Hirdetés

Sony Xperia 1 VI - egyből hat

Vesztett egyéniségéből, de jobb lett a mobilpiac elit szegmensének japán különce.

Bevezető, külső, doboz

Az IDC adatai szerint 40%-ot zuhantak a Sony mobil divíziójának eladásai 2023-ban Japánban, ahol a 125 milliós lakosság éves szinten 30 millió okostelefont vásárol. Nagyjából 1 millió eladott készülék volt Xperia, amivel a Sony hazájában még mérhető szinten maradt, sőt, az Apple mögött megcsípte a második helyet. (Igen, ez azt jelenti, hogy az Apple toronymagasan dominálja a japán piacot.) Mindezek ellenére a Sony nem tervezi az LG sorsát követni, a cég szóvivője a Bloombergnek azt nyilatkozta, fontosnak tartják a mobiltelefonok fejlesztését.

Xperia 1 VI elölről
Xperia 1 VI elölről [+]

Jelen állás szerint viszont úgy tűnik ez a fejlesztés azt is jelenti, hogy változtatnak az eddigi megközelítésen és fejet hajtanak a nagyközönség igényei előtt. Például azzal, hogy a 9:21 arányú kijelzőt 9:19,5 arányúra cserélik az aktuális Xperia 1-en, a szoftvert egyszerűsítik, a teleobjektív pedig immáron távolabbra lát. Elvesztette következetességét a Sony és egyediségét ezzel az Xperia? A legkevésbé sem, a 162 x 74 x 8,2 milliméteres alumínium keretből és Gorilla Glass Victus üvegekből összeálló 192 grammos téglatest ugyanolyan masszív és jól összerakott, az IP65/68-as védelmének köszönhetően pedig vízbe is mehetünk vele.

Balra a még 9:21 képarányú Xperia 10 VI, jobbra az Xperia 1 VI
Balra a még 9:21 képarányú Xperia 10 VI, jobbra az Xperia 1 VI [+]

A keret recés, a hátlap pedig anyagában texturált a könnyebb fogás érdekében. A hangerőszabályzó és az ujjlenyomat-leolvasós bekapcsoló gomb a keret jobbján kényelmesen elérhető magasságban, alattuk pedig a kétállású kameragomb, mely a telefont fektetve tartva pont a mutatóujj hegyére esik. Az ujjlenyomat-leolvasó gyors és pontos, ami jól jön, lévén arcazonosítás nincs. A keret balja üresen maradt, felül viszont a mikrofon mellett ott a 3,5 mm-es audio jack, melyhez új áramkört terveztek.


[+]


[+]

Alul ott a kézzel nyitható SIM-tálca egy darab nanoSIM-nek és egy microSD-nek. A telefon kezel egyszerre két SIM-kártyát, de a másodlagos csak eSIM lehet. A SIM-tálca most is kézzel nyitható, és ez az Xperia sem indítja magát újra kártyacsere miatt. Szintén alul található a Type-C csatlakozó, mely USB 3.2-es, OTG-képes, PD 3.0-s és PPS gyorstöltést felvesz és videós kimeneti portként is használható. Sony Alpha kamerákkal az Xperia 1 továbbra is képes külső kijelzőként működni.


[+]

A hátlap nem változott tavaly óta (csak kicsit szélesebb lett), vagyis a kamerahármas a bal felső sarokban található és alig emelkednek ki a hátlap síkjából. A Sony felirat középen, felül egy NFC ikon, alul pedig egy Xperia logó. A hátlap alatt ott a Qi tekercs, amivel vezeték nélküli töltést 15 W-ig felvesz a telefon és 4,5 W-ot le is tud adni. Nálunk a fekete modell járt, amin sötét színnel vannak a feliratok is, és nem túlzás ha azt mondjuk, hogy az idei felhozatalból (eddig) ez a mobil rendelkezik a leginkább letisztult külsővel. Van ezüst és khakizöld modell is egyébként, hazájában pedig vörös színű változat is.


[+]

Elölről szimmetrikus kávákat láthatunk, amik sztereó hangszórókat rejtenek alul és felül. Fönt a keretben kapott helyet a 12 megapixeles előlapi kamera is, viszont az értesítésjelző LED már nincs meg. Mielőtt rátérnénk a kijelzőre, gyorsan említsük még meg azt is, hogy az újrahasznosított anyagokból készülő és műanyagmentes csomagolásban a telefon mellett csak garanciajegyet találunk majd, se tok, se töltő, se kábel 609 990 forintért.


[+]

Kijelző, multimédia

Van, amikor a fősodornak igaza van, és a képaránnyal ez a helyzet. A korábbi modellek által használt mozis 21:9 (vagyis 9:21) túl hosszúkás volt, a 9:19,5 jóval kényelmesebb gépelni, olvasni és egyszerűen a telefont használni. Az egyetlen hátrányt filmezéskor tapasztalhatjuk, de túl lehet élni a két vékony csíkkal a Sony LTPO OLED paneljének tökéletes feketéivel. A 6,5 hüvelykes méreten viszont idén már csak 1080 x 2340 pixel terül szét, ami a korábbi 4K felbontást FHD+-ra csökkenti. 399 ppi-vel ebben a méretben sem látunk majd pixeleket a panelen, a hardver pedig üzemidőben köszöni meg nekünk, hogy kevesebb képpontot kell mozgatnia. Viszont tény, hogy a Sony csúcsmobilok egyedi tulajdonsága volt eddig a 4K-s panel, míg FHD felbontású OLED-et pedig már százezer alatt is találunk például a CMF Phone 1-ben.


