erre a tényre viszont több tartozékgyártó vállalat is ráébredt, így számos alternatív megoldással próbáltak a felhasználók kegyeiben járni. Az egyik legkeresettebb kialakítás az akkumulátorkabát, ám ennek óriási hátránya, hogy az amúgy sem túl miniatűr készülékeket majdhogynem használhatatlanná teszi. Van azonban egy másik lehetőség, ez pedig a külső, hordozható tápegység, amelynek megemlítésével el is érkezünk mai tesztünk alanyaihoz, hiszen ezek is az előbb említett formát követik, a gyártójuk pedig a Yoobao, hogy hogy nem Kínából. Jelmondatuk talán legésszerűbb fordítása a "Minőségibb életstílus". Ez a kijelentés nem váratlan, hiszen a kínaiak sosem szenvedtek önbizalomhiányban, s annyit előre vetíthetünk, hogy nagyot nem tévedtek a külső akksik esetében.
Elsőként két, Yoobao által gyártott kiegészítőről kell szót ejteni, az egyik doboz az intelligens adapter, a másik összeállítás pedig az intelligens autóstöltő névre hallgat. Már maga a megnevezés is sejtet valamit, valójában ezekkel a cuccokkal szinte minden tölthető multimédiás eszköz számára biztosítják az energiafelvétel lehetőségét. Az adapteres csomagban három – mondhatni – átalakító kapott helyet, méghozzá egy 220V-os csatlakozóba dugható villa, egy microUSB kábel, valamint egy 30 tűs, iOS-t futtató masinákhoz használható adapter is. Utóbbi sajnos kizárólag a legújabb – vagyis iPhone 5, iPad mini, iPad 4 előtti – eszközök előtti generációkhoz használható, így Lightning kábelben nem érdemes még reménykedni. A másik doboz tartalma mindössze egy dologban különbözik az előbbiektől, mivel itt a microUSB kábelen és a 30 tűs átalakítón felül immáron egy autós töltőt pakoltak nekünk (feláldozva a konnektorba dugható töltőt). A kiegészítők árai mindkét esetben 2600 forintra rúgnak, ez ugyan nem sok, ám olcsóbban is ki lehet azért jönni, ha egyenként vesszük meg őket.
A mágikus kockák csapata
Első számú csapatunk valamennyi tagja matt fekete színben pompázik. A kínaiak a szerény mágikus kocka nevet adták ennek a csoportnak, mivel első ránézésre tényleg valami hasonló geometriai alakzat jut róluk eszünkbe, no meg egy Apple TV. A felső és az alsó rész éles irányváltással csap át az oldalakba, melyekre viszont inkább a lekerekítettség jellemző. Összesen háromfajta versenyzőről beszélhetünk, nem véletlen, hiszen méretben, tömegben és kapacitásban is különböznek egymástól. A legkisebb testvér 4400 mAh-s, ehhez 76 x 62 x 22 milliméteres méret és 135 grammos tömeg párosul. A középső társ már 7800 mAh-s, 80 x 75 x 22 milliméter, 195 gramm adathármassal hívja fel magára a figyelmet, a legnagyobb mágus teljesítménye pedig 10400 mAh, melyhez 99 x 76 x 23 milliméteres dimenziók és a jelentősebbnek mondható 245 gramm tömeg fűződik.
Valamennyi csomagolás egy kaptafára készült, hiszen mindegyik tetején a benne lévő külső akkumulátor mesteri fotója terül el, körülötte pedig a legfontosabb információk (kapacitás, tartozékok) és a gyártó logója szerepel. A dobozt felnyitni nem túl munkás feladat, ám a gyártó ezt a kis erőfeszítést is díjazza, mivel így már hozzáférhetünk a várva várt tartalomhoz. Ahogy a képen is látszik, magát a külső energiaforrást egy kis szatyorkában elhelyezve tálalják, a mellette lévő üregben pedig rálelhetünk egy microUSB kábelre, egy 30 tűs adapterre, valamint egy miniUSB - microUSB átalakítóra.
A háromféle kapacitás természetesen mind a teljesítményen, mind a töltési időn meglátszik. A gyári adatok szerint az energiát mindannyian 1 amperórával tudják leadni és felvenni. Ez a valóságban egész gyors tápellátást eredményez, példaként a Samsung Galaxy S3 2100 millimaperórás akkumulátorát nagyjából 3 óra alatt tudták feltölteni. A leadott feszültség legnagyobb előnye viszont nem ez, hanem a teljesítményből eredő széleskörű használat lehetősége, ugyanis ez az energiamennyiség már egy átlagos táblagép feltöltéséhez is elegendő, az viszont biztos, hogy az Apple iPad már nem éri be ennyi krafttal. Magát az akkut egyébként huzamosabb időtartam alatt lehet 100%-ra feltölteni, jó pár órára nélkülöznünk kell tehát kedvencünket ebben az esetben (a töltést microUSB kábelen keresztül tehetjük meg).
Ha már Távol-Kelet, akkor az ottaniak igyekeznek minél több extra dologgal a kedvünkben járni, hogy ezzel is vásárlásra csábítsanak minket. A mágikus kockák mindegyik tagja rendelkezik LED-es indikátorral, melynek feladata a rendelkezésünkre álló, vagyis a fennmaradó energiamennyiséget kijelezni. A LED-ek egyébként kék színben pompáznak, s összesen öt pálcikával képesek jelezni a töltöttséget. Mindez persze még nem minden, hiszen egy gomb hosszan történő lenyomásával a zseblámpa funkció is elérhető, ha esetleg sötétben történő botorkáláskor éppen egy külső akku lenne nálunk (mi sem természetesebb). Az árak egyébként korrektek, mivel a 4400 mAh-s Magic Cube bruttó 5900 forintba, a legdrágább, 10400 mAh-s mágikus kocka pedig 9900 forintba kerül.
