Hirdetés

Xiaomi Mi Band 2 - aktivitásmérő, kicsit bonyolultabban

Pulzusszám mérő és kijelző is került az új Mi Bandbe, mégsem lett az alapvető aktivitáskövetésre kitalált karperec drága. Leteszteltük.

Külső, kezelés, üzemidő

Ahogy van okostelefon és régi vágású „buta”, úgy a kütyüvilágban is van okosított és olyan, amelyikre hiába írják rá, hogy smart, mégsem az, mivel alapvető funkciókra van redukálva, és a működése egy másik eszközzel helyezhető kontextusba. A Mi Band sem volt okoseszköz, ellenben nagyon olcsón és szinte észrevétlen kivitelben kínált alapvető aktivitáskövetést, amit az okostelefonról lehetett felügyelni és rendszerezni. Nem véletlen, hogy az egyik legnépszerűbb ilyen ketyerévé vált, ahogy az sem, hogy a mostani, második generáció előtt befutott még az 1s, pulzusszám mérővel, hogy fenntartsa az érdeklődést. Ahogy az lenni szokott, a folytatás szintet lépett és eltanult egypár új trükköt, amitől viszont az ára feljebb mozdult. A techvilág már csak ilyen: elsőre aligha lehetett volna drágábban sikerszériát kovácsolni a Mi Bandből, 20 millió eladott darab után viszont komolyabbra lehet venni a figurát.

OLED kijelző és érintőgomb is került a Xiaomi Mi Band 2-re
OLED kijelző és érintőgomb is került a Xiaomi Mi Band 2-re [+]

A Band 2 esetében ez az OLED kijelző bevezetésében mutatkozik meg a leginkább, bár senki ne gondoljon a Gear S3 riválisára, egy aprócska, 0,42 hüvelykes képátlójú, alacsony felbontású és mindössze halványkéken felvillanó megjelenítőcskéről van szó, ami pont arra jó, hogy az alatta elhelyezett érintőgombbal lépdelve a legalapvetőbb információkat kijelezze. Mondjuk az időt, a megtett lépéseket, esetleg az imént indított pulzusmérés eredményét. De megjeleníthet egy telefon ikont, ha épp bejövő hívás érkezik a mobilon, vagy kiírhatja, hogy APP, azaz alkalmazásértesítés futott be. A karperec oldaláról nagyjából ennyi a funkciólista, a Mi Band nem is akar értesítéskijelzőként vagy bonyolultabb szerkezetként tetszelegni, minden mást a Mi Fit app prezentál Android 4.4-es vagy iOS 7.0-s minimum rendszerkövetelménnyel, Bluetooth 4.0 LE szabvánnyal.

A ketyere kipattintható a szíjból, amire a töltéshez szükség is lesz
A ketyere kipattintható a szíjból, amire a töltéshez szükség is lesz [+]

Cserében a 40,3 x 10,5 x 15,7 milliméteres karperec szinte észrevétlen marad a csuklón (nap közben és éjjel sem zavaró a 19 grammos ketyere, de azért a mandzsettában megakad), a 20 napos gyártó által specifikált üzemidő pedig szerintem is összejön. A pontot az i-re a gumiszerű, hipoallergén műanyag pánt teszi fel, amely keskeny, könnyen csúszik a karon és számos luk garantálja az ideális viselést. Az egyetlen diszkomfortot az jelenti, hogy a töltéshez a Band 2-t nem elég levenni, a kütyüt magát a szíjból ki kell pattintani, és utána mehet a bölcsőre. Három hetente ennyi kényelmetlenség azért belefér, ennél több melót ad a Band, amikor tétlenség miatt mozgásra instruál.

USB-s töltőbölcső mozgat energiát a 70 milliamperórás telepbe
USB-s töltőbölcső mozgat energiát a 70 milliamperórás telepbe [+]

A kivitel minőségére szubjektíven és objektíven sem lehet panasz: a kézmosást és a kisebb ütődéseket állta, hiszen adott az IP67-es por- és vízálló védelem, plusz még -20 és +70 Celsius fokon is tesztelték, tizenkétszer 1,2 méterről leejtették és 24 órán át petrolátumban (köznyelvi formulájában: vazelinben) is megfürdették – ez hivatott a korrózióálló mivoltát bizonyítani. Akit a technikai paraméterek érdekelnek, a karcálló kijelző és az adonizált bevonatot kapott, méretes érintőgomb alatt egy nagy precizitású és ultratakarékos ADI gyorsulásmérő dolgozik, illetve a már említett pulzusmérő, míg az akkumulátor lítium-ion típusú és 70 milliamperórás.

A Mi Band 2 doboza
A Mi Band 2 doboza [+]

A küllemre alapvetően nincs panasz, a konstrukcióra odafigyeltek, a fekete, narancs, kék és zöld színopciók pedig garantálják, hogy csuklón a Mi Band 2 ne mutasson rosszul. Passzol a dologhoz a kartonszínű csomagolás minimalizmusa. A kis dobozka egyébként az aktivitásmérőn és az USB-s adapterbe menő töltőbölcsőn kívül még némi leírást kínál, a magyart is beleértve, ha a termék az Eustocktól kerül a vásárló birtokába.