[+]

A Gorilla Glass Victus 2 edzett üveggel fedett kijelző papíron 1 és 120 Hz közötti adaptív frissítésre képes és 240 Hz az érintési mintavételezés. Gyakorlatban a dinamikus képfrissítés 15 Hz-ig vesz vissza, onnan pedig 60 Hz-ig van több érték (24, 30, 40, 48 Hz), majd 60 után egyből 120 Hz. A köztes 90 valamiért kimaradt. Megvan a HDR10 és a HLG támogatás, BT.2020 színtér lefedése, és a Widevine L1-es szint is, viszont a Sony által a tesztre küldött modellen a Netflix valamiért nem támogatta a HDR tartalmakat, de a YouTube és a natív videólejátszó igen.

(forrás: Mobilaréna) [+]

Kézzel állítható a fehéregyensúly a beállítások közt, van mindig éber kijelzés, videóminőség javító a Sony Bravia tévéken szerzett tapasztalatok alapján, valamint készítő mód is. Utóbbi arra törekszik, hogy a legjobb minőségben úgy mutassa be a telefon képernyőjén megjelenő tartalmat, ahogy az elkészült. Az ehhez szükséges adatokat az adott alkalmazásoknak kell szolgáltatnia, a Netflix például tudja ezt. A készítő üzemmód bekapcsolható az egész rendszerre, illetve meghatározott alkalmazásokra. Ha előbbit választjuk, az hatással lesz a panel színhőmérsékletére és a fényességére is, lásd a táblázat második oszlopában.

Kijelző-teszt (a táblázat szétnyitható)
Mérés Sony Xperia 1 VI Xperia 1 VI (készítő) Xiaomi 14 Ultra iPhone 15 Pro Max Samsung Galaxy S24 Ultra Asus Zenfone 11 Ultra
Képátló 6,5 hüvelyk 6,5 hüvelyk 6,8 hüvelyk 6,7 hüvelyk 6,8 hüvelyk 6,78 hüvelyk
Felbontás 1080 x 2340 1080 x 2340 1440 x 3200 1290 x 2796 1440 x 3120 1080 x 2400
Technológia HDR10 LTPO AMOLED HDR10 LTPO AMOLED 12 bit HDR10+ / Dolby Vision LTPO AMOLED Super Retina XDR OLED (LTPO) HDR10+ Dynamic AMOLED 2X HDR10 LTPO AMOLED
Képfrissítés adaptív 120 Hz adaptív 120 Hz adaptív 120 Hz adaptív 120 Hz adaptív 120 Hz adaptív 120 Hz, játék 144 Hz
100% fehér fényerő 736 / 1417 nit 817 / 1536 nit 493 nit 834 nit 670 nit 774 nit
Pontszerű fehér fényerő 2088 nit 2088 nit 1392 nit 2256 nit 2513 nit 2351 nit
Fehér fényerő (minimum) 1,9 nit 2 nit 2 nit 1,9 nit 0,8 nit 3,5 nit
Fekete fényerő 0 nit 0 nit 0 nit 0 nit 0 nit 0 nit
Kontrasztarány végtelen végtelen végtelen végtelen végtelen végtelen
Színhőmérséklet 7195 K + kézi 6790 K 7144 K + kézi 6697 K + TrueTone 7338 K + kézi 7687 K + kézi

Hogyan mérjük a kijelzőt?

Az biztos, hogy ez az eddigi legfényesebb kijelzővel szerelt Sony készülék, ami nálunk járt teszten. A Sony szerint a környezeti fényérzékelő adatai mellett algoritmusuk valós időben, képkockánként elemzi a telefonon megjelenő tartalmat és ezek együttesét figyelembe véve állítja a panel fényességét. Ez tapasztalataink szerint jól működik, az Xperia 1 VI minden körülmény között olvasható maradt a nyári napsütésben is. Azzal nem találkoztam, hogy a telefon visszavette volna akár több perc használat után is a fényerőt, viszont mindez azzal is járt, hogy a készülék rendszerint jobban melegedett. Másik furcsa probléma, amivel találkoztam, hogy a zsebemben és a táskámban is (!) rendszerint fals érintéseket vett fel a mobil, hiába kapcsoltam be a beállítások közt a véletlen érintések elkerülése funkciót. Ezt leszámítva egyébként a panel érzékenységével nem volt probléma, tökéletesen működött. Az pedig kifejezetten pozitív élmény volt, hogy se lyuk, se csepp formájában nem rondított bele a szelfikamera a kijelzőbe.

Hirdetés

Az Xperia 1 VI közvetlen napfény alattAz Xperia 1 VI közvetlen napfény alatt Az Xperia 1 VI közvetlen napfény alatt [+]

Mielőtt rátérnénk a hardverre, ejtsünk szót a hangról, mert ebben is erős az Xperia 1. A felhasználó arca felé néző sztereó hangsugárzók hangosabbak és jobb minőségűek az elődnél. A hangerőt maximumra húzva kásásodást itt is tapasztalhatunk, de méretéhez képest meglepően részletes hangot ad a telefon. A 3,5 mm-es audio csatlakozó mögött újratervezett, a korábbinál nagyobb teljesítményű áramkörrel szerelt DAC dolgozik az akár 24-bit/192kHz-es veszteségmentes hangátvitelt biztosítva. De megvan Bluetooth 5.3-on az LDAC és az aptX HD/Lossless támogatása is az SBC és AAC kódolás mellett, amivel a Moondrop niche készüléke mellett a Sony mobilja lesz a legteljesebb multimédiás mobil a piacon.

