Külső
A külső alapvetően nem sokat változott az elődhöz képest, némileg azonban csinosítottak rajta. Persze ettől még megmaradt a készülék annak a drabális szörnyetegnek, ami már külsejével elrettenti az összes fenyegető veszélyt. Az XP3-at nem fogják öltönyzsebbe rakni, és nem azért, mert olyan hatalmas lenne. Valóban nem kicsi, hiszen arra tervezték, hogy még kesztyűben is használható legyen, a kinézet pedig egy kicsit sem kíván eleganciát sugározni. James Bond kezében is csak azért lehet elképzelni (persze majd akkor, ha a Sony Ericsson-os szponzori szerződés lejár), mert róla tudjuk, hogy ő még egy repülőgépből kizuhanva is fontosnak érzi a csokornyakkendőjének a megigazítását, hogy utána térdig érő mocsokban lője halomra az összes világhatalomra törő gengsztert. Ha ezzel végzett, valahogy értesítenie kell M-et, hogy megmentette a világot. Egy szó mint száz, a telefon nem is az elegáns Bond-hoz passzol. Mivel kábé annyira elegáns, mint Kiszel Tünde estélyiben, inkább Bruce Willis kezében tudnám elképzelni. Ő is a Földet szokta megmenteni, csak kicsit más stílusban. Az XP3 inkább illik az ő koszos atlétatrikójához, mint Bond szmokingjához. Megmentés közben meg simán beszélgethet PTT-n a terroristákkal, ő úgyis gyakorlottabb a tárgyalásos gyilkosságban.
A készülék sárga és fekete színben kapható, mi a feketét kaptuk, ez kicsit konszolidáltabb, viszont nehezebben fogjuk megtalálni, ha betonozás közben kiesik a zsebünkből. A telefon oldalán körben a külső behatásokat csökkentő kinövések helyezkednek el, ezek tapintásra kicsit gumiszerűek, szerepük az ütések felfogásán kívül a biztos fogás megteremtése is. Az előlapon a kijelző alatti navigációs blokk újra lett rajzolva, ezúttal a négy irány határozottan elkülönül egymástól. A gombok nem igazán változtak, de csinosabbak, mint az elődön. A hátlapon egy 20 mm-es hangszóró figyel rácsok mögött, hangereje papíron akár 105 db, érzésem szerint ezt tudja is, irgalmatlanul hangos tud lenni. Erről a részről hiányzik a kamera, ami a Land Rover modellen van, sajnos az Enduroból ez kimaradt. A hátlap felső sarkán alakították ki a "nyakakasztó lyukacskát", ami esetünkben egy komoly pánt, amibe akár egy vékonyabb nadrágszíj is befűzhető. Felülre került még egy ledes fényforrás is, ezzel zsemblámpaként is működtethetjük telefonunkat.
A hátlap alsó részén láthatjuk az akkumulátor fedlapját, melyet 2 csavar rögzít a helyén - én a dobozban vártam volna ehhez egy célszerszámot, de végül megoldottam egy pénzdarabbal, amit levéve hozzáférhetünk az akkumulátorhoz - illetve alatta lakik a SIM kártya is. A fedlap fémből van, ez belül szépen látszik is, és elég rendes súlya is van, láthatóan az örökkévalóságnak tervezték. A kijelző ugyanaz, mint az XP1-ben volt: 128x160 pixeles felbontású, 65 ezer színt megjeleníteni képes TFT. Karcálló bevonatot kapott, ez biztató. A billentyűket egyenként félmillió lenyomásra tesztelték, határozott kattanással, érezhető úton járnak, ez más gyártók outdoor modelljeihez képest hatalmas előny. Bal oldalon a hangerőszabályzó gombokat láthatjuk, alatta pedig a Push-To-Talk funkció méretes billentyűje látható. Alul egy szép nagy ajtó alatt miniUSB csatlakozót, valamint egy 2,5 milliméteres fejhallgatókimenetet helyeztek el. Az egész külső azt a megrendíthetetlen masszivitást sugározza, aminek alapján megérthető, miért is ad a gyártó 3 év feltétel nélküli garanciát a készülékre. Mielőtt azonban ellenőrizendő ezen ígéret megalapozottságát, gondolkodás nélkül áthajtanánk szép új XP3 Enduronkon egy tigristankkal, intézzük úgy, hogy mindez ne Magyarországon történjen, ugyanis a magyar jogszabályok a 12 hónapos garanciát ismerik, a Sonimnak pedig nincsen képviselete hazánkban. Ha mégis belehalna a telefon a próbába, akkor lesz egy extra utunk mondjuk az USA-ba, ahol egy mintaboltban kérdés nélkül kicserélik a matricává taposott készüléket.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
