UMi Zero - Zorro álarca

Bevezető, tartozékok

Már nem csak arról beszélgetünk a mobilos iparág tekintetében, hogy a nagyobb gyártók dominálnak, hanem pont az a helyzet, hogy a kisebb, feltörekvőben lévő cégek kezdik kiénekelni a sajtot az A-brandek szájából. A Xiaomi tökéletesen megmutatta, hogyan kell pár év alatt egy több tízmillió dollár értékű vállalatot felépíteni, ám nem ők az egyetlenek Kínából, akik többre hivatottak. Az UMival már korábban megismerkedhettek olvasóink, hiszen az X3 már megmutatta magát a szerkesztőségünkben, ami ha nem is tudta megteremteni igazán a "na látjátok így kell ezt csinálni" érzést, mégis igencsak jól teljesített.

UMi Zero kézben tartva
[+]

Az UMiról egyébként kevés információ található az interneten, ám az kevésbé meglepő, hogy központjuk helyszínének Shenzent választották. A cég egyébként önmagáról azt nyilatkozza, hogy ők egyáltalán nem átlagos márka akarnak lenni, hanem globálisan ismertté válnának, pont azért, mert olyan termékekkel szállnak versenybe, ami szerintük segít élvezni a mindennapokat. Az igazság inkább odaát van, mindenesetre tavaly már több okostelefont és phabletet is bemutattak, ami kezdi jelezni az eltökéltségüket.

Umi Zero

Előbbi, vagyis a mobilos csoportba tartozik tesztalanyunk, a Zero, mely az UMi első unibody házba csomagolt készüléke, méghozzá elöl-hátul Gorilla Glass üveggel ellátva. Hogy a cég mennyire büszke erre a modellre, azt jól jelzi, hogy már a weboldal about us szekciójában is szó esik a telefonról, ami az UMi legvékonyabb terméke is egyben, az árazása megint jól sikerült, a nyolcmagos processzor süvít, az akkumulátor teljesítménye viszont a vállalat szavaival ellentétben nem fogja meggyőzni majd a tulajdonost.

UMi Zero doboz
[+]

Igencsak lehet szeretni, ha már a tálalás is nyálcsorgató, márpedig a GeekBuying jóvoltából hozzánk érkező Zero dobozában található cuccok elrendezése átlagon felüli ízlésre utal. Ha a fedelet eltávolítjuk, akkor a képen is látható látvány tárul elénk, középen magával a telefonnal, valamint a használati útmutatókkal. A mobil mellé jár egy igazából semmire nem jó, viszont vagány külsejű és Z alakú "tok", balról egy külön kis dobozkában rejtőzik a töltőfej, jobbra ugyanilyen megoldásban csücsül a microUSB kábel, sajnos a headset kimaradt, pedig Távol-Keleten ez filléres mulatság lett volna.

Külső

A Zerót nagyon misztikusnak tűnő, fekete színösszeállítású fotókon lehet megszemlélni, ami ad egyfajta vágyom rá érzést. Amikor először kézbe vesszük a telefont, már akkor tapintható a minőségi összeszerelés, hiszen az előlapon és a hátlapon található, 0,55 milliméter vékony Gorilla Glass 3 üveg, valamint az oldalt körbefutó, repülőgépeknél is használatos alumínium keret igen kellemes összhatást produkál, és még erősebb tekergetés esetén sem reccsen meg, szóval az összeszerelést is példásan végezték a gyárban. A 146 x 70,5 x 6,4 milliméteres méretek meggyőzek, ám arról muszáj beszélni, hogy elég nyúlánk, azaz hosszúkás a készülék, így hiába nagyon vékony, a képernyő bal felső sarkának elérése csak a nagyobb tenyérrel rendelkezők számára lehetséges mozdulat. A 145 grammos tömeg átlagos, pont arra jó, hogy érezzük azért zsebünkben a telefont.