(forrás: Mobilaréna) [+]

Hardver, teljesítmény, szoftver

Az Xperia 1 a Sony csúcsajánlata, így az aktuálisan legerősebb Snapdragon 8 Gen 3-as SoC található benne. A chip alap verziója van az Xperiában, nem a túlhajtott, így a CPU a Cortex-X4 magot 3,3 GHz-en használja, három Cortex-A720 magot 3,15 GHz-en, kettőt 2,96 GHz-en, két energiatakarékos Cortex-A520-at pedig 2,26 GHz-en. Az Adreno 750-es GPU 900 MHz-en dolgozik. Ezek a letisztult Android 14-es felülettel a mindennapi feladatokat gyorsan hajtják végre, de a játékokat és a 4K-s videofelvételt is jól kezelik. De az elmúlt évek Sony csúcskészülékei rendszerint erőszakosan melegedtek terhelés alatt, ez most sincs másként. Bár fejlesztettek a japánok a készülék passzív hűtésén, a teljesítményt nem tudja fenntartani a mobil, a hosszabb távon terhelő teszteket jellemzően 50% alatti eredménnyel zárta.

(forrás: Mobilaréna) [+]

Mit jelent ez a mindennapok során? Rövidebb ideig tartó terheléssel — képszerkesztés, egy videó rövid összedobása — már elkezd langyosodni a hátlap, ha pedig hosszabb ideig rögzítünk 4K-ban, játszunk 3D-s játékokkal, akkor érezhetően átmelegedik. Nem éreztük lassabbnak az Xperia 1-et használat közben más gyártók csúcsmodelljeinél, de a teszteredmények azt mutatják, hogy a rövid és a hosszú távú terhelést is jobban bírják a konkurensek, például a Samsung Galaxy S24 Ultra, a Honor Magic6 Pro vagy az iPhone 15 Pro Max. Ez pedig részben az SoC hőmérsékletének kordában tartására vezethető vissza, amiben sajnos a japán márka úgy tűnik, hogy javult, de nem lépett dobogós helyre.

Teljesítmény-teszt (a táblázat szétnyitható)
Benchmark Sony Xperia 1 VI Xiaomi 14 Ultra Asus Zenfone 11U Honor Magic6 Pro Galaxy S24 Ultra Galaxy S24 Nubia Red Magic 9 Pro iPhone 15 Pro Max
Rendszerchip Snapdragon 8 Gen 3 Snapdragon 8 Gen 3 Snapdragon 8 Gen 3 Snapdragon 8 Gen 3 Snapdragon 8 Gen 3 Exynos 2400 Snapdragon 8 Gen 3 Apple A17 Pro
AnTuTu 10.x 1 522 327 pont 2 028 312 pont 1 941 993 pont 1 729 603 pont 1 887 400 pont 1 598 702 pont 2 141 123 pont 1 524 907 pont
Geekbench 5 (single/multi) 1655 / 5826 pont 1676 / 6239 pont 1690 / 5705 pont 1644 / 5344 pont 1672 / 6242 pont 1640 / 6266 pont 1678 / 6481 pont 2143 / 5991 pont
Geekbench 6 (single/multi) 2141 / 6525 pont 2211 / 6676 pont 2271 / 7072 pont 2168 / 5681 pont 2219 / 6794 pont 2160 / 6736 pont 2306 / 7351 pont 2911 / 7283 pont
GFXBench Car Chase onscreen 111 fps 117 fps 110 fps 103 fps 77 fps 115 fps 60 fps 60 fps
GFXBench Car Chase offscreen 121 fps 152 fps 135 fps 161 fps 157 fps 139 fps 162 fps 100 fps
GFXBench Man. onscreen 120 fps 120 fps 120 fps 120 fps 120 fps 119 fps 60 fps 60 fps
GFXBench Man. offscreen 281 fps 362 fps 349 fps 384 fps 347 fps 305 fps 385 fps 221 fps
3DMark Wildlife Extreme 3956 pont 4543 pont 4217 pont 4760 pont 4804 pont 4308 pont 5189 pont 4043 pont
3DMark Solar Bay 6301 pont 7542 pont 6882 pont 7916 pont 7655 pont 8781 pont 8692 pont 6616 pont

Itthon 12 GB RAM-mal és 256 GB tárhellyel vásárolható meg az Xperia 1, az 512 GB beépített tárhellyel szerelt modell Japánon kívül csak Tajvanon kapható. Ez olyan szempontból nem probléma, hogy a telefonban van hely microSD-nek és az USB-C csatlakozón keresztül külső tárolókat is kezel. A tárhelyet kártyával bővíteni 1,5 TB-ig lehet. A Sony telefonjában LPDDR5x típusú operatív memóriát használ, a tároló típusa viszont kérdéses. Az interneten több helyen UFS 4-es tárhelyet említenek, viszont a telefonon elvégzett tesztek írási- és olvasási sebességei inkább UFS 3.1-es tárhelyre jellemző eredményekkel végeztek.

(forrás: Mobilaréna) [+]

A szoftver Android 14-re épül és alig változtattak az alapokon az Xperia UI készítésekor. A teszteszközt július 2-án kaptuk meg, akkor érkezett rá a júniusi biztonsági csomag, július 28-án pedig a július 1-i patch. A Sony azt ígéri, hogy három Android-frissítést kap majd a telefon, tehát Android 17-ig lesz rá új rendszer és négy éven keresztül érkeznek majd a biztonsági javítások. Ezen az áron azért ez nem a legjobb ajánlat.

