Sony Ericsson Yendo - felfedezetlen tehetség

Bevezető

Úgy látszik, hogy a Sony Ericsson próbál lépést tartani a korral. Amikor tavaly megújították az okostelefonos portfóliót, elismerően bólogattunk. A korábbi évekhez képest az X10, az X10 mini és az X10 mini pro jó iránynak bizonyult, utóbbi két eszköz pedig abszolút unikumnak számított az androidos piacon, hiszen azóta sem nagyon született ilyen kis méretben okostelefon, nem hogy komplett QWERTY gombsorral. Most ez a siker inspirálja a jelek szerint a céget, a zárt rendszerű készülékek világában eddig ugyanis ilyen-olyan Walkman cuccok, illetve GreenHeart irányzatú, de alapvetően hagyományos kialakítású telefonokkal hódítottak.

[+]

De a Sony Ericsson is ráeszmélt arra, hogy ami a Samsungnak és az LG-nek nagy lóvét hozott, abból bizony nem érdemes kimaradni. Ez pedig az olcsó, tapizós mobilok előretörésében keresendő, már évek óta a Corby és Cookie szériák hozzák a bevételek egy jelentős részét a két koreai óriásnak, s ebben szinte a mai napig egyeduralkodóak. A Nokia már eszmélt, a Touch & Type sorozatú készülékekkel tudtak új színt vinni ebbe a kategóriába, a Sony Ericsson pedig most próbál betörni ide, s ehhez okosan vették észre, hogy a már bejáratott névvel, a Walkman sorozat mutációjával érdemes próbálkozni. Papíron a dolog abszolút jó ötlet: olcsó is, érintős is, Walkman is: a legjobb kombináció a jellemzően egyébként is fiatal vásárlók számára vonzó kategóriában.

[+]

A nulláról összerakni egy új felhasználói felületet sosem egyszerű ügy. A koreaiak lépéselőnyben vannak, a TouchWiz rendszert évek óta csiszolgatják már, az LG-t sem kell félteni az Arena megjelenése óta, a Nokia pedig ügyes huszárvágással az S40-es platformot traszformálta érintőssé. A Sony Ericsson is a bevált dolgokból próbált építkezni, konkrétan az X10 mini felhasználói felületét vették alapul, s erre raktak rá egy teljesen új szoftvert, ami nem volt kis feladat. Nem is sikerült maradéktalanul tökéletesre, de nem az ötletekkel volt a gond, a megvalósítás kapcsán szaladtak rá néhány olyan hibára, amit a koreai konkurensek is elkövettek annak idején, csak ők már tanultak belőle. Nem ártott volna, ha a japán-svéd vállalat is inkább másokat megszemlélve fog bele egy ilyen volumenű fejlesztésbe, mert így most még hátrányban vannak. Az viszont látható, hogy némi pofozgatás után ez a rendszer is életképessé fog válni nagyon rövid időn belül, most az első fecskét vehetjük végre szemügyre, amely a Yendo nevet viseli, s a GsmLine.hu-tól érkezett a szerkesztőségbe.

[+]

A Yendo hivatalosan W150 típusjelzéssel rendelkezik, amiből rögtön következtethetünk is arra, hogy itt nem a megapixelek fognak röpködni. Ez egy alsóbb kategóriás Walkman, a vállalaton belüli hierarchiában a Spiro felett helyezkedik el. Árában is ez tükröződik, most még ugyan kicsit magasan kezd (kevéssel 40 lepedő alatt), de talán a Sony Ericsson termékeinek zuhan a kezdeti időszakban a legmeredekebben az ára. A Spiro sem volt megjelenésekor egy különösebben ütős vétel, mostanra viszont kifejezetten jó ajánlat vált belőle, de ez igaz az X10 minire is. Sokat lendíthetne a dolgokon a szolgáltatói kínálatba való bekerülés, de erre még kicsit biztosan várnunk kell.

Doboz, külső

A doboz kifejezetten aprócska. A zömök csomagból néhány érdektelen papíron kívül adatkábel (microUSB), töltőfej, sztereó füles és maga a készülék bújuk elő. Memóriakártya nincsen, pedig egy Walkman készülék esetében ez régebben alapvető tartozék volt, ha maga a telefon nem rendelkezett gigás(zi) belső tárhellyel. A Yendo fiatalos színekben érkezik, a kínálat tíz árnyalatból áll, de itt elsősorban a hátlapra vonatkoznak a változások, szemből ugyanis fekete lesz a készülék arca. Némi civakodás után hozzánk a fehér verzió érkezett meg (az adott pillanatban zöld és narancs árnyalat volt még elérhető), amit nehéz fotózni, de egyébként tényleg eléggé unisex.