UMi Zero elölről
[+]

Már a hivatalos weboldalon is mindenhol az arcunkba tolja az UMi, hogy mennyire fantasztikus az előlap legnagyobb részét elfoglaló 5 hüvelykes, 1080 x 1920 pixel felbontású Super-AMOLED kijelző. Valljuk be, a négyzethüvelykenként elterülő 440 pixel már tűéles képet biztosít, a jól szaturált, helyes kalibrációjú színek pedig élénkek, nagyon jó ránézni erre a kiváló betekintési szöggel rendelkező megjelenítőre, még ha fényereje nem is annyira meggyőző, mint például az IPS paneleké. A napfényben való láthatósággal így a téli hónapokban biztosan nem lesz probléma, nyáron már talán egy kicsit jobban kell árnyékos helyeket keresni. A Zero magassága annak is köszönhető, hogy alul aránylag nagy helyet hagytak a gyenge háttérvilágítással rendelkező menü, kezdőképernyőre ugrás és vissza gomboknak, felül pedig szintén nagy területen figyelhető meg a beszédhangszóró, a távolság- és fényérzékelő szenzorok, valamint a 8 megapixeles előlapi kamera, kimaradt viszont sajnos a ledes visszajelzés. Nyilván ez elég kellemetlen, ám legalább az UMi próbált valamilyen pót megoldást alkalmazni, így a vezérlőgombok világítása pulzál, ha elmulasztottunk valamilyen eseményt.

UMi Zero oldalról
[+]

Kijelző-teszt
Mérés UMi Zero HTC Desire 816 Huawei Ascend G7 Sony Xperia T3
Fehér fényerő 299 (335) nit 353 nit 412 nit 556 nit
Fekete fényerő 0 nit 0,34 nit 0,48 nit 0,47 nit
Kontrasztarány végtelen 1038:1 859:1 1182:1
Színhőmérséklet 7590 K 11161 K 7970 K 7531 K

Hogyan mérjük a kijelzőt?

Hirdetés

Igazán kényelmes kézbe venni a telefont, ami az oldalsó, lekerekített formatervvel rendelkező, az antennák miatt négy helyen megszakított fém keretnek köszönhető. Nincsenek összeillesztési problémák, kellemesen simul tenyerünkbe a kütyü. Jobboldalon egy kettő az egyben megoldású tálca látható, így ezt kihúzva tárul elénk a microSIM és a microSD kis kivágása. Felül vehető használatba a microUSB csatlakozó, ami annyiból logikus, hogy töltés közben sem fog feltétlenül zavarni az alul tekergő kábel, ha nyomogatjuk a telefont. Bal felül kapott helyet a hangerőszabályzó billentyű és a bekapcsológomb, ez a jobbkezesek felhasználóknak némi megszokást és sok kellemetlenséget ígér. A fülhallgatót alul lehet a készülékhez kapcsolni, közvetlenül a kimenet mellett pedig a beszédmikrofon vehető szemügyre.

UMi Zero hátlap
[+]

A hátlap üvegből készült, a Corning megoldása elvileg jobban ellenáll majd a karcoknak, mint hagyományos társai. Az biztos, hogy szépség ide vagy oda, gyorsan összetapicskoljuk majd, ami engem mindig zavart egy kicsit. A letisztult felület egységét bal felül bontja meg a 13 megapixeles kamera és a két tónusú ledes villanó, középen egy UMi felirat látható, alul pedig a hangszórónak vágtak egy egy résnyi helyet. A unibody kialakítás miatt a borítást nem lehet leszedni, így az akkumulátort nem fogjuk házilag cserélni.