Mesteri energiatöltők csapata
Második számú csoportunkba kétféle külső akkumulátor tartozik. Mindkettő szinte kizárólag műanyagból készült, s az előző csapattól eltérően a kialakításuk is teljesen különbözik. Jóval lekerekítettebb élek jellemzik az eszközöket, az oldalaknál pedig elválik az alsó és a felső borítás, így olyan, mintha ez a rész sínként szolgálna, hogy valahová belehelyezhessük őket (pedig egyáltalán nincs ilyen funkciójuk). A másik bandával ellentétben itt kizárólag kétféle konstrukcióban vásárolhatjuk meg a töltőket, a kisebbik változat 5200 mAh-s, méreteit tekintve pedig 76 x 60 x 22 milliméter és 126 gramm. A nagy melák már testesebb, s bár 7800 mAh-s teljesítményével nem kerül a képzeletbeli teljesítmény-dobogó legfelső fokára, 102 x 68 x 22,5 milliméteres dimenziói és 193 grammos tömege sem eredményezi a "legkompaktabb kialakítás" cím elnyerését.
A csomagolás ennél a két terméknél sem túl fantáziadús, a doboz csontra megegyezik az előző oldalon leírtakkal, ám a képet és a leírást a szükséges helyeken kicserélték természetesen. A papírvédelmet tovább bontva újfent két mélyedésben találjuk az eszközt és a tartozékokat, utóbbiak körébe egy microUSB kábel, egy miniUSB - microUSB átalakító, valamint egy 30 tűs adapter került. Fura, hogy sem a mágikus kockák, sem a mesteri energiatöltők csapatának nem tagja a 220V-os csatlakozó, így azt mindenképpen be kell szereznünk a gyorsabb feltöltési idő eléréséhez (vagy meg kell vásárolni az első oldalon részletezett intelligens adapter pakkot).
Jelen családunk kisebbik tagjának kimeneti áramerőssége 1 amperóra, ami a gyártó szerint telefonok, MP4 lejátszók, fényképezőgépek és alacsonyabb energiafelvétellel is beérő táblagépek töltésére elegendő. A nagyobbik ogre viszont túlmutat az eddig említett verziókon, hiszen hiába nem ő a legnagyobb teljesítményű külső akku, mégis két USB csatlakozó is helyet kapott rajta, így egyszerre két eszközt is tudunk róla tölteni. Az egyik interfész 1 amperórás, a másik viszont már 1,5 amperórás teljesítményre képes. Ezzel pedig lazán ez a kütyü a legpraktikusabb azoknak, akik legalább két energiaéhes cuccot cipelnek egyszerre magukkal. 1,5 amperórával egy telefon töltési ideje is kevesebb lesz, ám ennek ellenére kajálni továbbra is 1 amperórával tud a töltő, így az ő táplálkozási ideje is az előző oldalon leírtak szerint alakul. Természetesen a mesteri energiatöltők képviselői is megkapták az öt szintű kijelzést lehetővé tévő LED-es indikátort, valamint a zseblámpa funkciót ellátó segédfényt is. Az árak itt valamelyest csekélyebbek, mivel az 5200 mAh-s QMaster 6900 forintot, a 7800 mAh-s akku pedig 8900 forintot kóstál.
Ár/kapacitás arány | |||||
---|---|---|---|---|---|
Kapacitás | 4400 mAh | 7800 mAh | 10400 mAh | 5200 mAh | 7800 mAh |
Ár | 5900 forint | 7990 forint | 9900 forint | 6900 forint | 8900 forint |
Forint/kapacitás | 1,34 forint / mAh | 1,02 forint / mAh | 0,95 forint / mAh | 1,32 forint / mAh | 1,14 forint / mAh |
Összegzésképpen elmondható, hogy mindkét típus rendkívül hasznos és praktikus, hiszen pont a bevezetőben leírt gyenge akkumulátoros üzemidők miatt kényszerül minden okostelefont használó ember arra, hogy valamilyen pótmegoldáshoz folyamodjon. A Yoobao kínálata valóban kiváló és ahhoz képest minőségi alternatívát jelent, ráadásul a bőséges kapacitás miatt akár hosszabb ideig is elfelejthetjük a hálózatról való töltést, így bátran indulhatunk neki egy pár napos kempingezésnek, vagy csak hosszabb utaknak. Az árak pedig nem nevezhetők soknak, főleg a Magic Cube-ok esetén, hiszen egy gyári pótakkumulátorért is nagyjából ennyit kell fizetnünk, viszont az közelébe sem ér tesztalanyaink teljesítményeinek. Ráadásul a Ghoo Power külső akkumulátorok ennél drágább alternatívát jelentenek. A mágikus kocka ár/érték aránya miatt mindenképpen ajánlott, de a QMaster sorozat is bőven jó választás lehet mindenkinek, pláne az erősebbik változat dupla USB-s kialakítása miatt.
![]() |
Yoobao QMaster és Magic Cube termékek |
drzone