[+]

A Yendo formája, méretei és stílusa erősen hajaz az X10 mini kapcsán megismert arányokra. Kicsiny, duci, jól kézben tartható apróságról van szó. Szemből a 240x320 pixeles, 2,6 inchen elterülő, kapacitív érintőkijelző uralja a terepet, alatta egy mosolygós, széles gomb üldögél, illetve egy pici Walkman logo. Ez a vigyorgó kezelőszerv narancsszínű háttérfényt kapott, ami kicsit vissza próbálja hozni a széria korai hagyományait.

[+]

A kezelőszervek mennyisége igen szűkös. Felül egy bekapcsoló billentyű kapott helyet, ezzel lehet a kijelzőt is lezárni, illetve feloldani, a készülék jobb oldalán pedig a hangerőt szabályozó gombok találhatóak meg. És ennyi. Nincs több megnyomható, eltolható, görgethető, csúsztatható izé, ami nagy bátorságra vall akkor, amikor egy cég az első, csak érintéssel vezérelhető, saját rendszerű telefonját alkotja meg. Nem kapott külön gombot a kamera, nincsenek híváskezelő billentyűk, a zenelejátszás kapcsán sem találunk dedikált kezelőszerveket, úgyhogy voltak fenntartásaim már a bekapcsolás előtt is.

[+]

A hátlap esetünkben ugyebár fehér volt. Így kissé porcelánra emlékeztetett, lévén csillog-villog, mintha viasszal kezelték volna. Műanyag az egész cucc, nyilván, az előlapi rész viszont masszívan gyűjti a szennyeződéseket (lehet, hogy az egész készülék, csak a fehéren nem látszik). A hátsó részen kamerát és hangszórót találunk, a panel könnyen leemelhető, így férhetünk hozzá oldalt a microSD-hez, illetve az akkumulátorhoz is (amihez az X10 mininél nem volt esélyünk). Az összeszerelés patent, műanyag ugyan minden, de a minőségi fajtából, nem érződik bóvlinak a cucc, még aprócska méretei ellenére sem.

Menü

Bekapcsolás után először nyelvet kell választani (van magyar), más dolgunk nincs is, megkapjuk a főképernyőt. Ez egy az egyben olyan, mint amilyen az Androidra feljesztett Sony Ericsson felület, csak éppen nem lehet jobbra-balra húzogatni, bár a középen terpeszkedő óra mégis mozog, ha serényen tapogatunk. Felülről sem úszik be semmi, összesen tehát öt irányba indulhatunk. Ha lentről kaparunk felfelé, akkor jön be a három oldalas, ikonos menü. A kezdőképernyő négy sarka pedig négy, dedikált funkcióhoz visz: zenelejátszó, tárcsázó, névjegyzék és üzenetek. Ezek tetszőlegesen variálhatóak, a menüben levő ikonok össze-vissza cserélgethetőek egymással és a négy sarokban levő darabokkal is. Aztán a használat során kiderül, hogy a főképernyő is lapozható, de csak akkor, ha van miért. Jelesül szól a háttérben a zene (kap egy widgetet), jön SMS, illetve nem fogadott hívás (értesítési widget), ez okos dolog.

Maga a főmenü összesen három oldalas, oldalanként kilenc ikonunk van. A sorrend ugyebár változtatható, ezt az adott rajz hosszas megnyomása után tehetjük meg. A kékes téma fix, de az alapképernyő és a főmenü alatt látható grafika cserélhető, saját fotóra is. Így viszont elég idióta eredményt kapunk: mondjuk piros minden, amíg be nem szaladunk egy almenübe, ott megint kék háttér előtt mókázhatunk, nem túl szofisztikált megoldás. Nem egységes a visszalépés folyamata sem egy konkrét menüpontból, néhány helyen erre külön piktrogram van a kijelzőn, viszont az alsó, széles gomb megnyomása minden esetben ezt eredményezi: egy lépéssel vissza.

