Külső
Több ismerősöm is megjegyezte, hogy milyen jó, hogy a Sony Ericsson a mai napig is tud új formákat kitalálni. Ez az állítás tökéletesen igaz (X10 mini, csak hogy egy friss példát mondjak), a Zylo esetében viszont nem teljesen helytálló: itt nem egy új, hanem egy régen használt formáról van szó, a 2004. márciusában bejelentett S700 eléggé hasonlít az újdonságra, de azért nyilván nem ugyanolyan kinézetű modellekről van szó. Lekerekített, aranyos és szerethető a gyártó újdonsága, ráadásul nagyon kellemes tapintású anyagokból lett összerakva, jó minőségben. Mérete férfiaknak és nőknek is ideális lehet, 115 grammot nyom, kiterjedése pedig 103 x 52 x 16 milliméter, ami a csúszkás kialakítást figyelembe véve jónak mondható.
Az előlap tetején láthatjuk a szomorú szájat mintázó telefonhangszórót, mely valóban egyedinek mondható, ugyanakkor tényleg kicsit szomorkás, én nem szerettem ránézni, komolyan. Közvetlenül alatta látható a gyártó logója, szemünket még lejjebb csúsztatva pedig megpillanthatjuk a 2,6 hüvelyk átlójú, 240 x 320 pixeles felbontású TFT LCD kijelzőt, melyről csak pozitívumokat mondható el. Betekintési szöge hatalmas, színei szépek és verőfényes napsütésben is jól látható, ami azért humoros, mert a konkurens gyártók egy része (például a Nokia) mostanában kizárólag szemből olvasható, napfényben mágikus módon láthatatlan kijelzőket használ ebben az árkategóriában, aminek fényében a Zylo-t soron kívül is megilleti egy dicséret. Alulra gombok kerültek, elég sok, de jó messze vannak egymástól, tehát mindegyiket meg fogjuk tudni nyomni. A feliratokból egyértelmű, hogy mi mire jó, a funkciókat tehát nem is ragoznám, azt viszont mindenképp meg kell jegyeznem, hogy rendkívül puha úttal rendelkezű billentyűkről van szó, melyeket tényleg könnyedén lehet megnyomni, ráadásul diszkrét dolog használni őket, hangot ugyanis nem nagyon adnak ki, ha hozzájuk érünk.
A csúsztatást segítő mechanika kiváló, a gombokhoz hasonlóan halk, olajozott működést sejtetve - ezt akár lehet szó szerint is venni. Ha széttoljuk a készüléket, megpillanthatjuk a fényes felületű, a korábban bemutatottakhoz hasonló működésű numerikus gombsort, melyet valószínűleg mindenki fog tudni használni, a felépítés ugyanis tényleg jó, bár a "puhaság" miatt előfordulhat, hogy néha félreütünk.
A hátlap íves, ha a felülete nem lenne kicsit ragadós, gumiszerű műanyagból, akkor a Zylo-t simán előléptethetnénk break-táncossá, pöröghetne a hátán, meg minden. De mivel a hátlap ragad, a telefon nem pörög, viszont kézben tartani nagyon kellemes érzés. Két logó (gyártói és Walkman), egy hangszóró (alul) és egy kamera (felül) került ide, a microSD foglalatához a hátsó rész lepattintása után férhetünk hozzá, a memóriakártya cseréjéhez nem szükséges kivennünk az akkumulátort, a SIM-hez viszont csak úgy férhetünk hozzá. A kamera egyébként 3 megapixeles, de ezt egy felirat sem hirdeti.
Az oldalsó részek nem különösebben izgalmasak: felülre a hátlap levételét elősegítő rés került, jobbra a hangerőszabályzó billentyűduót, valamint a zenélésnél és fotózásnál egyaránt használható gombot láthatjuk. Alul nincs semmi, mivel a mikrofon a numerikus gombokhoz került, bal oldalon viszont van néznivaló: egy gravírozott Walkman logó és egy fast-port, azaz a Sony Ericsson adatcsatlakozója.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