(forrás: Mobilaréna) [+]

A Sony a látvány helyett a funkciókra fókuszál a felhasználói felületén, nagyobb látványos változás egyedül a gyorskapcsoló panel lesz, ahol a hosszúkás gombokat négyzetesek váltják. Ugyanígy az értesítések is négyzetes formában jelennek meg a korábbi kis kapszulához hasonló buborék helyett. Megmaradt az oldalról behúzható menü, ahol gyorsgombok, alkalmazások vagy alkalmazáspárok menthetők el és indíthatók egyből osztott képernyőn. Van lehetőség az appokat lebegő ablakban is megnyitni, ami a tradicionálisabb képarányú kijelzőn jobban működik a korábbi hosszúkás megoldásnál. Újdonság, hogy az oldalsó panelről vezérelhetők a csatlakoztatott fül- vagy fejhallgatók beállításai is. Ez a cég saját cuccaival működik a legjobban, azok közül is a Sony Headphones Connect alkalmazáson át szinkronizált termékekkel.

(forrás: Mobilaréna) [+]

Az Xperia UI gyors és pörgős, a színsémán, az ikonokon és a háttérképeken lehet változtatni. Nincs viszont generatív AI, ami manapság olyan trendi, és az AoD beállításai is mondhatni funkcionálisan fapadosak. Az időt és az értesítéseket kijelzi a telefon, de ezek mellé egyéni aláíráson kívül nem rakhatunk ki egyebet. Van viszont Játékoptimalizáló, aminek segítségével játékonként állíthatjuk a telefon teljesítményét. Ezen keresztül fixálhatjuk a képfrissítést akár 120 vagy 240 Hz-re. Előbbi opciót támogató programok esetén tényleg kihajtja a 120 fps-t a hardver magából, utóbbi pedig a gyakorlatban 120 fps-sel dolgozik, minden képkocka közé beszúrva egy feketét, ezzel csökkentve az elmosódást. A Sony szerint ezzel érdemes azokat a játékokat futtatni, melyek támogatják a 120 fps-t. Tapasztalatunk szerint viszont érdemesebb a kiegyensúlyozott beállítási módot használni, ami stabil 60 fps-t eredményez stabilabban, jóval kevésbé melegedő hátlap és keret mellett.

(forrás: Mobilaréna) [+]

Be tudjuk kapcsolni az átfolyó töltést, kalibrálhatjuk a csatlakozatott fejhallgatót a Játékoptimalizálón keresztül, játék közben pedig van egy gyorskapcsoló panelünk, amin keresztül elérjük a beállításokat, illetve csinálhatunk gyors képernyőmentést, állíthatunk a hangon, egyebek.

(forrás: Mobilaréna) [+]

Alapértelmezetten a Google alkalmazásai teljesítik a munka oroszlánrészét, de vannak a Sony által fejlesztett appok is előre telepítve. Ilyen a kamerán kívül a Music Pro (zenefelvevő és szerkesztő), a Videokészítő (ez afféle mobil videószerkesztő, mint a CapCut, csak nem kínai), Zene (zenelejátszó), Creators app (25 GB online tárhely és a Sony saját platformja kreatívoknak), News (hírolvasó), illetve Külső monitor néven egy program a Sony Alpha kamerákkal való használathoz. Van még Booking és LinkedIn is a telefonon előre telepítve, és valamiért a vállalati képmutatás közösségi platformját nem lehet letörölni.

Kamera, fotók

Látványos változás nincs a kamerahardveren, a három hátlapi kamera — széles, ultraszéles, tele — egymás alatt vannak elhelyezve, viszont a teleobjektív immáron távolabbra lát és új a feldolgozó algoritmus. Szintén friss a telemakró mód 120 mm-es fix gyújtótávon és 4 cm-es fókusszal, de megmaradt az ultraszélesben is az autofókusz, ami közeli témát érzékelve magától makró módra vált.


[+]

Nagyobb a változás a kameraszoftverben. A gyári alkalmazás áttekinthetőbb lett, a Sony visszalépett arról az útról, hogy külön fotós, videós és mozis alkalmazásokat kínáljon. Ennek előnye, hogy point and shoot kameraként könnyebben és jobban használható az Xperia 1 VI, hátránya viszont, hogy egyelőre csak a fotós profi mód van kész, videórögzítéshez a Sony algoritmusára vagy egy harmadik féltől származó programra kell hagyatkozni. Elvileg az ősz folyamán érkezik majd a Pro Video funkció az appba. Az újragondolt program a Google kamerára hasonlít leginkább, alul válthatunk a különböző módok közt, fent egy sávban a legfontosabb gyorskapcsolók, könnyen elérhető helyen a látószögek közt váltó gombok.

(forrás: Mobilaréna) [+]

Érdemes azért benézni a beállításokba is, mert ott be tudunk kapcsolni manuális expozíció, fókusz vagy épp záridő állításához virtuális gombokat, az arc- és szemfelismerő autofókuszt is kikapcsolhatjuk, illetve a mikrofonok rögzítésének mikéntjét és a hangerőszabályzó gombok feladatát is beállíthatjuk. Van tehát egy csomó opció, csak meg kell őket keresni, mert a szoftver alapértelmezetten nem teszi elénk.

(forrás: Mobilaréna) [+]

A kamera hardver szintjén nem változott azt leszámítva, hogy a teleobjektívben megnövelték a maximális nagyítást 5,2x-ről 7,1x-re, így 85 és 170 mm között képes a telefon a lencséket mozgatva változtatni a gyújtótávon. Ezzel kapcsolatban meg kell említenünk, hogy a tesztre kapott mobilból a kamera használatakor rendszeresen halk sistergés hallatszott a teleobjektívből, mintha folyamatosan dolgozna a teleobjektívben a lencséket mozgató motor, ám a lencsemozgató mechanizmust mágneses módon oldja meg a Sony, tehát nem kizárt, hogy azt halljuk, hogy feszültség alatt vannak ezek az elektromágnesek. Ez normál környezetben szinte észrevehetetlen, de egy csendes estén mindenképp hallható, de annyira soha nem hangos, hogy mondjuk egy videóban vissza lehessen hallani.