A rendszer sebessége kardinális kérdés egy teljesen érintésvezérelt telefon esetében. A Yendo pedig nem egy Ben Johnson, bár sokkal kezesebb, mint amilyen az első Cookie, vagy Corby volt. Ennek ellenére ez még így sok helyen édeskevés, a menüben való bóklászás tempója még úgy-ahogy vállalható, de amint valami különlegesebb dologra vágyunk, igencsak megizzad szegény Yendo. A görgetésnél próbálkozott a fejlesztői csapat valamiféle kompromisszumra törekedni, azt mindenképpen el kell felejteni, hogy csak meghúzom az ujjam a kijelzőn és lendkerekes hatással végigpörögnek mondjuk a kontaktok. Darabos, ugráló módon szaggat lefelé a kép. Multitouch nincs, pedig a kapacitív kijelző még ebben a méretben is jó partner lehetett volna. A fotós és videós funkciók viszont nagyon kis gyengére sikerültek, ezekről lesz szó még később, írásban, de a lenti videón megpróbálok minden lényeges menüpontot is bemutatni:

Alapfunkciók

A telefonkönyv 1000 bejegyzés eltárolására alkalmas. A Yendo (ahogy sok már Sony Ericsson készülék) erősen preferálja, hogy a SIM-ről a belső memóriába másoljuk a neveket. Ezt meg is tettem – életemben ilyen gyors másolást nem láttam még, pillanatok alatt átrántotta az adatokat a telefon. Aztán jönnek a negatívumok is. Nincs keresési lehetőség. Ott figyel a névlista, lehet görgetni (úgy-ahogy), oldalt pedig van egy sáv, amin végighúzva az ujjunkat a megfelelő kezdőbetűre tudunk ugrani. Kár, hogy annyira darabos az egész, hogy sosem fogjuk eltalálni a kívánt karaktert.

Az üzenetkezelés funkcionálisan jónak mondható. Csatolmányokkal is elboldoguló e-mail kliens van a készülékben, illetve természetesen SMS és MMS, amelyek közös szerkesztőfelületen készülnek. Az üzenetek nézete chat-thread jellegű, nem is lehet másfajta nézetre kapcsolni. Jópofa, hogy ha lezárt kijelző mellett jön SMS, akkor a feloldással egyből belezuhanunk az adott üzenetbe. Az érem másik oldala viszont a szövegbevitel, amely természetesen virtuális gombsoron történik, s itt kap egy nagy pofont az egész: nincs fektetett QWERTY nézet. Az nem érv, hogy mozgásérzékelő sincs, s ezért nem fordul el a kép, láttunk már olyat, hogy egy külön gomb megnyomása volt ehhez szükséges. Egyetlen pozitívuma van a történetnek: a kapacitív kijelző sokat segít abban, hogy fentiek ellenére se legyen a szövegbevitel túlzottan nyögvenyelős.

A szervezőfunkciók között egy közepes tudású naptárat találhatunk, itt havi és napi nézetünk van. Az eseményeknek nincs típusuk, de tárgy, helyszín, időpont, leírás és ismétlődő riasztás mindegyikhez rendelhető. A további funkciók között alapszintű számológép, stopper (köridős), időzítő, ébresztő, jegyzetfüzet és diktafon található. Ez utóbbi képes a folyamatban levő beszélgetéseket is rögzíteni, igaz, ilyenkor éles, csippanó hangot ad, tehát ha a másik oldalon nem degenerált idióták ülnek, akkor ők is rá fognak jönni, hogy mi zajlik. Nincs viszont dokumentumkezelő a Yendo eszköztárában, bár ezt egyébként is csak néhány konkurens modell tudja.

A hangminőségről viszont érdemes megemlékezni, mivel a tapizós Sony Ericsson ebből a szempontból jelesre vizsgázott. Mind a beszélgetési hangerő, s annak tisztasága, mind pedig a hátlapon elhelyezett hangszóró megdöbbentően jó. Ez utóbbinak köszönhető, hogy ha akarjuk, akkor a csengés igencsak erősen, s tisztán szólal meg, a vibrációs jelzés közepes szintű intenzitásra képes.

Multimédia

Mind a kamera, mind pedig a zenei funkciók terén csalódást fog okozni a Yendo. A hátlapon kukucskáló két megapixeles optika fixfókuszos, vaku nem tartozik hozzá. A fényképezést elindítva némi teljesen tehetetlen ide-oda tapicskolás után kiderül: nincsenek opciók. Fotózni lehet, és ennyi. Nincsenek beállítási lehetőségek, még a felbontás sem piszkálható. Ez pontosan annyit tud, mint az első iPhone, csak éppen rosszabb képeket csinál. Illetve egy dologban tud többet: 30 fps-sel tudunk QVGA videót rögzíteni, s itt van egyetlen beállítási lehetőség is: az MMS mérethatára miatt limitációt kapcsolhatunk be. Tesztképek jönnek.

