Hirdetés

Sony Ericsson W850i - fortissimo

A Sony Ericsson a W850i-be összegzett szinte mindent, amit tud az operációs rendszer nélküli telefonok tekintetében.

Hirdetés

Kezelőszervek

A készülék különböző pontjain elhelyezett billentyűk talán a legfontosabb változások az új Walkman telefonon, leginkább a kijelző alatti navigációs rész hívja fel magára a figyelmet. Jobb és bal oldalon egy-egy nagy és kerek gomb segíti a navigációt, illetve a hívások kezelését. Alattuk két kisebb, szintén kör alakú billentyű a törlést, a visszaléptetést, a gyorsmenüt és az internet böngészőt hozza működésbe, ezek között pedig egy teljesen újszerű panel kapott helyet.

Ez alapvetően egy öt irányú navigációs rendszer, amelynek középső gombja egyértelműen látható, de a gyűrű iránybillentyűinek helyét csak egy-egy kicsiny, kerek LED jelzi. Az ember először érintőgombra gyanakszik, de nem: a fényforrások alatti terület benyomható. A kezelhetőség még így is szinte tökéletes, egyetlen hibája van. A kijelző alá ugyanis a Sony Ericsson is pakolt egy peremet annak érdekében, hogy könnyebben csúsztathassuk szét a készüléket, a perem alatt viszont egy széles, narancsszínű csík vonzza magára a figyelmet. Ennek benyomása indítja el a zenelejátszót.

A probléma csak annyi, hogy néha bizony sikerült a felfele irány helyett a muzsikát kicsalogatni a telefonból, ami bizonyos helyzetekben kissé kellemetlen. Viszont cserébe nagyon látványos, hiszen ilyenkor a navigációs gyűrű fehéren világító pontjai sötét narancsszínt kapnak, a perem alatti csík pedig a zene ütemére kezd villogni. El kell ismerni, hogy jól néz ki, ráadásul látható a neten olyan kép is, ahol a W850i fehér színben szerepel, itt pedig az előlapi kezelőszervek mögötti panel áttetsző, úgyhogy még intenzívebb a vizuális élmény.

A gomborgiának ezzel még nincsen vége, hiszen a kijelző felett, a hangszóró két oldalán is ül egy-egy billentyű, amelyek az eddigi tapasztalataim szerint csak fényképezéskor aktívak, az egyikkel a vaku kapcsolgatható, a másikkal a felvételi módok között válthatunk. Bizonyos játékok esetén (amelyek vízszintes kijelzővel működnek) szintén jól jön a két extra billentyű.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények