Hirdetés
Kijelző, menü
Tűéles, kontrasztos képet ad a 240x320 pixeles ablak, mindezt 45x33 milliméteren teszi. A menürendszer a Samsungra jellemző BlackUI, ezúttal 12 ikonnal rendelkezik, de választható a listás nézet is. Ha napfényes helyre megyünk, akkor a fehér alapon fekete sémát érdemes kiválasztani, bár a másik (az inverz verzió) jobban passzol a készülék megjelenéséhez.
A D900 után az U600 is megkapta azt a témát, amely a háttérképet az adott ország egy nevezetességére kapcsolja, esetünkben a Parlament épülete látszik, nappal madarak repkednek felette, este kivilágított verzió látszik, egy-egy kósza hullócsillaggal. Barcelonában a Sagrada Familia volt az operátori kiírások mögött. Persze ez lecserélhető tetszőleges képre, és a tárcsázási betűtípus is négyféle (téma, lúdtoll, cetli, normál) variációt kínál. Hatalmas pirospont jár a Samsungnak azért, mert a teljes menürendszert érintve lehet állítani három lépcsőben a betűméretet, bár már a közepes is elég nagy. Kétféle betűtípus is van, bár sok különbség nincs köztük.
Maga a menü már megszokott a Samsungtól, bár felteszem, hogy még azért van olyan olvasónk, aki nem látott ilyesmit, tehát: a menüpontok számozottak, lehet őket így is vezérelni. A fekete, a fehér és a narancssárga dominál, de ami igazán egyedi, hogy bentebb haladva az ikonok mögé, az egyes menüpontok alatt nyíló almenük egyből látszanak, akármerre is kószálunk. Szintén Samsung sajátosság, hogy megjegyzi a szoftver, hogy merre kolbászoltunk legutóbb, és ilyen sorrenben dobja fel az opciókat. Szerethető funkció, bár eleinte megszokást igényel.
A menü sebessége egészen addig villámgyors volt, amíg bele nem toltam egy sima kis 64 megás microSD-t, ott azért elmerengett a szoftver kissé (olvasta be a fájlokat), aztán visszagyorsult, de azért ennek annyira nem örültem. Az érintőgomboktól én speciel irtózom, de ebben a felállásban nem zavaró, jó messze vannak egymástól, a P310-nél pedig már megedződtem, tehát nem volt velük sok gondom. Azzal viszont igen, hogy a navigációs gyűrű középső gombja megint a WAP-ra akar vinni (és ez megváltoztathatatlan), illetve azt sem szeretem, hogy az összecsukás után magába mélyedő kijelzőn semmi nem jelzi az elmulasztott eseményeket. Ezek csak akkor válnak láthatóvá, ha felébresztjük a készüléket.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!