Kamerák:

  • Főkamera (széles): 52 MP-es Sony IMX-888 szenzor 48 effektív MP-es felbontással, 1/1,35"-es mérettel, 1,12 µm pixelmérettel. F/1,9, 24 mm ekvivalens, OIS, 120 FPS kiolvasási sebesség, akár 4K 120 FPS videók
  • Ultraszéles: 12 MP-es Sony IMX-563 szenzor, 1/2,55"-es mérettel, 1,4µm pixelmérettel. F/2,2, 16 mm ekvivalens, dual-pixel autofókusz, akár 4K 120 FPS videók
  • Teleobjektív: 12 MP-es Sony IMX-650 szenzor, 1/3,5"-es mérettel, 1 µm pixelmérettel. 3,5x és 7,1x közötti optikai nagyítás, így F/2,3 és F/3,5 közti blende, 85 és 170 mm közti gyújtótáv. Mozgáskövető autofókusz, OIS, akár 4K 120 FPS videók
  • Előlapi kamera: 12 MP-es Sony IMX-663 szenzor, 1/2,9"-es mérettel, 1 µm pixelméretek. F/2, 20 mm ekvivalens, fix fókusz (arc- és szemfelismerés), akár 4K 60 FPS videók

Mielőtt rátérnénk a statikus témákra és a mozgóképekre, legyen itt pár állatos fotó is, mert a Sony elhagyta a lézeres autofókuszt és teljes egészében algoritmusokra hagyatkoznak, amikor az arc és szemkövető AF-ről van szó. Tapasztalataink szerint az AF maga megbízható és pontos, viszont gyenge fények között várni kell a vaku felvillanásáig, és a záridő beállítása sem tökéletes mindig automata módban, szóval születhetnek elmosódott képek.

12 MP főkamera

A Sony viheti haza az első helyért járó díjat, ha természetességről van szó. A főkamera képei remek dinamikát, színeket, fehéregyensúlyt és vonalélességet hoznak nappali fények között, jó a részletesség is, és a nagy felbontású szenzort kihasználva ugyanezt produkálja a telefon 2x nagyításon is. Viszont ha mozgó részlet is van egy képen, a megörökítésének minősége kettős. Amennyiben a fókusz magától megtalálja a mozgó témát, vagy manuálisan kiválasztjuk azt (például a villamost az utolsó képen), akkor azt élesen fogja rögzíteni a telefon. De ha bárhol máshol van a fókusz a látótérben, a mozgást végző rész elmosódott, kvázi szellemképes lesz.

2x nagyítás, 12 MP főkamera

De ha már dinamikatartomány, akkor érdemes tudni róla, hogy a továbbfejlesztett HDR-ről csak egy ikont fogunk látni a keresőben, az előnézeti kép így sokszor eltér az elkészülő fotótól. A naplementekor készült képeken például jóval sötétebbnek mutatta a telefon az utcát, ha pedig ilyenkor nem bízzuk az algoritmusra a dolgot, hanem áthelyezzük a fókuszt vagy változtatunk az expozíción, akkor kiéghet a képünk világosabb része. Ugyanez a problémám az éjszakai móddal is, amellett, hogy itt a vonalélesség azért gyengül. Az előnézeti képen jóval sötétebb képet látok, az Xperia 1 VI erős utómunkával világosít a fotón. Szerencsére hosszabb időre maradt a készülék, így volt ezeket időnk kitapasztalni.

48 MP főkamera

Megtartják a képek remek természetességüket nagy felbontásban is, és több valódi részlet rögzül. A fehéregyensúly jó, látható zaj nappal nincsen, de egy kicsit lágyabb a rajzolat, mintha az egyébként sem túl agresszív élesítés visszább venne. A teljes felbontásban is megy a HDR és az éjszakai mód is.

12 MP ultraszéles kamera

Az olcsóbb Sony mobiloknál itt szokott a legtöbb gond lenni (Xperia 10 VI teszt hamarosan), az Xperia 1 viszont korrekt módon teljesít. De. A fehéregyensúly és a színek nem olyan jók, mint a főkamerán, az ultraszéles fakóbb és kissé sárgásabb fotókat készít. Ez főként videóban feltűnő, ha a két látószög között vált az ember. Este itt is besegít az éjszakai mód a zajt jól kordában tartva, de az ultraszélessel készült esti fotók fakók és részletektől mentesek.

Makró, 12 MP ultraszéles kamera

Közeli témák fotózásához a telefon automatikusan az ultraszéles kamerára vált az iPhone-hoz hasonlóan. A minőség oké, jobb a dedikált makró kamerák legtöbbjénél, de a telemakró móddal jellemzően jobb fotókat lőhetünk az Xperia 1-gyel, ha hajlandók vagyunk kicsit rásegíteni a fókuszra manuálisan.

3,5x nagyítás, 12 MP teleobjektív

Jó fények között jól beállított fehéregyensúly, széles dinamika, pontos színek és kevés zaj jellemzik a 3,5x nagyítást. Este gyengül kicsit a dinamikatartomány, nagyon nagy lesz a kontraszt a világosabb és sötétebb részek között, de kifejezetten jól kezeli a zajt a telefon és meglepően természetesen tartja meg a részleteket. 3,5x-nél még a fókusz is megbízható és pontos, fotózzunk akár este, akár reggel.