Hardver, szoftverezettség

A Zero az UMi jelenlegi csúcsmodellje, amit a motorháztető alatt lakozó 28 nanométeres csíkszélességű MediaTek MT6592 is bizonyít. Az ARMv7 architektúrájú processzorban nyolc darab Cortex-A7 mag található, amik maximum 2 GHz-en órajelen képesek ketyegni, és tudnak akár egyszerre működni, vagyis egy true octa-core CPU-ról beszélünk. A grafikus gyorsítást a 700 MHz-es órajelen pörgő Mali-450MP4 végzi, RAM-ból pedig 2 GB került a készülékbe. A 16 GB-os belső tárhelyből nagyjából 12,5 GB-ot lehet szabadon felhasználni. Ha valaki nem vágyakozik két SIM-re, akkor az egyik slotot ugye microSD-ként használhatja, így akár plusz 64 GB-os kártyával is kibővíthetjük az adattároló méretét. A rezgőmotor nem túl erős, ilyen módba és zsebre téve a telefont sétálás közben már aligha vesszük észre az értesítéseket.

Teljesítmény-teszt
Benchmark UMi Zero Sony Xperia M2 Aqua Samsung Galaxy Grand Prime DuoS Huawei Ascend G620s
Chipset MediaTek MT6592 Snapdragon 400 Snapdragon 410 Snapdragon 410
AnTuTu 5.x Benchmark 32497pont 18500 pont 20846 pont 18781 pont
Vellamo Browser 2056 pont 1760 pont 2135 pont 1873 pont
Vellamo Metal 990 pont 745 pont 864 pont 748 pont
SunSpider 1.0.2 1230,6 ms 1480,3 ms 1103,3 ms 1186,6 ms
Geekbench 3 (single) 447pont 345 pont 464 pont 482 pont
Geekbench 3 (multi) 2484 pont 1109 pont 1420 pont 1432 pont
GFXBench Manhattan onscreen nem indult el 6,9 fps 6,4 fps 3,9 fps
GFXBench Manhattan offscreen nem indult el 1,7 fps 1,7 fps 1,8 fps
GFXBench T-Rex onscreen 12,0 fps 15,4 fps 12,8 fps 9,3 fps
GFXBench T-Rex offscreen 13,0 fps 5,9 fps 5,2 fps 5,2 fps

Tökéletesen látszik a pontszámoknál, hogy a MediaTek nyolcmagosa jelentős előnyben van a Qualcomm középkategóriás, négymagos megoldásaihoz képest, és ez grafikai téren sincs másképpen. A processzornak alapvető feladatok ellátása esetén nem szabadna bajba kerülnie, ám az optimalizáció egyáltalán nem sikerült jól, így ha a menüben szaladgálunk, akkor minden második körnél máris megdöccen a szoftver. Hatványozottan igaz ez akkor, ha egy kicsit magára hagyjuk a telefont, mert ilyenkor kell egy-két másodperc, mire magához tér a kütyü. A mérnöki galibát az mutatja meg még jobban, hogy a programok jól futnak, vagyis amit nem az UMi csinált, a sokkal pörgősebb, legyen szó összetett alkalmazásokról, vagy akár újabb játékokról. A melegedés egyébként a hátlap felső részén érezhető, kicsit már túlságosan is felhevül az üveglap ezen része, ha sokáig nyüstöljük a mobilt.

UMi Zero Screen Shot UMi Zero Screen Shot

Tesztalanyunkon az Android 4.4.2 KitKat operációs rendszer futott, amit szinte érintetlenül hagytak, mindössze annyi különbséget fedezhetünk fel, hogy a virtuális formában megjelenő menü gombnál egy karikába zárt UMi felirat köszön vissza. Érdekesség egyébként, hogy a telefon gyárilag rootolva érkezik, hiszen ott figyel a SuperUser a programok között, az "OTA" frissítés is úgy érkezik, hogy a microSD kártyáról kell telepíteni az új szoftvert. A zöld robotos rendszert valószínűleg az emberek kilencvenöt százaléka ismeri, pár szóban azért mégis érdemes pár dolgot részletezni. A menüben 4x5-ös elrendezésben láthatóak az ikonok, melyek akár a főoldalakra is kirakhatunk, a widgetekkel egyetemben. A billentyűzet szintén gyári, szerintem ez az egyik legkényelmesebb klaviatúra, amely még prediktív szövegbevitelre is képes. A legördülő információs függönyt lényegében mindenhonnan elérjük, ez tartalmazza az értesítéseket, valamint a gyorsbeállítások kapcsolóit. A névjegyzékben kereshetünk számok és betűk alapján, a kontaktokhoz név, telefonszám, email, cím, fontos dátum, csoport, megjegyzés kapcsolható. A naptár napi, heti, havi és napló nézetet tartalmaz, a számológép tudományos műveleteket is tud végezni. Plusz funkció még, hogy három ujjunkat a kijelzőn felfelé tolva képernyőképet rögzíthetünk.