A Mi Fit és összefoglaló

A beüzemelés nem nagy kunszt: szükség lesz egy Mi-fiókra, a Mi Fit iOS / Android app telepítésére, a Band feltöltésére és Bluetooth kapcsolat létrehozására a telefonon. Ezután már csak ki kell választani a Band 2-t a Fit programból és máris a mozgásé és az algoritmusoké a főszerep. A karkötő természetesen számolja a napi megtett lépéseket (tippem szerint egész pontosan) és kijelzi, hol tartunk a napi célhoz viszonyítva. A nagyjából félig magyarított szoftver pedig bőszen statisztikáz: grafikonon, számszerűsítve, kalóriára kalkulálva, percben és méterben is kijelzi, lábunk mennyit dolgozott, a napi mellett heti és havi lebontásban.


[+]

Büszke lépésrekordunk megosztható, az adatok pedig a Google Fitnesz és a WeChat fiókkal is szinkronizálhatók. Ha épp semmit nem csinálunk, a Band 2 finom rezgéssel figyelmeztet ennek egészségtelenségére (ez kikapcsolható), éjjel pedig az alvásminőséget statisztikázza, a karmozgás alapján megtippelve a könnyű- és mélyalvás arányát, illetve az álomban és ébren töltött összidőket. A legfőbb fitnesz funkció a pulzusszám mérés, és tapasztalatom szerint akkor a lehatékonyabb (értsd: nem írja ki, hogy sikertelen), ha a Mi Band eléggé az alkarra szorul (vagy a lábra, ott is lehet hordani), bár ilyenkor is előfordult 5-6 bmp-es eltérés öt egymás utáni mérés eredményei között, orvosi pontosságot tehát senki ne várjon.

A pulzusmérő épp mér, bár épp nincs mit
A pulzusmérő épp mér, bár épp nincs mit [+]

A mérést a telefonról és a karperecgombot megérintve is lehet kérni, valamiért az utóbbi a hatékonyabb, az előbbinél meg több a sikertelenséget jelző hibaüzenet. Fitnesz funkciókból ennyi jut, egy húszperces kocogás után elvileg ki kellett volna írnia a szoftvernek, hogy a lépés fajtája gyaloglás helyett futás volt, nem tette meg. Aki tehát komolyabb sportkövetésre vágyik, a Google Fithez kapcsolódó szoftvermegoldásokat válassza. Akad viszont jó pár extrafunkció. Ilyen a már említett rezgés és ikonjelzés, ha bejövő hívás vagy üzenet érkezett a párosított telefonra. Az óra egyébként akkor is felvillan, ha a felhasználó a karját megemeli.


[+]

A lustálkodásra figyelmeztető rezgésről már volt szó, és akkor is jár ilyen nemű visszajelzés, ha a felhasználó a napi lépéscélt teljesítette. Ébresztés is kérhető, bár ezt a Mi Fiten belül kell beállítani, akárcsak a ne zavarj üzemmód időtartamát, ergo nem a mobil ilyesfajta információit veszi át a karperec. Az értesítéskijelzés is erősen korlátozott: összesen öt telefonos alkalmazás jelzéseit lehet továbbítani a karperecre, és csak egy APP üzi jár, rezegtetéssel. Az értesítések ráadásul nem egyszer késve érkeztek meg, noha az SMS és hívásjelzés azonnali volt. Akad még egy funkció, ha androidos mobillal van párosítva: ha a karperecet hozzáadja a tulaj a Smart Lock védelemhez, a mobil képernyőzárja addig nem aktiválódik, amíg a Mi Band 2 a közelben van.


[+]

Összességében rendben van a Xiaomi új aktivitáskövetője, nem ígér sokat, amit viszont vállal, azt teljesíti. Azért nem lenne rossz, ha a jövőben legalább a hívófél neve és az értesítést küldő app neve felbukkanna az OLED kijelzőcskén, és a napi x számú, automatikus pulzusmérést is be lehetne építeni, mert jelenleg csak határozott utasításra hajlandó a Band a szívünk ritmusára odafigyelni. Egy FitBit Charge HR ráadásul sokkal funkciógazdagabb szoftverrel rendelkezik a Mi Fithez képest, a sporttevékenységek széleskörű naplózásával és egyéb statisztikákkal, persze vagy háromszor többe kerül.

Korrekt lett a Mi Band 2, bár még picit mérséklődhet az ára
Korrekt lett a Mi Band 2, bár még picit mérséklődhet az ára [+]

Mennyi az annyi – nyilván ez a kérdéskör helyezi a Mi Band 2-t a megfelelő kontextusba. A Mi Band 1s-t már tényleg roppant olcsón, 5 ezer forintért is be lehet szerezni, a 2-t viszont az egyik webshop 12 ezer forintért árulja, ami tekintélyes felár a pluszfunkciókért, és jóval több, mint amennyit a kínai piacon elkérnek. Ám még így is alávág a hazai kütyüpiac nagyobb szereplőinek kijelzős, pulzusmérős ajánlatainak, és ha ajánlani az öt számjegyű kezdőárral nem is tudom, abszolút megérdemelten sütöm rá a tetszett plecsnit, mert érdemben bővült a funkciólista, ügyes az érintésalapú kezelőgomb és egyébként észrevétlenül viselhető a lassan merülő karperec, miközben az anyaghasználatba sem lehet belekötni. Korrekt cucc.

Xiaomi Mi Band 2

Bone123

A tesztkészülék az Eustock jóvoltából jutott el hozzánk. Vásárláshoz kérem, kattintson ide!

A cikk elkészítésében a Telekom 4G/LTE mobilinternet volt segítségünkre.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés