Hirdetés
Bevezető
A relatív kisméretű csúcsmodellek piaca meglehetősen szűk. Miután az ASUS kiesett, a Vivo pedig nem hozza felénk az X200 Minit, ezért kvázi három szereplőnk van: a Galaxy S25, a Pixel 9 és a friss Xiaomi 15. Mi a kompakt csúcsmodellek legsarkallatosabb problémája? Hogy kicsi készüléktestbe kicsi akkumulátor fér csak be, ami az üzemidő kapcsán követel meg kompromisszumot. Ezen a Samsung nem óhajtott idén változtatni, maradtunk 4000 mAh-s kapacitásnál, a Xiaomi viszont meglépte azt, amit a koreai gyártótól vártunk: szilícium-karbon technológiára váltottak és akkora akkut tettek a friss holmiba, ami lepipálja a teljes középkategóriás, ennél jóval nagyobb térfogatú telefonok képességeit is.
Viszont máskülönben nem nagyon piszkálták a masinát. Akárcsak a Samsung. Persze megkapta a Qualcomm csúcskategóriás chipsetét, meg persze az Android rendszerből is a legújabb futkos rajta, de amúgy méretben nem sokat változott (0,1 mm-rel csökkent minden irányban), a tömege szintén kvázi ugyanaz, mint tavaly, ránézésre ugyanazok a kamerák ülnek a hátulján, változatlannak tűnik a kijelző, viszont ők is felkerekítették az eddigi 8 GB RAM-mal szerelt alapmodellt 12 GB-osra. És ennyi.
Persze ettől függetlenül érdemes megvizsgálni a terméket, hiszen tavaly ilyenkor a 14-es a kamera belső párásodásával borzolta a kedélyeket, illő megnézni, hogy miképp változott az üzemidő, a villámgyors Snapdragon 8 Elite mennyire melegszik fel, de nagy meglepetésekre nem készültünk, hacsak az árazás kapcsán nem. Ám elmúltak azok az idők régen, amikor a Xiaomi még arról volt híres, hogy a nagy gyártók tudáslistáját szinte féláron adja: most már ők is nagy gyártók, ezért aztán pont úgy is áraznak, viszont náluk legalább 256 GB-ról (UFS4) indulnak a tárhelyopciók, ezért pedig 400 000 forintot kell a boltban hagyni. Tavaly ugyanennyi pénzért 512 GB-ot és töltőfejet is kaptunk.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!