UMi Zero Screen Shot UMi Zero Screen Shot

Az előbb említett SuperUser mellett legfőképpen az alapvető androidos alkalmazásokkal látták csak el a telefont: biztonsági mentés, fájlkezelő, böngésző, email kliens, hangrögzítő, navigáció, térkép, számológép, naptár, valamint zene- és videolejátszó képezi a repertoár legnagyobb részét. Van még azért a Teendő, ahová emlékeztetőket írhatunk fel (csak szöveg mehet ide, jelezni nem tud), elemlámpa és ébresztőóra. Ennyi. Valószínűleg a Play Áruházat sűrűn fogják majd látogatni a Zerók tulajdonosai.

Multimédia, kamera

A hátlapon egy autofókuszos, 13 megapixeles kamerával lőhetünk fotókat. Az f/1.8 apertúrájú Sony IMX214 szenzor 6 lencséből áll, ami elvileg 30 százalékkal több fényt képes átereszteni, mint az ennél gyengébb megoldások, a Focus Pixel pedig az élesítést segíti, elvileg 0,3 másodperces exponálási idővel. A fényképező mellé egy dupla tónusú ledes villanó dukál, mely zseblámpaként is használható, és természetesebb fényt bocsát ki a sima társainál. A szoftver azonnal lehetőséget ad a vaku bekapcsolására, valamint Full HD felbontású videók és normál felvételek készítésére. Válthatunk egyébként a 8 megapixeles előlapi kamerára is. A három pontocska a módokat rejti, HDR, gesztusfelvétel, arcszépítés, élő fotó, sorozatfelvétel, panoráma, és gömbpanoráma tartozik ide. A beállításokban piszkálhatjuk az expozíciót, a színhatást, a fehéregyensúlyt, az önkioldót (2, 10 másodperc), az ISO-t, valamint a felbontást. Itt egyébként érdekes módon 20 megapixelt enged szoftveresen a telefon, én maradtam inkább az eredeti felbontásnál.

UMi Zero kamera
[+]

A hosszas csinnadratta után sajnos kevésbé jó fotókat kapunk. Persze egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy használhatatlanok, de a közepes vonalélesség és a jó makró mellett mást nem nagyon lehet pozitív kritikával illetni. Nagyon sok például a képzaj, mely a felhőknél látszik leginkább, szoftveres élesítés nincs, és a dinamikatartomány is maximum átlagosnak mondható, a sötét részeken lévő dolgok már kevésbé kivehetők. A HDR üzemmód persze sokat javít ezen (lásd 7-es és 8-as kép közötti különbség), de az általánosságban elmondható fakóság ekkor sem változik jobb irányba. A vakuval külön gond van, ugyan a két tónusú led miatt tényleg szebbek a színek, a kamera nem akkor menti a képet, amikor a legnagyobb a fényerő, hanem valamikor utána, így viszont habár zseblámpaként erős a fényforrás, fotózáskor elég gyenge eredmények születnek. A videók már egy fokkal jobbak, eme kékkel kiemelt linkre kattintva lehet elérni tesztfelvételünket, mely aránylag éles és részletgazdag, és a hangok sem vészesek.