Sokat tehát nem várhatunk a kamerától, a fenti fotók is ezt támasztják alá. A képgaléria sima időrendi listázásra képes, automatikus elforgatás, kétujjas zoom nincs. Viszont ha hosszan nyomva tartjuk a kijelzőt, akkor felbukkan egy hosszúkás piktogram, aminek felső részére kaparva nagyíthatunk, alul pedig csökkenthetjük a zoom mértékét. Ez elég ötletes, kár, hogy rapszodikusan működik. Ám mivel ez egy Walkman készülék, ezért majd nyilván a zenei rész fog kárpótolni. Nos, egy frászt. A történetet onnan érdemes kezdeni, hogy teljesen megdöbbentő módon a telefon csak azokat a képeket és zenéket hajlandó felismerni, amelyek a megfelelő mappában vannak. Fotók esetén ez a DCIM nevű folder, a zenéket pedig a Music feliratú mappába kell másolni. Ha elrontjuk, és nincs a közelben számítógép, akkor így jártunk, ugyanis a telefonból hiányzik a beépített fájlkezelő.

A zenelejátszó igencsak fapados. Lehet léptetni, előadó és album szerint szűrni, a borítókat a szoftver megjeleníti. Bele is tudunk tekerni egy számba, aztán amikor az ember elkezdi keresni a további funkciókat, akkor kissé megdöbben. Véletlenszerű lejátszás ugyan van, de ismétlődés nincs. Egy Walkman telefonban. Az equlaizer hiánya is feltűnhet, de aztán kiderül, hogy bár ezt a lejátszóból nem érhetjük el (ami teljesen értelmetlen, hiszen különben mi a bánatnak babrálná bárki is), a beállítások főmenü hangokkal és vibrációval foglalkozó almenüpontjából előkerül a megfelelő felület. Megabass nincs, teljesen szokványos, előre tárolt hangzásképek közül válogathatunk. Van azért pozitívum is: a hátsó hangszóró kimondottan jól szól, a készülékben van RDS-re is képes FM rádió (füles szükséges), illetve TrackID. A dobozba pakolt headset nem egy különleges eresztés, de a 3,5 mm-es jack csatlakozó miatt tetszőleges tartozékot használhatunk.

Adatátvitel, akkumulátor

A Yendo nem képes 3G hálózatokon működni, a leggyorsabb ismert szabvány az EDGE. Bluetooth viszont van, 2.1-es, sztereó, ezen kívül még az USB kapcsolat lehetősége adott, s itt megint meg kell álljunk egy picit. Ha ugyanis rádugjuk a kütyüt a számítógépre és adattárolási feladatokat választjuk (mass storage mód), akkor a készülék közli, hogy ez csak úgy nem fog menni, majd újraindul. Ezt követően van lehetőségünk a memóriakártya és a belső tárhely piszkálására, utóbbival sok gondunk nem lesz, mert kemény 5 megabájtnyi helyen garázdálkodhatunk.

A telefonban Obigo Q7 nevezetű webböngésző domborít, ami persze flash tartalmakat nem támogat, a képeket elforgatni nem lehet, de képes oldalszélességre tördelni. A menüben Facebook és Twitter ikonok is pihennek, de ezek csak a böngészőt nyitják meg. A hátlap alatt dolgozó akkumulátor viszont nem rossz, a 970 mAh teljesítményű Li-Pol telep három napig biztosan elég lesz, nyilván a zenehallgatás ezt azért erősen csökkenti.

[+]