7,1x nagyítás, 12 MP teleobjektív

Ugyan két fix nagyítási pont van a szoftverben gyorsgombra kitéve (3,5x és 7,1x), lehetőségünk van a kettő közötti tartományban is fotózni, illetve az optikait digitálissal keverve akár 20x-ig elmehetünk. Utóbbi fölösleges, jó fények mellett is gyenge minőséget hoz, este pedig már az értékelhetetlen kategória. A 7,1x viszont még elfogadható, de tapasztalataink szerint itt már akadnak problémák a fókusszal. Manuális rásegítéssel jó vonalélességgel tudunk így is fotózni. Este is meglepően jó a zaj-, és koherens a színkezelés, de a dinamika gyengébb.

12 MP telemakró

A szoftver automatikusan 120 mm-re állítja be a telemakró módban a telefon kameráit, de opció a 360 mm ekvivalens gyújtótáv használata is, itt már digitális rásegítés van. Opció a fókuszt manuálisan a témára segíteni, és ajánlott egy tripod, egy állvány vagy két nagyon stabil kéz a makró mód használatához. S bár továbbra is a Huawei P60 Pro telemakró módját tartjuk a legjobbnak, a Sony naturalista megközelítése is korrekt képeket eredményez.

12 MP előlapi kamera

Jó részletek, jó élesség, természetes tónusok és jól beállított expozíció. Voltak évek, amikor a Sony is ráfordult a szemnagyító-arcfogyasztó szépítő módokra, szerencsére ezek ki vannak kapcsolva alapból. A HDR jó dinamikát hoz a háttér és a képen szereplő arcát összhangba igazítva. Viszont míg a hátlapi kamerákon a zajkezelés remek, az előlapi kamera képein esténként feltűnik a képzaj gyenge fényviszonyok mellett. Ilyenkor érdemes lehet a kijelzőt, mint vakut felvillantani, a háttér ilyenkor általában nem látszik, de az arc igen.

Videók

Annak ellenére, hogy egyelőre hiányzik a Video Pro a kameraszoftverből, az Xperia 1 VI profi videórögzítés terén. Nem opció, hogy 4K@120fps videók rögzítése során váltsunk a látószögek között, egyedül a teleobjektívet használva változtatható a nagyítás mértéke, illetve a főkamerán digitális zoomot bevethetünk.

A felvett hang és a képstabilizáció terén az Xperia 1 VI ott van az élen, részletességben is, ha a főkameráról van szó. A lebegő lencsés teleobjektív viszont a szűk apertúrával este gyenge minőségben rögzít, sok a zaj, szűkös a dinamika. Gyenge fények közt ugyanígy problémás az ultraszéles is, túl lágy rajzolattal és sok zajjal. A látószögek között történő váltás darabos marad a felvételeken, és a fókusszal is vannak problémák.

Az autofókusz pontos és ügyes a főkamerán, de ha látószöget váltunk vagy manuálisan belenyúlunk, akkor hajlamos elveszni. Ugyanígy, ha a követőfókuszra kijelölünk valamit, tapasztaltuk, hogy amint kiér a kamera látóteréből, a fókuszpont ott marad, ahol elhagyta az adott tárgy a látóteret. Ezek főleg esti körülmények között jöttek elő, a nappali minőségre nem lehet panasz.

Az előlapi kamerával is 4K-ban rögzíthetünk, itt azt tapasztaltuk, hogy természetes színekkel, de időnként elmért dinamikával rögzít az Xperia. Az arc expozícióját tartja általában fontosnak, aminek következtében a háttér helyenként kiég vagy épp túl sötét lesz. Az elektronikus stabilizáció viszont remek.

Mivel a Sony ezt a készüléket kifejezetten kreatívoknak és tartalomgyártóknak szánja, így van egy külön Unboxing mód, ami a magyar szoftverben valamiért Háttér-hom. Videó néven fut. Ezt a főkamerával és a teleobjektívvel használhatjuk, de nem válthatunk látószöget felvétel közben, itt nem opció a 4K, csak HD-ban vagy FHD-van vehetünk fel és 30 másodpercenkénti képkockára van korlátozva a videó sebessége. Az algoritmus folyamatosan próbálja fókuszban tartani azt, amit a kamera előtt tartunk, a hátteret pedig elmossa. A fókusz pontosságával tapasztalataink szerint akadnak problémák, ha közeli témát akarnánk videózni. A háttérelmosás mértékét állíthatjuk egy csúszkán és rákapcsolhatjuk a telefon LED villanóját derítőfényként.

A gyári kamera alkalmazás segítségével lehet az Xperia 1-ről vagy csatlakoztatott Sony Alpha kameráról a telefonon át élő videós közvetítést streamelni például a YouTube-ra, ezt a funkciót az Élő adatfolyam menüpontban találni.

Adatkapcsolat, üzemidő, verdikt

Bluetooth 5.4 LE Audio támogatással, kétcsatornás GPS (GPS, GLONASS, Galileo, BeiDou, QZSS), 5 Gbps adatátviteli sebességre képes, 4K 60 fps-ig DisplayPort funkcionalitással bíró USB 3.2-es csatlakozó, microSD foglalat, 6 GHz-es hálózatokat is kezelő Wi-Fi 7 modem, 5G-támogatás, VoLTE, VoWi-Fi. Mindez megvan az Xperia 1 VI-ban, mellé rendes közelségérzékelő, környezeti fényérzékelő a kávába rejtve, illetve adott a gyorsulásmérő, az iránytű, a giroszkóp és a barométer is a készülékben. De nem maradt el az NFC, és hozzá a Google Pay rendszer sem a mobilos fizetéshez. Egyedül UWB nincs a készülékben, bár ez továbbra sem elterjedt az androidos világban. Viszont ahogy tavaly is, idén is csak egy SIM-kártyát fogad fizikai formában a telefon, a második kártyát már eSIM-ként lehet csak aktiválni. Telekom hálózaton Budapesten és vonzáskörzetében korrekt hangminőséggel és stabil internetkapcsolattal találkoztunk. Furcsa volt ez abból a szempontból, hogy a Sony állapotsávi jelzése rendszerint gyengébb kapcsolatot mutatott, mint a Honor Magic V2, de nem tapasztaltunk eltérést sávszélességben vagy beszélgetési hangminőségben.