UMi Zero oldalról
[+]

A zenelejátszónál elég lenne azt mondani, hogy jól működik, ám némi elemzésbe azért belebonyolódnék. A kicsit többre vágyó felhasználók előadók, albumok, számok és listák szerint tudják kiválogatni a dalokat, az érzékenyebb fülűek pedig a hangszínszabályzóval játszadozhatnak egy sort. Kihangosítva ugyan nem szól rosszul a telefon, mondjuk közepesen hangos csak, legalább nincs torzulás, ettől függetlenül sem így, sem pedig egy telefonhoz használt fülessel nem érződik jelentősen az equalizer állítgatása. Ahhoz viszont mindenképpen csatlakoztatni kell a headsetet, hogy a rádiót elindítsuk, ugyanis ez a tartozék szolgál antennaként.

UMi Zero Screen Shot UMi Zero Screen Shot

A videólejátszó szintén fapados, pedig a Super-AMOLED kijelzőn már azért bátran neki lehet látni akár egy hosszabb film végigizgulásához is. Az MP4-et csont nélkül viszi, legyen HD vagy Full HD felbontású, a DivX tartalmakkal viszont meggyűlik a baja a szoftvernek, nekünk pedig a feliratokkal akad majd gondunk, ha a hangyányi méretet nagyobbra állítanánk. Kútba ugrani persze nem kell, hiszen most is tudunk megfelelő szolgáltatásokat nyújtó applikációkat letölteni a Play Áruházból.

Adatkommunikáció, akkumulátor, összegzés

A Zerónak van két nagyobb hiányossága, az egyik a 4G/LTE támogatás, helyette a HSPA segítségével 21,1 Mbps letöltési és 5,76 Mbps feltöltési sebességet érhetünk el internetezés esetén, a másik pedig az NFC kifelejtése, bár ez még mindig sokakat hidegen hagyó dolognak számít. Van viszont egy nagy előnye is a telefonnak, méghozzá az, hogy két SIM-et kezel, bár csak akkor, ha microSD-t nem akarunk használni, ugyanis a második microSIM helyére microSD-t is bepattinthatunk. Ha nem ezt választjuk, akkor a két kártya együtt lóg a hálózaton, de csak addig, ameddig valamelyikről hívást kezdeményezünk, ekkor ugyanis a másikon már sem netezni, sem pedig csevegni nem lehet. A hívásminőség abszolút megfelelő, a maximális hangerő is rendben van, és zajos környezetben is érthető marad partnerünk beszéde. A telefon rendelkezik kétcsatornás, DLNA-ra és internetmegosztásra képes WiFi-vel, A2DP-s Bluetooth 4.0-val, valamint A-GPS modullal, sajnos nincs GLONASS támogatás, így azért kell a telefonnak egy perc, hogy pontosan meghatározza helyzetünket. A microUSB csatlakozó OTG-képes, vagyis külső eszközöket is tudunk majd a mobilhoz csatlakoztatni.

UMi Zero Screen Shot UMi Zero Screen Shot

Van Chrome és AOSP-alapú gyári böngésző, mindkettő sebesen végzi a dolgát. A Flash-t sajnos már egyik sem kezeli, ettől függetlenül az internetezési élménnyel egyáltalán nincs gond, a weboldalak gyorsan betöltődnek, a kijelző pedig elég nagy részt képest megjeleníteni, ha pedig nem látjuk rendesen a szöveget, akkor két ujjal belenagyíthatunk, majd duplán a képernyőre koppintva a szélekhez igazodnak a sorok. A rendszermemória számos lap megnyitásához elegendő, öt-hat oldal között anélkül váltogathatunk, hogy a rendszer újratöltené azokat. A könyvjelzők és az offline olvasás könnyedén elérhetők, privát böngészést viszont csak a Chrome-ból indíthatunk.