Összegzés. A Sony Ericsson Yendo esetében látszik, hogy egy teljesen újszerű próbálkozásról van szó. A cég első, zárt rendszerű, teljesen érintésvezérelt telefonja ez, ráadásul rögtön Walkman is, úgyhogy érthető, hogy nem sikerült tökéletesre. Csak akkor még talán lehetett volna várni egy kicsit a piacra dobásával. Azt gondolom, hogy a koncepció jó, a rendszer életképes lesz, ha gyorsabb hardver kerül alá, és ha sikerül kijavítani azokat a hibákat, amik miatt most még a Yendo nem tűnik az évszázad vételének. A kamera gyengeségei valamennyire védhetőek ugyan, de a fájlkezelő hiánya, a equalizer elrejtése, az ismétlés kihagyása, a döcögős scroll, a bután változtatható háttérkép és a mozgásérzékelő elfelejtése mind olyan, tényleges hiba, amit nem tud feledtetni a kapacitív kijelző, a csinos design, és az átlagnál jobb hangminőség. Nincs fektetett QWERTY, nincs multitouch, nincsenek dedikált híváskezelő gombok sem, túl sok itt a hiányosság. Oké, egy fecske nem csinál nyarat (ez a fecske pláne nem), így csak remélni lehet, hogy a következő teljesen érintős Sony Ericsson esetében a most meglévő hibákat javítják. Rengeteg apróság szoftveres eredetű, ezekre csupán néhány munkaórát kellene szánni, máris jobb lenne a helyzet. Értem, hogy elrohan a Sony Ericsson mellett a piac, és nem akar kimaradni az olcsó, érintős telefonok egyre nagyobbra dagadó tortájából, de a kapkodás megbosszulja magát. A Nokia is sokáig ült a popsiján, mire előrántották a Touch & Type rendszert, csak éppen az baromira működik és minden porcikájából sugárzik az átgondoltság. Itt pedig mintha csak az lett volna a cél, hogy az X10 miniben debütált grafikai interfész mögé valamit fabrikáljunk már végre, aztán ebből ez sült ki. Persze nem mondom, hogy a Yendo egy kupac gőzölgő kutyagumi, mert használható, barátságos készülék, csak éppen a jelenlegi piacon a többiek – ennyi pénzért – többet nyújtanak. Mondjuk a fele ennyibe kerülő LG Wink Style jó példa erre. Hamarosan kezdődik a 2011-es Mobile World Congress, ott lesz alkalma a cégnek villantani valamit. De mi már úgy fogunk odamenni, hogy ha újabb zárt rendszerű, érintős Sony Ericsson telefon fog állni a standon, akkor az lesz az első, hogy megnézzük, vajon javítottak-e bármit is a szoftverben.

Bog

A Sony Ericsson Yendo W150-et a GsmLine.hu biztosította. A készülék megvásárolható a www.gsmline.hu internetes áruházban.

A cikk elkészítésében a T-Mobile mobilinternet volt segítségünkre.

Specifikáció

Sony Ericsson Yendo (W150)

	Általános
	Technológia	GSM
	Méret	93,5 x 52 x 15,5 milliméter
	Tömeg	81 gramm
	Színvariációk	fekete, kék, zöld, narancs, pink, lila, piros, ezüst, fehér, sárga
	Kijelző
	Kijelző átlója	2,6 hüvelyk
	Kijelző felbontása	240 x 320 pixel
	Kijelző típusa	kapacitív TFT-LCD
	Színárnyalatok száma	256K
	Memória
	Telefonkönyv kapacitása	1000 bejegyzés
	SMS memória / max. MMS méret	na / 300 kB
	Belső memória	5 MB
	Memória bővíthetősége	microSD (SDHC)
	Adatátvitel
	Frekvenciasávok	GSM 900/1800 MHz
	GPRS / EDGE	van / van
	UMTS / HSDPA / HSUPA	nincs / nincs / nincs
	IrDA / Bluetooth	nincs / 2.1 A2DP
	WiFi	nincs
	USB	microUSB 2.0
	Push-to-talk / RSS	nincs / nincs
	GPS vevő	nincs
	Alapfunkciók
	Profilok	vannak
	Vibra funkció	van
	Kihangosás	van
	Hangtárcsázás / hangvezérlés	nincs / nincs
	Hangrögzítés	van
	Ébresztés	van, kikapcsolva is
	Prediktív szövegbevitel	van
	Szoftverek
	Platform	SE
	WAP / HTML böngésző	van / van
	E-mail kliens	van
	Java	van
	Játékok	2 darab
	Valutakonverter	van
	Extra szoftverek	TrackID
	Multimédia
	Fő kamera	2 megapixeles, fixfókuszos
	Másodlagos kamera	nincs
	Videófelvétel	van (QVGA felbontás, 30fps)
	Zenelejátszó szoftver	van, háttérben is fut
	Hangszínszabályzó	van
	FM-rádió	van (RDS)
	Üzemidő
	Alap akkumulátor	960 mAh-s Li-Pol
	Készenléti idő	312 óra
	Beszélgetési idő	3,5 óra
	Egyebek
	3,5 milliméteres fülhallgató kimenet