(forrás: Mobilaréna) [+]

Nem variáltak a hátlap alatt az akkumulátorral, ugyanazt az 5000 mAh-s lítium-polimer telepet használják, mint tavaly. Maradt a 30 wattos vezetékes gyorstöltés (PD 3.0 vagy PPS szabványú töltőkkel), és a maximum 15 wattos Qi vezetékmentes töltés. A Qi2 szabványt még nem ismeri a telefon, a dobozban pedig fali adapter idén sem lesz, de még USB-C kábel sem. Van viszont vezeték nélküli töltésmegosztás a hátlapon át, illetve egy rakás akkumulátorra vonatkozó beállítási lehetőség. Az akkukímélő STAMINA mód mellett beállítható kézzel töltésplafon, időzíthetjük, hogy az éjjel töltőre dugott telefon mikor vegyen fel áramot, játék közben töltőre dugva még átfolyó töltés is opció. Az üzemidő jobb, mint az elmúlt években, ez vélhetően a kisebb felbontású panelnek köszönhető. Normál használat mellett 4-5 órás kijelződőkkel és a STAMINA mód használata nélkül kétnaponta bőven elég töltőre dugni a telefont. A PC Mark Work 3.0 üzemidőtesztjén szöveg-, táblázat-, kép-, videószerkesztést és böngészést szimulálva 12 óra 29 perces eredményt ért el a mobil, ami az átlag jobb felén található. Próbáltuk 30 és 66 wattos PD-adapterrel is a készüléket tölteni, mindkettőről csak 20 wattot vett fel mérésünk szerint, ezzel pedig egy teljes töltés 1 óra és 21 perc lesz 3%-ról 100%-ig.

(forrás: Mobilaréna) [+]

Sony Xperia 1 VI
Pro
Időtlen, elegáns dizájn, remek összeszerelési minőség, IP68
3,5 mm-es kimenet, a felhasználó felé néző sztereó hangszórók, LDAC, aptX Lossless, BLE Audio
Remek képminőségű 120 Hz-es LTPO OLED kijelző
Profi fotós és videós hardver, egyszerűbben kezelhető szoftver
Bővíthető tárhely (microSD)
Jó rendszersebesség, letisztult, de sok beállítási lehetőséget rejtő szoftver
Kontra
Nincs fali adapter, kábel a dobozban
A töltési sebesség lassabb az átlagnál
Az SoC nem tudja hosszú távon fenntartani a teljesítményét terhelés alatt
Csökkentettek a kijelző felbontásán, 4K helyett FHD panel drágábban
A 3 + 1 éves szoftveres támogatás alulmarad az árszinten megszokottól
Az ultraszéles kamera és kameraszoftver még csiszolható
Pontozás
Kialakítás, védelem 10 pont
Kijelző 9 pont
Sebesség 9 pont
Szoftverfelület 10 pont
Szoftveres támogatás 7 pont
Fotózás, videózás 8 pont
Hangminőség 10 pont
Adatkommunikáció 10 pont
Üzemidő 8 pont
Ár/érték arány 7 pont
Indulóár (12/256 GB, HUF) 609 990

Összegzés

Biztos van, akinek nem tetszik, hogy a Sony engedett és feladta a 21:9-es mozis képarányt és 4K-s kijelzőt csúcstelefonján. Objektíven nézve jó döntés volt, javult az üzemidő, a mindennapi felhasználás szempontjából pedig kényelmesebb a kicsit szélesebb panelen a gépelés, az olvasás, a minden. Meglehetősen fényes is a Sony által kínált LTPO OLED panel, s még ha nem is veri a Samsung, az Apple vagy a kínai márkák (Honor, Xiaomi) csúcsmodelljeit, ott liheg a sarkukban, és a japánok legalább nem hazudnak be 5-6000 nites értékeket a marketinganyagokban. Az összeszerelési minőség tökéletes, az IP65/68-as védelem és a Qi töltés megléte is az. A dizájn ízlés kérdése, vannak akik szerint a múlt évtizedben ragadt, véleményünk szerint inkább időtlen és elegáns, a szimmetrikus káva, a ki nem lyukasztott kijelző és a felhasználó felé néző sztereó hangszórók pozitívumok. Még úgy is, hogy a kijelző sarkainál egy pici ív már ide is bekerült, nem tökéletes téglalap a panel.

Az szerintünk egyértelműen pozitív változás, hogy három különböző alkalmazás helyett egyben lehet majd megtalálni mindent, ami képalkotással kapcsolatos. Azt már kicsit sajnáljuk, hogy a videós pro mód csak valamikor ősszel érkezik. Ennek ellenére a Sony telefonját fájó szívvel fogjuk visszaküldeni a gyártónak, mert remek fotós és videós tartalomgyártó eszköz, a szeptemberi IFA-ra például pont jól jönne, de az elmúlt hónapban megjelent iPad és Poco teszthez is részben ezzel készítettem a illusztrációk egy részét, amikor nem volt hozzáférésem fényképezőgéphez. Ennek ellenére vannak azért problémák még kamerás fronton, az ultraszéles és a teleobjektív este jelentősen gyengébben teljesít a főkameránál. A fókusz viszont átlagban pontos és gyors, a szem- és arcfelismerés pedig annak ellenére is remekel, hogy a lézeres fókuszsegéd eltűnt a hátlapról.