UMi Zero akkumulátor
[+] Apple iPhone 4 vs. UMi Zero

Értékelés: UMi Zero
Külső
Ergonómia 8 pont
Anyaghasználat 9 pont
Összeszerelés minősége 9 pont
Kijelző mérete, minősége 8 pont
Belső
Kezelhetőség 7 pont
Sebesség 6 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 10 pont
Felhasználói felület élménye 8 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 8 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 7 pont
Multimédia
Vizuális 8 pont
Audio 7 pont
Egyebek
Üzemidő 6 pont
Ár/érték aránya 7 pont
Hogyan értékelünk?

A hivatalos oldalon nagyon hirdeti az UMi, hogy a hátlap alatt megbújó 2870 mAh kapacitású akkumulátor milyen hosszú üzemidőt garantál, a gyártó szerint 22 óra beszélgetési és 4-5 napnyi készenléti időt tudunk kihúzni belőle (utóbbi még talán igaz, ahogy a fenti képernyőképen is látszik, ilyenkor nem merül lényegesen a telefon). Hogy pontosan hol került porszem a gépezetbe, azt nem tudom, de a telefon egy nap alatt minden különleges igénybevétel nélkül lemeríthető, ha mondjuk 3G-s böngészésre, némi játékra, valamint telefonálásra használjuk. A videók HD streamelésénél sem jobb a helyzet, maximum 4-5 óráig tehetjük meg ezt. A turbó töltés viszont jó dolog, negyed óra alatt 0-ról 35 százalékos töltöttség nyomható a telepbe.

Az UMi Zero Kínából származik, ahol nagyon árérzékeny a nép, nem véletlen, hogy a vállalat is próbált megfelelő árcímkét kitalálni legújabb zászlóshajója számára. Ez végül 207 dollárt, vagyis vámmal és minden költséggel együtt nagyjából 72 ezer forintot jelent, ami elgondolkodtatja az embert. Először is itt a nagyon minőségi, elöl-hátul Gorilla Glass 3 üveggel védett, rendkívül vékony készülékház, amiben egy viszonylag erősnek számító nyolcmagos processzor végzi a munka oroszlánrészét. A napos oldalra sorolható a kiváló színeket megjelenítő, Full HD felbontású Super-AMOLED kijelző, valamint az átlagoshoz képest többet nyújtó, Sony szenzorral ellátott kamera is, szóval eddig nem lehet belekötni a telefonba. A nagy probléma az akkumulátor teljesítményével van, itt vagy füllentettek a cégnél a kapacitással kapcsolatban, vagy valamit nagyon rosszul optimalizáltak, mivel a körülményekhez képest elég gyorsan le tudjuk nullázni a telepet. A rendszersebesség idegesítő akadozásai is erre utalhatnak, de valamelyest reménykedésre adhat okot, hogy mi találtunk frissebb szoftvert, ami ezeken a dolgokon ugyan nem sokat javított, de vélhetően jönnek még további frissítések. Jelenleg azonban rögtön ott van ellenfélnek a kevésbé kecses, "csupán" HD megjelenítővel szerelt, de olcsóbb és hazai garanciával rendelkező Prestigio MP 5508 DUO, vagy a már kifutónak számító, de még mindig rendkívül jó ajánlatnak mondható LG G2. Az árát alapesetben mindenképpen megérné az UMi újdonsága, ám a szoftveres akadások, valamint a gyenge üzemidő miatt nem tudok neki most plecsnit adni, ha ezeket majd a későbbiekben javítják egy szoftverfrissítéssel, akkor más lesz a helyzet.

Legendd

A tesztkészülék az GeekBuying jóvoltából jutott el hozzánk. Vásárláshoz kérem, kattintson ide!

A cikk elkészítésében a Telekom 4G/LTE mobilinternet volt segítségünkre.

