Xiaomi MiJia Quartz - kvarcóra extrákkal

Üzemidő, összegzés, vélemény

Az órában tölthető akkumulátor helyett egy CR2430-as gombelemet találunk, ami a Bluetooth 4.0-nak és a nem folyamatos telefonnal való kapcsolatnak köszönhetően akár 6 hónapon keresztül el tudja látni energiával a kiegészítőt. Amennyiben lemerül, az óratok hátulját lepattintva ki lehet cserélni, vagy ha erre nincs eszközünk, akkor elvihetjük a legközelebbi óráshoz is. Mi ez utóbbit javasoljuk, az alaposság kedvéért ugyanis megpróbálkoztunk egy elemcserével, kb. 40 percnyi feszegetés után jutottunk csak sikerre, igaz, legalább az óra nem sérült meg. Szorosan illeszkedik a hátlap, az biztos, csak célszerszámmal érdemes nekiugrani.


[+]

Fontos megemlíteni, hogy az órában semmilyen világítás vagy fluoreszkálás nincsen, így amennyiben vak sötétben szeretnénk leolvasni róla az időt és nincs nálunk más eszközünk, nehézkesen fogjuk tudni megtenni. Hiányoltuk még a pulzusmérő szenzort is, de a MiJia célja láthatóan nem a haladó aktivitásmérés volt. Az applikációban is csak néhány alapadatot láthatunk a historyban a lépésszámra bökve, úgymint a megtett távolság, az elégetett kalória illetve a sétálással töltött idő, de ezek nyilván nem pontosak, mert az órában GPS-modul sincs. Egy gombelemről az ilyesmi valószínűleg nem működne túl sokáig.


[+]

A 70-90 dolláros (20-25 000 forint, és ezen nincs is ÁFA meg vám) ár nem kimondottan olcsó annak fényében, hogy a Mi Bandet itthon is megkapjuk 10 000 forint alatt, és az még többet is tud. Ha viszont úgy nézzük a Xiaomi MiJia Quartz-ot, hogy egy szép óra, ami iPhone-ok esetében még a hívásokról is értesít, továbbá méri a lépéseinket, akkor megfontolandó az ajánlat, bár a Withings Activité Steelnél nem sokkal drágább (ha egyáltalán), az itthon most 35 000 forint körül mozog. Igazából ez a termék akkor éri meg, ha egy leértékelés során elcsípjük 10-15 000 forintnak megfelelő dollárért, annyiért ugyanis ki szokták szórni. És annyiért még tetszett is.

(Bár ha gyerekkoromban választani kellett volna a MiJia órája és egy „illuminátoros Casio” között, egyértelműen az utóbbit választottam volna.)

Xiaomi MiJia Quartz

KunyA

Előzmények

  • Xiaomi Bluetooth Neckband - akár egy Redmi

    Tulajdonképpen ez a fülhallgatók Redmije: van nála szebb, jobb hangú és érdekesebb is, de a remek ár/érték aránya vitathatatlan, és még kényelmes is.

  • Amazfit Verge - pont középre

    Gyorsabb, szebb a kijelzője és jelentősen olcsóbb, mint a hasonló funkcionalitású Stratos – jó csomag, de hátránya is van bőven.

  • Xiaomi Mi Mix 3 - kicsúszó szerelés

    A Mi Mix széria a hármas modellel sem okozott csalódást, a kialakítás ismét egyedi, a teljesítmény kifogástalan, az ára pedig mérsékelt.

  • Xiaomi Mi 8 Lite - cukormentes étrend

    A Xiaomi felső-középkategóriás phabletje a Redmi Note 6 és a Pocophone F1 közötti árrésben találhat közönséget. Ám hiába a mutatós ház vagy a friss MIUI, nem kifejezetten olcsó, és nem is túl karakteres.

Hirdetés