Külső

A Sony Ericsson mostanában leginkább ikreket fial. Amikor a Z530i járt nálam, említettem, hogy van neki egy Walkman fivére is, méghozzá alacsonyabb sorszámmal. A W300i is az XXL GSM jóvoltából jutott el hozzám kicsivel nagyobb méretű dobozában, melyben a készüléken kívül szinte minden földi jó megtalálható. Van benne USB kábel, sztereó neodímium fejhallgató, telepítő CD és természetesen töltő is.

A készülék a szögletesre vett sziluettje ellenére sem annyira csúnya, viszont anyaghasználatában igen komoly visszalépés tapasztalható. Míg a Z530i finom gumiborítást kapott, erre csak egy kopogós műanyag hacuka jutott. A téglaforma fedlap egyhangúságát a vaskos ezüstös keretbe foglalt inverz narancs-fekete kijelzőn túl a kamera-tükör duó, valamint a fényes, rézszínű Walkman logót körülölelő, szerteszét lyuggatott alsó fertály is felszabdalja. Az összhatás, ha nem is páratlan szépségű, de meg lehet vele barátkozni. A készülék hátoldalán a hurokantenna sokakban ellenérzést vált ki, pedig mind a térerőre, mind pedig a fejet érő sugárzás mértékekre rendkívül jó hatással van. Ezeken túlmenően kissé elemeli a készüléktestet az asztal síkjától, mely teltebb mély hangot kölcsönöz a kihangosított zenelejátszónak.

Kattintásra forog!

A készülék bal oldalán a fényes rézszínű hangerő gomb, valamint a közé beékelődött lejátszást indító és szüneteltető gombocska díszeleg, azaz messziről rikít. A kompozíció alatt a hátlap levétele után érhető csak el az „M2” kártyafoglalat, melybe előre beleapplikálták a 256 MB-os kártyát. Bekapcsolás előtt persze eszeveszetten túrtam a dobozt, hogy hol lehet az a fránya kártya, majd miután végre ráleltem, konstatáltam, hogy valószínűleg nem merte a gyártó ezt a mini kütyüt csak úgy beleszórni az alapcsomagba. A telefon alján található rendszercsatlakozóba könnyen bepattintható a mellékelt neodímium füles is. Ez két részből áll: az egyik fele tulajdonképpen egy hagyományos 3,5 mm-es jack dugós fejhallgató lágy, szilikon akusztikus zajszűrővel; a másik fő része egy vastagabb kábel egyik felén jack aljzattal és mikrofonnal, másik felén hagyományos rendszercsatlakozóval. Így a fülhallgató tetszőleges szabvány fülesre cserélhető, miközben az eredeti mikrofon-fülhallgató konstelláció is megmarad.

A telefon kissé kényelmetlen szétnyitása után jön az igazi sokk. Egyrészt a matt, kissé érdes ezüstös műanyag belső sem a legkifinomultabb, de ennél zavaróbb a halpikkelyre emlékeztető, fényes, síkos, teljesen sík számbillentyűzete, melynek kerek, egyébként határozott nyomáspontú gombjai még egymásba is folynak, csak hogy még nehezebb legyen velük a munka. A számgombok alatt megpihenő Walkman lejátszó indító és ki/bekapcsoló alkalmatosságok ugyanolyan kényelmetlenül mélyen ülnek, mint a számok feletti navigációs szervek. A halványan derengő narancsos háttérfény ahhoz hasonlatos élményt nyújt, mint ha az ember fia holdfénynél akarna apróbetűs megjegyzéseket böngészni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!