Specifikáció

UMi Zero
UMi Zero Általános
Technológia GSM/UMTS
Méret 146 x 70,5 x 6,4 milliméter
Tömeg 145 gramm
Színvariációk fekete
SIM-foglalat microSIM (2 db)
Kijelző
Kijelző átlója 5 hüvelyk
Kijelző felbontása 1080 x 1920 pixel (440 ppi)
Kijelző típusa Super-AMOLED kapacitív érintőkijelző
Színárnyalatok száma 16 millió
Hardver
SoC típusa MediaTek MT6592
Processzor típusa 2 GHz-es, nyolcmagos ARM Cortex-A7
Processzor csíkszélessége 28 nm
Processzor utasításkészlete ARMv7
Grafikus chip Mali-450 MP4
RAM mérete 2 gigabájt
Memória
Telefonkönyv kapacitása dinamikus
SMS memória dinamikus
Belső tárhely 16 GB, ebből 13,24 GB szabadon felhasználható
Memória bővíthetősége microSD (64 GB-ig)
Adatátvitel
Frekvenciasávok GSM 900/1800/1900
UMTS 850/900/1900/2100 MHz
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA/ LTE van / 21,1 Mbps / 5,76 Mbps / nincs
LTE nincs
IrDA / Bluetooth nincs / 4.0 (A2DP)
WiFi 802.11 b/g/n, WiFi hotspot, WiFi direct
USB microUSB 2.0
Push-to-talk / RSS nincs / van
GPS vevő van
GLONASS nincs
NFC nincs
Alapfunkciók
Profilok néma/rezgés
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés van / van
Hangrögzítés van
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform Android 4.4.2 (KitKat)
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Játékok demok
Valutakonverter telepíthető
Extra szoftverek Elemlámpa, SuperSU
Multimédia
Fő kamera 13 megapixeles, autofókuszos, dupla ledes villanó
Másodlagos kamera 8 megapixeles
Videófelvétel 1080p @ 30 fps
Zenelejátszó szoftver van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó van
FM-rádió van
Üzemidő
Alap akkumulátor 2780 mAh-s lítium-ion
Készenléti idő 4-5 nap
Beszélgetési idő 22 óra
Zenelejátszási idő 48 óra
Egyebek
3,5 milliméteres jack kimenet, giroszenzor
  • Kapcsolódó cégek:
  • UMi

Azóta történt

  • Mobilarena TV: a gazdaságos telefon

    Mai adásunkban a Tesco saját forgalmazású készülékét teszteljük, mely négymagos processzorral, kellemes árral, és jó kijelzővel kecsegtet.

  • Op3n Dott telefon - a legkisebb is számít

    A Tesco saját forgalmazású telefonja igencsak kellemes áron kínál megfelelő alternatívát, hiszen négymagos processzor, IPS kijelző és két SIM-kezelés jellemzi.

  • InFocus M2 - a gyakorlat tenné a mestert

    A Foxconn műhelyéből származik, de InFocus néven lép piacra az a készülék, ami 4,2 hüvelykes HD kijelzőt, Snapdragon 400 SoC-t és felemás külső kapott.

  • THL 4000 - telepi gyerek

    A kínai vállalat újdonsága ugyanazt a négymagos MediaTek processzort hordozza magában, mint a konkurensek, ám az energiaforrása 4000 mAh-s, így jól bírja üzemidővel.

Előzmények

  • Jiayu S2 - színes álomvilág

    A kínai gyártó terméke nyolcmagos processzorral és Full HD felbontású, 5 hüvelykes kijelzővel szeretne hódítani, szép a formaterv, jó az anyaghasználat.

  • Karbonn Titanium X - nincs benne X-faktor

    Az indiai cég csúcsmodellje Full HD felbontású kijelzővel, négymagos MTK processzorral és 13 megapixeles kamerával venné fel a versenyt a konkurensekkel.

  • Philips Xenium W6500 - harcol a jó helyért

    Philips okostelefon ritkán jár nálunk, tesztalanyunk a középkategóriában szeretne sikeres lenni qHD IPS-kijelzőjével, négymagos processzorával, és kiváló színösszeállításával.

  • UMi X3 - umiverzum

    Kínából érkezett, papíron meglepően sokat tud, többféle módon is be lehet szerezni, de messze nem hibátlan. Egy a sok közül, de a paletta felső részéről kiválasztva.