Aki az ultra-prémium szegmensben keres telefont, annak a hazai piacon is lesz bőven választási lehetősége a Sony ellenében. A Samsung Galaxy S24 Ultra, az iPhone 15 Pro Max, a Xiaomi 14 Ultra, a Honor Magic6 Pro, de még akár a Motorola Edge 50 Ultra is érdemi alternatíva lehet, ha pedig nem félünk az internetről rendelni, akkor a Vivo és ZTE (Nubia) csúcsmobiljai között is találunk potens fotós hardverrel szerelt modelleket. De egyik sem lesz olyan kompakt és letisztult formába öntve, mint az Xperia, ahogy egyik gyártó sem helyezi előtérbe a lehetőségét annak, hogy a felhasználó maga állítson be mindent a fényképhez vagy videóhoz. Bár a Sony szempontjából fontos piacnak számító tajvani előrendelési adatok alapján úgy tűnik, a vásárlók az okosabb automata algoritmus érkezésének is örülnek.


[+]

Az Xperia 1 VI összességében a legjobb multimédiás telefon, amit a Sony az elmúlt években leszállított, legyen szó tartalomfogyasztásról vagy tartalomgyártásról. Részünkről a Tetszett minősítés egyértelmű a képviselt tudás és minőség tekintetében, és reméljük, hogy jövőre is találkozhatunk még a mobilpiac különcével.

Sony Xperia 1 VI

Az Xperia 1 VI a Sony Magyarország jóvoltából jutott el hozzánk tesztre, köszönjük!

viragdani01

Specifikáció

Sony Xperia 1 VI
Sony Xperia 1 VI Külső
Méretek 162 x 74 x 8,2 milliméter
Tömeg 192 gramm
Készülékvédelem IP65/68, Gorilla Glass Victus 3 elöl, Victus hátul, alumínium keret
Színvariációk fekete, zöld, szürke
Kijelző képátlója 6,5 hüvelyk
Képaránya 19,5:9
Felbontása 1080 x 2340 pixel (396 ppi)
Típusa, frekvenciája 10-bit HDR LTPO OLED, adaptív 120 Hz
Értesítő LED nincs
Biometrikus védelem ujjlenyomat-olvasó a bekapcsolóban
Hardver
SoC típusa, csíkszélessége Snapdragon 8 Gen 3, 4 nm
Processzor 1 x 3,3 GHz Cortex-X4 + 3 x 3,2 GHz Cortex-A720 + 2 x 3 GHz Cortex-A720 + 2 x 2,3 GHz Cortex-A520
Grafikus chip Adreno 750
RAM, tárhely mérete 12 / 256 (LPDDR5x memória / vélhetően UFS 3.1 tárhely)
Tárhely bővítése microSDXC
Adatátvitel
Technológiák 2G / 3G / 4G / 5G
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 850/900/1900/2100 MHz
LTE B1/2/3/4/5/7/8/12/13/17/18/19/20/25
26/28/32/38/39/40/41/42/43/48/66 5G n1/3/5/7/8/20/28/38/40/41/66/77/78
SIM-foglalat 1 x nanoSIM + eSIM
eSIM támogatás Van
Bluetooth 5.3 (A2DP, LE, aptX HD, aptX Lossless, LDAC, LE Audio)
WiFi 802.11a/b/g/n/ac/ax/6e/7 (2,4, 5, 6 GHz, HotSpot, Direct)
USB USB 3.2 (Type-C, MTP, OTG, DisplayPort)
Navigáció A-GPS, GPS L1/L5, GLONASS, Galileo E1/E5a, BeiDou, QZSS
NFC van
Infra nincs
Szoftver
Rendszer, felület Android 14, Xperia UI
Multimédia
Hátlapi kamerarendszer Főkamera: 52 MP-es Sony IMX-888 szenzor 48 effektív MP-es felbontással, 1/1,35"-es mérettel, 1,12 µm pixelmérettel. F/1,9, 24 mm ekvivalens, OIS, 120 FPS kiolvasási sebesség, akár 4K 120 FPS videók
Ultraszéles kamera: 12 MP-es Sony IMX-563 szenzor, 1/2,55"-es mérettel, 1,4µm pixelmérettel. F/2,2, 16 mm ekvivalens, dual-pixel autofókusz, akár 4K 120 FPS videók
Teleobjektív: 12 MP-es Sony IMX-650 szenzor, 1/3,5"-es mérettel, 1 µm pixelmérettel. 3,5x és 7,1x közötti optikai nagyítás, így F/2,3 és F/3,5 közti blende, 85 és 170 mm közti gyújtótáv. Mozgáskövető autofókusz, OIS, akár 4K 120 FPS videók
Előlapi kamerarendszer 12 MP-es Sony IMX-663 szenzor, 1/2,9"-es mérettel, 1 µm pixelméretek. F/2, 20 mm ekvivalens, fix fókusz (arc- és szemfelismerés), akár 4K 60 FPS videók
Videófelvétel 4K 30/60/120 fps, 1080p 30/60/120/240 fps
Jack kimenet van, 24-bit/192kHz Hi-Res hangátvitel
FM-rádió nincs
Üzemidő
Akkumulátor 5000 mAh lítium-polimer
Vezetékes töltés 30 watt (nincs adapter a dobozban)
Vezetékmentes töltés 15 W Qi töltés, vezeték nélküli visszatöltés lehetősége adott
Egyebek
Sztereó hangszórók, dinamikus rezgés, gyorsulásmérő, fényérzékelő, iránytű, közelségérzékelő, giroszkóp, barométer, kétlépcsős exponálógomb a készülék oldalán. Három Android- és négy évnyi biztonsági frissítés.
  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények